A Tikkadt Szöcske kólát egy lelkes és bevállalós házaspár, Neumann-Bódi Edit és Neumann Martin, illetve cégük, az Italműhely kft. indította országhódító útjára. Egyszerűen elunták, hogy akárhova mennek, mindenhol jó esetben is csak a két nagy világmárka nedűje elérhető, de sokszor azok közül is csak az egyik - értékelnek a portálon.
A kólaitalok esetében fontos, hogy legyen bennük kóladió, de az árral versenyző olcsóbb italokból ezt újabban gyakorta spórolják ki a gyártók. A Tikkadt Szöcskénél Afrikából importálják a kóladiót. Ezt az árban viszont nem lehet érvényesíteni, vállalják, hogy kisebb árréssel beérik.
A késő tavasz mindig elhozza a kerti szezont, ami után válogatós szemmel és az összehasonlítgatás számait morzsolgatva az elmében járom a boltok polcközeit. Ez a helyzet kettős különlegességet enged meg. Először is annak örömét, hogy a termékek kilónkénti árait látva simogatja a szívemet az otthoni kertnek nemcsak a minőségi áruja, hanem a pénzben is mérhető értéke. Például a fejes saláta bolti ára – már amikor a nagy áruházakban kapható – 100 forint körüli árát levetítem az általam ültetett két sor száz tőjére, éppen 10 ezer forintot adna ki. Jó, nem esszük meg mind, beleununk akkora, de legalább öt-hat család kap még ajándékba. A szezonalitásban ugyancsak ezt az árat képviselő hónapos retek csomója ennek duplája volt az idén. A hagyma és krumpli, a fokhagyma, ami tavasz óta zöldjével indulva összeér a jövő évvel, beleszámítva a disznóvágás és kolbász ízesítését is.
Mást mondok. A sárgabarack mifelénk 450 forint alá nem szállt kilónkénti árával. A mindennapok friss gyümölcsét leszámítva huszonhét üveg lekvár és háromhordónyi cefre tellett ki az idén. Az uborka a szezon zenitjén 357 Ft/kg. Ez a kovászolni való, avagy téli eltevésre is alkalmas méret, a hosszabb melegházi darabonként másfél-kettőszáz forint. Én háromnaponként két vödörrel szedek. Nem mérlegelem, átlagosan 5 kilóval számolok vödrökként. Ötven liternyi savanyúság már pihen. Ennek só, ecet, cukor és fűszeradagját összeadva a teljes mennyiség költségigénye 1500 forint. Igen, 50 liternyi savanyú uborkáról beszélek. Mellette a kovászolt üvegek, uborkasaláták vagy a csak nyersen vacsorához aprított friss darabok mennyiségét nem számolom. Kötekedhetne valaki: és a vetőmag? Elmondom, meghagyok néhány nagyobb uborkát „érni”. Sárgára. Majd kiszedem a magokat, kimosom és tavasszal biztosan csirázó magjaim vannak. Három évente elég frissíteni a vetőmagot, ha az ember elég lusta otthagyni néhányat vetőmagnak. Ugyanígy van a hagymával is. Néhány „felkórézott virágfej” megtermi a következő év szükségletét, amiből palánta vagy dughagyma lesz. S beszéljek a babról, a paradicsomról? Amik évek óta ingyen forgatják magukat vissza? Örülök, hogy az utóbbi években többeknek is adhattam vetőmagot. Régi, ízletes fajták átörökítéseként.
A krumplit is vetésforgóban évenként egyharmadnyi mértékben újítom. Jelenleg négy fajta, szín és íz terem a kertben. Az áráról is beszéljek? Kétmázsányit fel kell szorozni az aktuális bolti árral, azzal a különbséggel, hogy ez friss, amikor kikerül a földből negyedóra múlva már sül vagy fő igény szerint.
Sokszor és sokféleképpen írtam már a kert gyönyörűségéről, de szeretném annak hasznosságát is megértetni, ha valaki netán kétségeskedne.
És még valami: a kerti zöldség íze. Legutóbb feleségem ugyanazon recept szerint rakta össze a húslevest. Középső fiunk, aki ínyencmester, este kilenckor, fürdés után kijött a konyhába, hogy enne még levest: „mert olyan finom”. Tényleg különlegesen zamatos volt. Kérdeztem mitől, nem tudom, mondta a feleségem, ugyanúgy csináltam, mint máskor, csak friss sárgarépát és petrezselymet hoztam be a kertből. Ennyi a nagy titok: a hozzávalók minősége.
Ahogy ama példázatbeli ember is elmondta halálos ágyán. Fiam, elárulok egy nagy titkot: szőlőből is lehet bort csinálni!
S hogy visszakanyarodjak a magyar kóla igazságához: örülök, hogy valaki Magyarországon is bátor volt ahhoz, hogy eredeti alapanyagból magyar kólát gyártson. Érdemes megkóstolni. A csehszlovák Kofola, a jugoszláv Cockta után legyen a magyarnak is kólája, akarom mondani: Tikkadt Szöcskéje. Hogy a tikkadt nyájnak legyen min legelészni a magyar ugaron.