Tavaly óta jelentősen bővült a kifejezetten időseknek szánt mobilok kínálata, ráadásul az óriási gombokkal felszerelt, óriási betűkkel megjelenő menüket használó készülékek jellegükből adódóan sem kerülnek sokba, és töltést is alig igényelnek.
Válságkarácsony: fillérekért vehet mobilt a nagyinak
Minden hónapban egy számjegyű százalékkal csökken a tévék ára, a régi képcsöves készüléket jutányos áron lehet lapos képernyős típusra cserélni.
Válság-témában csak úgy áradnak felénk a cikkek, elemzések, riogatások a médián, az internetes hírportálokon keresztül. A kereskedelem már nevet is adott a közeledő ünnepnek, jellemzően kereslet-kínálat szempontból…
Nem vagyok közgazdász, sem politológus, a megjelenő fejtegetések nagy részét nem is értem. Számomra bámulatos, ahogy a cikkek kommentjeiből kiderül, hányan vélik pontosan tudni a válság politikai és gazdasági okait, és készek nagy vehemenciával előadott megoldásaikkal megmenteni a hazát.
Én csak értetlenséget és tehetetlenséget érzek. Mint akit egy változó örvényű folyó sodor. S közben szemem a többi sodródót keresi. Nem a virtuális véleményezőket, hanem a valós életeket, kinyúló-megfogható kezeket. Van, aki az idei ünnepen nem fog még válság-mobilt vagy válság-tévét sem venni…
Középkorú, egyedülálló barátnőm jövedelmének 40%-át devizahitel törlesztésre fizeti. Megpróbál nem enni, nem fűteni, csendes apátiával várja a végét. Mert – mondja – valaminek úgyis vége lesz. Kőműves ismerősöm havi törlesztő részlete már több lenne, mint egy havi átlagfizetés. Nem tud fizetni. Lesz, ami lesz! Férfias daccal inkább félretesz, amennyit tud, legalább egy tanyáravaló legyen, ha menni kell. Autószerelő barátnőm kerékpárral kezdett munkába járni, mert ügyfél nem nagyon van, de az autó zabálja az egyre drágább gázolajat. Túlélő típus, de mi lesz télen?
A sodródás eme víziójában 83 éves apámat látom csendes nyugalommal üldögélni – mondjuk egy öreg csónakban. Átélt két világháborút, egy múlt századi gazdasági világválságot, rendszerváltásokat, szovjetek be- és kivonulását. Elmeséli, hogy madzaggal felkötött talpú cipőben járt egyetemre, hogy nagyanyám tizenötféleképpen tudta elkészíteni a krumplit, hogy karácsonykor fenyőág volt az asztalon piros almával és arany dióval. Most pedig van mit ennünk, van hol laknunk – mondja az ég madarainak, a mező liliomainak a hangján. És nekem jó ezt a hangot hallani.
És egyre jobban szorít az érzés: hangzanom kell nekem is. Valamit mondani az embereknek. Fülelek, de alig hallom az egyház hangját hit-keresztyénség-valóság-válság-krízis összefügéseiben hangzani.
Pedig vannak jó krízis-történetek. Még a Bibliában is! Mikor oly masszív értékrendeknek, életfelfogásoknak, problémamegoldó sémáknak alkalmuk nyílik összeomlani.
Elmélkedem a fogyasztói társadalom válságkarácsonyáról, beszélgetésekre készülök, és közben azért keresek a neten néhány egyszerű krumplis receptet…
Hozzászólások