A Központi Statisztikai Hivatal friss gyorsjelentése szerint 2016 január és november között 1,2 százalékkal több gyerek született, mint tavaly novemberig. A lényeg az 1214 babatöbblet, ami egyáltalán nem kevés. Ha ők nincsenek, akkor Magyarország népességszáma már beesett volna 9,8 millió alá (november végén 9 801 206 fő volt). Így van esély arra is, hogy az egy hónap múlva várható 2016-os egész évi adat is magasabb lehet a 2015-ösnél, vagyis zsinórban harmadik éve növekedhet, igaz, csak minimálisan a születésszám.
Népesség: majdnem beestünk 9,8 millió alá, amikor furcsa dolog történt a szülészeteken - valasz.hu
Életemben először Hegedűs Lóránt egykori dunamelléki püspök szájából hallottam a magyar anyák felé intézett felszólító mondatot, kiegészítve mindezt Erdély vonatkozásában („Erdély azé lesz, aki teleszüli”), féltve az anyaországot a trianoni tragédia egyik alapjának számító népességfogyás huszonegyedik századi következményeitől. Amellett persze, hogy gyakran megmosolyogtuk vehemenciáját és barokkos körmondatait, igazat kellett adnunk neki, hiszen ahhoz, hogy Magyarország megmaradjon, új nemzedékekre van szükség. Egyszerű ez, és magától értetődő, az már korunk lelkiállapotát tükrözi, hogy ezt és még jó pár dolgot magyarázni és védeni vagyunk kénytelenek. Pedig csak gondolkozni kellene.
A házasság mégiscsak egy férfi és egy nő szövetsége – gondolnánk, ez természetes, ma mégis magyarázkodni vagyunk kénytelenek. A határainkon nem engedünk át senkit papírok nélkül, azonosítás nélkül, árkon, bokron keresztül – mi azt hittük, ez is magától értetődik, hiszen minden józan gondolkodású ember akkor érzi biztonságban magát, ha az állami szervek tudják, ki, mikor, hol érkezik az országba. Egy társadalomnak és a mindenkori kormányzatnak fontos, hogy minél több gyermek szülessen, hiszen új nemzedék nélkül nincs munkás kéz, orvos, pedagógus, adófizető, éppen ezért támogatni kell a családokat, a gyermekvállalást – ez természetes, gondolnánk mi, mégis mi kérünk elnézést, amikor a magyar kormány mindezt megteszi családi adókedvezmény, CSOK, és egyéb kedvezmények révén.
Nyilván ez korántsem azt jelenti, hogy minden tökéletes, ám azt mindenképpen el kell ismerni, hogy a jelenlegi kormány minden eddigi elődjénél jobban támogatja a gyermekek megszületését – merthogy ez egy ilyen világ, a gyermekek megszületéséhez ösztönzésre van szükség, adókedvezményekre, ingyenes, vagy kedvezményes iskolai és óvodai étkeztetésre, lakástámogatásra, bölcsődei férőhelyekre. Vannak ugyanis, akik megtehetik, hogy gyermekeket vállalnak, mert rendelkeznek megfelelő anyagi erőforrással, rugalmas munkahellyel. Olyanok is akadnak, akik emberi, lelki erőforrásokban bővölködnek, és felvállalják annak kockázatát, hogy nem lesz mindig drága edzőcipő és prémium felvágott, de lesz gyermek, testvér, mert az a legfontosabb. És vannak olyanok is, akik szűkölködnek egyikben, másikban, vagy mindkettőben, akik nem ilyen bátrak, akik félnek a jövőtől – talán nem is véletlenül, hiszen meglehetősen messze vagyunk még a családbarát ország és társadalom ideájától, a bennünket körülvevő világ bizonytalanságairól nem is beszélve. Sok egyéb mellett szükséges tehát a kormányzati ösztönzés is - és láss csodát, ha nem is meredeken, de mégiscsak emelkedik a születések száma. És ezt nemcsak a statisztikára, a valasz.hu híradására alapozom. A mi környezetünkben is láthatóan több gyermek születik, mint akár egy évtizede. Általában nem az első, hanem a második, esetleg a harmadik, negyedik gyermek érkezik azoknál, akik már lemondtak a jövevényről, mert kialakították az életformájukat, és fájdalmasan, vagy csak keserűen állapították meg, hogy hiába álmodoztak nagy, vagy nagyobb családról, az anyagi lehetőségeik mindezt nem teszik lehetővé. Gyarapodó országhoz ugyanis nemcsak családokban gondolkodó kormányzat, hanem családbarát társadalom, megváltozott hozzáállás is szükséges.
A születések számának harmadik éve történő emelkedése örvendetes esemény. A gyermek a jövőt jelenti, éppen ezért, ha azt akarjuk, hogy legyen jövő, legyen Magyarország, csak egyetérthetünk a címben megfogalmazott idézettel: anyák, magyar anyák szüljetek. Tegyük hozzá gyorsan: ti férfiak pedig legyetek jó édesapák, hogy gyermekeitek egészséges, stabil, családban élő felnőtté nemesedjenek.
Hozzászólások