A határozat szerint Magyarországon fennáll a kockázata az uniós alapértékek súlyos megsértésének, s ezért az EP utasítja belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságát, hogy készítsen jelentést Magyarországról, hogy az EP szavazhasson az uniós szerződés hetedik cikke első lépésének megindítására vonatkozó indoklással ellátott javaslatról.
A szerdán elfogadott brüsszeli határozat arról, hogy az Európai Parlament megkezdi az uniós szerződés hetedik cikkelye szerinti eljárás megindításának előkészítését Magyarországgal szemben, arra hivatkozik, hogy fennáll a kockázata annak, hogy Magyarország súlyosan megsérti az európai alapértékeket. Már megszokhattuk, hogy a Magyarország és Brüsszel között gyakran előforduló nézetkülönbségekben az utóbbi rendre az európai alapértékekre hivatkozik. A közéleti vitákban is az európai értékek kifejezés gyakran úgy bukkan elő, mint valamiféle végső érv és hivatkozási alap. Bármik legyenek is azok európai alapértékek, mégis csak úgy tűnik, hogy itt valamiféle kanonizált, kőbe vésett törvényről, dogmáról, hittételről van szó, amelynek a megkérdőjelezése egyenlő az istenkáromlással, s kétségbe vonása pedig maga az eretnekség, a tévelygés. Ettől pedig nekem déjà vu érzésem támad. Mintha olyan jelenséggel állnánk itt szemben, amelyet régtől fogva ismerünk a múltból, de amelyről azt gondoltuk, hogy az európai fejlődés már rég maga mögött hagyta. Én eddig azt gondoltam, ma már egy olyan nyitott világban élünk, amelyben az eretnekség jelensége egyszerűen kizárt, mert maga a szó is értelmetlenné vált. Az eretnekségnek, a tévelygésnek, az istenkáromlásnak csak akkor van értelme, ha létezik egy zárt, mindenki számára kötelező hit-és tanrendszer. Márpedig Európában nincs ilyen, s ennél fogva a tévelygés mint olyan értelmét veszti.
De ez – úgy tűnik – még sincs így. Úgy látszik, mégis csak létezik még az a letűntek hitt világ, amelyben mindazok, akik kétségbe vonnak, megkérdőjeleznek bizonyos hittételeket, eretnekként, istenkáromlókként, tévelygőkként tűnnek fel, vagy azokat ilyenekként tüntetik fel, s ilyenkor ismét fellobbannak a virtuális máglyák. Ez történik most is, egy amúgy állítólag nyitott Európában, amely ráadásul végtelenül büszke eme nyitottságára.
Természetesen nem akarok cinikus lenni, s nem gondolnám, hogy az európai értékvilág nem is létezik. Igenis, van olyan, hogy európai alapértékek. Például a demokrácia. Például a tolerancia. Például az emberi méltóság. Például minden ember elvi egyenlősége. Például férfi és nő egyenlősége. Például a szólásszabadság, a gondolatszabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága. Például az antiszemitizmus, a rasszizmus, a fasizmus teljes elutasítása, Például mindenféle nacionalizmus, etnikai alapú különbségtétel teljes elutasítása. S lehetne sorolni.
Ki ne értene egyet ezekkel az értékekkel? Ezeket az értékeket az európai ember belsőleg magáévá tette, azonosul velük. Eddig tehát rendben is lenne a dolog. Ezekkel az értékekkel magam is azonosulni tudok, s el sem tudnám magamat képzelni egy olyan kultúrában és civilizációban, ahol például vallási alapon, vagy bármiféle világnézeti alapon, az „igazság nevében” gyilkolni lehet, vagy ahol a társadalmi rétegek közötti hierarchia Isten örök végzéseként van szemléltetve, vagy ahol a nőket megcsonkítják. Igenis, vannak olyan más kultúrák által vallott „értékek”, amelyekkel való azonosulás számomra elhordozhatatlan lenne. Igenis vannak olyan erkölcsi hagyományok, amelyeknek az európai jelenléte egész egyszerűen kizárt, s ebben még azok is egyetértenek Európán belül, akik amúgy éles vitákat folytatnak egymással.
Magyarország mostani megtámadásában tehát az a különös, hogy míg egyfelől igenis létezik egy széleskörű, mondhatnám teljes konszenzus az európai alapértékeket illetően, másrészt ez a mostani helyzet mégis azt a benyomást kelti, hogy itt bizony eretneküldözés folyik, s Brüsszel részéről megindult az inkvizíció, a tévelygés erőszakos felszámolásának kísérlete.
Mi tehát a probléma?
A küzdelem az értelmezésért folyik. Az értékeknek általában olyan a természete, hogy azokat értelmezni kell, aprópénzre kell váltani, s meg kell tudni mondani, hogy egy adott értékből miféle konkrét cselekvés következik. Az értelmezési hatalom mondja meg, hogy egy adott éréket hogyan kell lefordítani a hétköznapok nyelvére. Az értékek mint általános erkölcsi normák elég tágasak és homályosak ahhoz, hogy sokféle értelmezési lehetőség előtt kinyissák a kaput.
Magyarország mostani, minden eddiginél nyíltabb megtámadása az európai értékekre hivatkozva azt jelenti, hogy Brüsszel foggal-körömmel ragaszkodik értelmezési monopóliumának, törvényadó, megkérdőjelezhetetlen tanítóhivatalának a megőrzéséhez és fenntartásához. Magyarország azért eretnek, s azért tűnik fel, s azért van feltüntetve tévelygőnek, mert az európai értékek értelmezésének ezt a kizárólagos brüsszeli hatalmát megkérdőjelezi.
Az ügy mögötti legsúlyosabb vád nyilvánvalóan Magyarországnak a migráns-kérdéshez való hozzállása. A zavarba ejtő az egészben az, hogy míg a korlátlan befogadás-pártiság az európai értékekre hivatkozik, addig a migránsok tízmillióinak elutasítása mögött is az európai értékvilág védelme a valódi ok.
Brüsszel most úgy viselkedik, hogy az értékek értelmezésének tőle eltérő változatát egyenesen az európai értékek megsértésének és tagadásának tartja, s ezzel Magyarországot tévelygőnek, eretneknek ítéli. A dologban az a legmulatságosabb, hogy az európai alapértékek közé tartozik a nyitottság és a tolerancia, a másság tisztelete.
De úgy tűnik, Brüsszel – ellentmondva ezen értékeknek – bizonyos kérdésekben egyáltalán nem nyitott és nem toleráns, és egyáltalán nem tiszteli a mást. Az európai értékekre hivatkozva egy nagyon is zárt, kanonikus, dogmatikus világképet valósít meg, amely hovatovább úgy működik mint valamiféle megkérdőjelezhetetlen hittan-rendszer.
Brüsszel papjai már gyűjtik a fát a máglyához.
Hozzászólások