A Zsinat 2015. november 19-i határozatával, a Zsinati Hivatal szervezeti egységeként megalakult a Pályázati Iroda. Feladatai: A pályázati kiírások tervezése és egyeztetése során, a Magyarországi Református Egyház álláspontjának kialakítása érdekében, a kapcsolódó szakterületekkel való egyeztetések lefolytatása, az észrevételek rendszerbe foglalása és tervező minisztériumok felé történő képviselete. A tervezési alapelvek és kiírási logika egyházon belüli értelmezésének támogatása…
Nem tudom, hogy hányadszor botlom bele ugyanabba a nehézségbe, mióta a Magyarországi Református Egyház Zsinata megváltoztatta az egyházfőhatósági igazolás képviseleti jogát és kettős képviseletet vezetett be, nevezetesen az egyházközség lelkipásztora és gondnoka együttes aláírását. Szép és demokratikus vívmány. Igazi presbiteriánus elvi érvényesülés.
Azt sem tudom, hogy mi volt a döntés hátterében, feltehetően felelőtlen papok felelőtlen hazárdírozása, akik az egyházat nagyon is méltatlan módon képviselték. Mert ekkora horderejű problémára kellett a korábban egyes képviseletet felváltó paritásos módozat. Mea culpa, nem ismerem azt sem, hogy mekkora volt (!) számszerűsítve a visszaélést gyakorló lelkészek száma. Százalékosan is érdekes lenne tudni, hogy az ember belássa ennek szükségességét. Ha nagyon sokan visszaéltek az egyes képviselettel – százalékos arányban! – akkor tényleg nagy a baj. Ha viszont néhány elhajló miatt vezetett be az illetékes zsinati testület egyetemesített korlátozást, akkor vagy a kollektív bűnösségre kollektív büntetéssel válaszolunk szindrómáról van szó, vagy pedig annak végig nem gondolásáról, hogy mit is jelent ez a döntés.
Esetünkben, nem először és nem egyszer olyasfajta korlátot, amely vagy fölösleges idő és energia befektetéssel jár, vagy lecsúsztatja az egyházközséget rövid határidős pályázatok benyújtásának lehetőségéről. Nem vitatva a „jó” szándékot, nem tudom, hogy azok, akik ezt a variációt előterjesztették mennyire voltak tudatában és birtokában a pályázati rendszerek természetének, illetve a gyülekezeti kommunikáció mikéntjének. A kettős képviselet elméletileg szabad és az egyház érdekében azonnal mozdítható embert feltételez. Ki lehet ilyen? A lelkipásztor jobb esetben – amikor nem darálják le a hét közbeni hittanórák, temetések és adminisztrációs kötöttségek – és a gondnok, aki töménytelen szabadidővel és a modern kori flexibilitással is rendelkezik. Egy telefonhívás, max. két órás időintervallumban rendelkezésre állás. Merthogy bizony néha 24 órás határidőkkel kell - sokszor többszörös - érvényes képviseletet előteremteni. Melyik gondnok szabad erre? Nekem legyen mondva, ahogy zsidó testvéreink nyomatékosítanak, a nyugdíjas. A végtelen szabadidővel rendelkező, vagy olyan beosztásban lévő világi atyafi, aki órákon belül riadóztatható és hivataloktól közjegyzőn át bankig és vállalkozókig rángatható különböző szerződések aláírására. A kettős képviselet szinte kizárja a fiatalos, munkahellyel és ezáltal kötöttséggel rendelkező gondnok létét. Mert aki dolgozik, az munkaidőben dolgozik, mint a hivatalok, vállalkozók, bankok, közjegyzők, ügyvédek.
A kettős képviselet a demokratikus elveken túl semmi megnyugtatót nem hoz. Uram bocsá’, ki vállal az erkölcsi felelősségen túl bármifajta anyagi helytállást? Lehet, hogy a lelkész se szívesen, csakhogy egyedüli az egyházi struktúrában, akin egzisztenciálisan is le lehet verni. Ami nem baj, csak a felelősség és döntés, felelősség és képviselet lényegét valahol ezekhez kellene igazítani. Amennyiben a felelősség megosztása csak az erkölcsi kategória szintjén marad, úgy ez a megkettőződés szépséges mutatvánnyá lesz az egyház jelenlegi realitását figyelmen kívül hagyva.
Mindezt a napokban tapasztalt adminisztrációs tortúrákban éltem át, s nem először, hanem amióta pályázunk, programokat szervezünk, szerződéseket kötünk és sokszoros áttételben az állami elszámolás szabályai szerint az egyházfőhatósági igazolás adatai birtokában cselekedni lehet. Fiatal, még munkahellyel rendelkező és napi tizenórákat dolgozó gondnokunktól sem kevés erőfeszítést igényel, hogy a különböző intézményeknél a személyes ismeretségek, vagy egyházzal szembeni tisztelet révén előkészített iratok mindegyikének ellenjegyzésére munkaidőben sort kerítsen olykor több helyszínen, ami egy nagyobb településen nem egyszerűen megoldandó feladat.
Ha életszerűvé és „felhasználóbarátabbá” szeretnénk tenni az amúgy szükséges egyházfőhatósági igazolások intézményét, javasolnám az egyes képviselet visszaállítását – s amennyiben bizalmatlanság van a lelkészekkel szemben, akkor az ellenőrzés más módjainak megtalálását – az idők jeleire figyelemmel és a saját magunk dolgai megnehezítésének elkerülésére. Ha ez nem lehetséges, akkor javasolnám, hogy a következő választásnál legyen kitétel, hogy gondnokká csak sok szabadidővel rendelkező hűséges egyháztag vagy olyan más személy választható, aki munkaidejéből bármikor el tud különíteni az egyház dolgainak intézésére. Az egyértelműség kedvéért. Biblikus parafrazeálással: alkalmas és alkalmatlan időben.
Reménykedjünk, hogy ettől dinamizálódik majd az egyház.
Hozzászólások