Svájc déli részén, az Olaszországgal határos Ticino kantonban három különböző helyen található almaültetvényekben fölfedezték az ázsiai márványospoloska természetes ellenségét, a szamuráj darazsat. Ez az első alkalom, hogy Európában észlelték a természetes módon betelepülő rovart, amely reményt ad a veszedelmes, soktápnövényű kártevő megfékezésére.
Európában is megtelepedett a poloska természetes ellensége - magyarmezogazdasag.hu
Bevallom, én nem. Egészen addig, amíg arról nem olvastam, hogy Európában is megjelent ez az egészen aprócska, 2 mm nagyságú kis darázs. Miért lehet fontos nekünk az, hogy tudjunk erről?
Ha csak ennyiről hallanánk – nevezetesen egy számunkra új rovar megjelenéséről tágabb környezetünkben -, talán találgatni kezdenénk és kérdéseket tennénk fel. Jó nekünk, hogy ők itt vannak? Vagy talán veszélyt jelentenek ránk? Nevükből kiindulva gondolhatnánk arra, hogy egészen harcos kis állatkákról van szó, lehet, hogy egészen kifinomult technikával rendelkeznek. Esetleg annak ellenére, hogy olyan aprók, nagyon fájdalmas a csípésük. Mielőtt azonban elmennénk a találgatások és a fantázia világa felé, jó, ha odafigyelünk arra, amit valóban tudhatunk róluk. Ez pedig nem több és nem kevesebb, mint hogy az ázsiai márványpoloska természetes ellenségét köszönthetjük bennük.
Bizonyára emlékszünk még arra, hogy az elmúlt évben mennyit küzdöttünk a poloskákkal. Úgy éreztük, valóságos inváziót indítottak ellenünk. Mindenhol jelen voltak, otthonunk legkülönbözőbb pontjain, betolakodtak személyes övezetünkbe, rámásztak az elől hagyott zöldségekre, gyümölcsökre. Úgy tűnt, lehetetlen védekezni ellenük, mintha soha nem fogyna el az utánpótlás, mintha elhatározták volna, hogy a közöttünk kialakult csatából csakis ők kerülhetnek ki győztesen. Elfelejtkeztünk arról, hogy akkor változhatna a helyzet, ha mi változtatnánk. Mi csökkentettük ugyanis először az ő életterüket, egyre kevesebbet hagyva meg számukra, ezért indultak el arra, amerre tudtak. Nevezetesen a mi életterünk felé. Mi dobunk ki olyan sok zöldséget és gyümölcsöt, hogy a szeméttelepek fejedelmi lakomák lehetőségét kínálják számukra. Arról már nem is beszélve, hogy megszűntek a távolságok a világ különböző pontjai között, teljes természetességgel repülünk, utazunk, néha pedig potyautasokkal megrakodva térünk haza úgy, hogy nem is vesszük észre őket. Drasztikusan formáljuk, alakítjuk világunkat, és közben elfelejtkezünk döntéseink hatásáról és következményeiről. Majd csodálkozunk, értetlenkedünk, kétségbe esünk és nem tudjuk, mit lehetne, kellene tennünk.
A poloskák ellen vívott harcban azonban váratlan szövetségesünk akadt. A szamuráj darázs. Különös harcmodort választottak maguknak: parazitaként pusztítják közös ellenségünket. Az ázsiai márványpoloska tojásaiból kelnek ki példányaik, így tizedelik a poloskaállományt és akadályozzák szaporodásukat.
Európa nem természetes lakóhelye a szamuráj darazsaknak. Valószínűleg a poloskák hurcolták be saját testükön őket. Svájc déli részén, három különböző helyen található almaültetvényben bukkantak fel. Azt feltételezik azonban, hogy ide Olaszországból kerülhettek és ez reményt ad arra, hogy tovább is fognak jutni Európában. A szakértők arra számítanak, hogy előbb-utóbb Magyarországon is megjelennek.
Azt azonban nem gondolom, hogy végleg megnyugodhatnánk és fellélegezhetnénk. A poloskainvázió mértékét ugyan csökkentheti, hogy megjelent velük együtt a természetes ellenségük is, nem várt segítséget kaptunk, de egyáltalán nem biztos, hogy ez mindig így lesz. Az emberi túlzott beavatkozás lehet, hogy ebben a kiemelt esetben annyira borította csak fel a természetes egyensúlyt, hogy az még vissza billenthető. Az általunk hozott, sokszor felelőtlen döntések minden súlyos következményeivel talán most még nem kell szembe néznünk. De meddig érkezhet még olyan felmentő sereg, mint amilyenek a szamuráj darazsak? Meddig véd meg bennünket valaki saját magunktól?
Illúzióink nem nagyon lehetnek. Megállíthatatlannak tűnik az a folyamat, amelybe világunkat és magunkat sodortuk. Folyamatosan kapjuk a figyelmeztetést. Állj meg és ne rombolj, pusztíts tovább! Mert nem mindegy, hogy 5, 10, 15 vagy esetleg hosszabb ideig marad élhető az a környezet, amely adatott számunkra és amelyért felelősséggel tartozunk.
