„Szabó Tímeát egy titkos szigeten lévő, illegális laboratóriumban hozták létre egy kullancs és Lendvai Ildikó DNS-éből. Egy ideig hőálló, steril üvegedényben tartották, aztán az MSZP behurcolta a magyar országgyűlésbe."
Zummer Fülöp: A Szabó Tímea nevű organizmus tudományos jellemzése - Magyar Nemzet, 2020. április 21.
Az április 20-i parlamenti ülésen röviddel azután, hogy a külügyminiszter napirend előtti felszólalásában többek között elmondta, hogy addig a napig 73 millió maszk érkezett az országba, és további 75 millióra kötöttek szerződést, Szabó Tímea ellenzéki képviselő kifogásolta, hogy határon túli magyar közösségekbe több tízezer, és más szomszédos országba is rengeteg maszkot küldött Magyarország (szerintem helyesen – az arányszámok beszédesek, a támogatás gesztusértékű volt). Felszólalását nem tudta befejezni, mert a kormánypárti képviselők széttapsolták – az így elveszett idejére pedig Kövér László házelnök nem volt tekintettel, és elvette tőle a szót.
Az ellenzéki képviselő kritikája és a kormánypártiak tapstrollkodása azóta kavarja a hullámokat. Oké, nem mindenütt, csak bizonyos körökben.
Az egyik hullám elég visszatetszőre sikeredett – és erre az sem mentség, ha történetesen egyáltalán nem előzmény nélküli – de erről később, többet. Lássuk a az alap-posztot.
Zummer Fülöp néven az ellenzéki képviselőnőt baktériumterjesztő organizmusként írja le a Magyar Nemzet publicistája a poszt-trauma rovatban. Röviden és visszataszító módon. Az írás tipikus esete annak, amikor egy általunk igazságtalannak tartott megnyilvánulást egy nemtelen reakcióval tesz helyre valaki. Az akció sem kóser, de a reakció sem védhető meg a szent haragra való hivatkozással. Az eszközei miatt.
Ha a játszótéren a Jani bokán rúgja a Tomit, akkor Lajos nem akkor jófej, ha erre lefejeli a Janit, hanem ha odamegy Tomihoz, és megvigasztalja. De ha mégis fejelésbe torkollik a csörte, a tanár néni/bácsi majd jól helyre rak mindenkit. Szabó Tímeát a Magyar Nemzet egyik rovatában jól lefejelték. És erre nem lehet mentség, hogy előtte ő rúgott egyet a határ másik oldalán élőkbe.
Közhely, de mára annyira átpolitizált minden – ez a lehetetlen járványhelyzet is –, hogy a korábbi gittegyletek átjárhatatlan karanténokká váltak. Mintha nem lenne köztes állapot a mi és az ők között. Pedig de még mennyire, hogy van. Mert ügyek vannak, akciók és reakciók vannak és nem nyájszellem.
Szomorúan átpolitizált a magyarországiak határon túliakhoz való viszonya is. De ennek sem kell szükségszerűen így maradnia – főleg, ha pártérdekek tették ilyenné (a kettős állampolgárságról való népszavazásról talán máskor.) Néha akad egy-egy üdítő kivétel. Például, amikor a budapesti főpolgármester (Szabó Tímea párttársa) ezekkel a szavakkal támogatja a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtését (itt ön is megteheti): „aki az ellenzéki oldalról támogatja az aláírásgyűjtést, az a magyar belpolitika egy nagy betegségét próbálja meggyógyítani.”
Summa summarum: A cél nem szentesíti az eszközt. Egy konzervatív lapba író nem mocskolódhat bulvármódra, egy liberális politikust nem írhat le bacilusgazda organizmusként, akkor sem, ha őt korábban egy liberális politikus rémisztő képződménynek aposztrofálta („Bizonyos szint felett… alá”, stb.), egy keresztyén ember reakciója nem lehet aljas, egy liberális politikus nem tehet különbséget szolidaritás és szolidaritás között, egy román nagykövet nem tehet különbséget állampolgárai között anyanyelvük alapján. Tovább is van, mondjam még?