(...)
– De én nem. Azokra értettem, akik rám hivatkoznak, miközben hazugságokat hirdetnek.
(...)
Balavány György: Jézus, ne zavarj, épp téged szolgállak! - hvg.hu
Napjaink közélete szinte nem áll másból, mint a kvótanépszavazással kapcsolatos pro és kontra érvek felvonultatásából. Közülük is kiemelkedik két alapvető típus, s mindegyiknek az a sajátossága, hogy valamiképp összefüggésbe kerül a kereszténységgel. Az egyik a kulturális nézőpont, a zsidó-keresztény gyökerű európai identitás védelme, jellemzően azok érvelnek így, akik nemmel fognak szavazni. Erről szólt az előző posztomban megfogalmazott néhány szempont a "nem" mellett. A másik a humanitárius nézőpont, nyilván azoktól, akik a befogadás mellett érvelnek. Ezen belül is van egy egészen sajátos csoport, mondjuk így, a keresztény liberális-humanisták, avagy a humanista-liberális keresztények csoportja, akik éppen Jézusra hivatkozva azt állítják, hogy a migránsáradat keresztény-kulturális alapú elutasítása nem keresztény álláspont, hanem valójában a kereszténységre hivatkozó álkereszténység. E nézetnek egyik ismert publicistája Balavány György, akivel nem először vitatkozom. Remélem, a magam szerény képességeivel és eszközeivel ily módon is hozzájárulhatok a szerző és a HVG népszerűsítéséhez. Nincs kétségem afelől, hogy Balavány őszinte keresztény meggyőződésből írta a fenti rövid drámát, amely egy képzelt párbeszéd egy pap és Jézus között. De az már mégis csak furcsa, hogy Balavány úgy fejti ki meggyőződését, hogy a migránsáradatot elutasító keresztényektől elvitatja őszinte keresztény meggyőződésüket, s a legrosszabb fundamentalisták módján önkényesen kiragadott bibliai mondatokkal bombázva őket azt sugallja, hogy a nemmel szavazók voltaképpen nem is keresztények. Hazugságot hirdetnek Jézusra hivatkozva. Ilyenkor sok keresztény zavarba jön, hiszen, valóban, miközben nemmel szavazna, mit is kezdjen olyan jézusi tanítással, hogy szeresd ellenségedet, avagy jövevény voltam és befogadtatok? Valóban, egy keresztény, aki nem csak a szó kulturális értelmében az, s nem csak azzal tud érvelni, hogy a más kultúrájú migránsáradat az európai identitást veszélyezteti, mit mondhat egy olyan érvre, hogy Jézus maga volt az, aki meghirdette a szeretet parancsát, tehát, aki igazi keresztény, az nem lehet elutasító. Másképpen: van-e valódi biblikus-teológiai érv Jézus humanista értelmezésével szemben? Van.
Ennek a gondolkodástípusnak az jellemzője, hogy a szeretet fogalmát kiemeli a valódi bibliai kontextusból, s egy mai liberális szeretet-értelmezést visszavetít egyenesen magára Jézusra. Jézus ebben a szeretetértelmezésben úgy jelenik meg, mint a határtalan szeretet első számú képviselője, aki túllép mindenféle világnézeti korláton, vallási meggyőződésen, mert számára az embertárs szeretete mindent felülír. Ez a Jézus az egyetemes humanista, a posztmodern vallási relativista, akinek a számára a szeretet olyan legfőbb érték, melynek fényében az, hogy ki miben hisz, ki mit vall igazságnak, teljességgel másodlagossá válik. Ennek igazolására szokás ugye felhozni az irgalmas samaritánus példázatát, mint valamiféle modellt, amelyben Jézus meghaladja a vallási határokat.
A probléma ezzel az értelmezéssel az, hogy egy ilyen nézőpontból teljességgel eltűnik a vallás legbensőbb lényege, így Jézus hitének a lényege is, hogy ti. egy vallás sohasem véleményt mond, és sohasem úgy tekint önmagára, mint egyre a sok véleménycsoport közül, hanem mint az egyetlen igazság birtokosára és képviselőjére. Jézus is így tekintett önmagára. Az „Isten” szó funkcionálisan pontosan azt fejezi ki, hogy a vallási tapasztalat szerint van abszolút igazság. Jézus hitt az abszolút igazságban, s egy olyan, ma ismert liberális gondolat, hogy tulajdonképpen csak egyenrangú elbeszélések, valóságértelmezések vannak, amelyeknek a határait felülírja a jézusi szeretet parancsa, nem más, mint visszavetítés. Jézus olyan értelmezése, mintha bizony ő valamiféle egyetemes, a vallásokon felül álló humanista lenne, akinek a számára a szeretet parancsa megszünteti az abszolút igazságba vetett hit elsődleges jellegét, s a szeretet nevében még önmaga igazságigényéről is lemond: tévedés.
Jézus kőkemény volt a maga hitében, mint ahogy abban a meggyőződésében is, hogy hite az abszolút és egyetlen igazságon alapul, s amely igazságot Isten jelentette ki neki. Ezért az első számú parancsolat ennek az Istennek a kizárólagos szeretete, mégpedig teljes szívből, teljes lélekkel és teljes elméből. Minden más szeretet ebből következik. Ez az abszolút igazság. Ettől még Jézus megadta a tiszteletet más hitűeknek, de nem vált vallási relativistává, akinek a számára mindegy, hogy ki mit vall igazságnak, ki milyen Istenben hisz, mert ő úgymond „mindenkit szeret”.
Magyarán, Jézus humanista értelmezése, avagy egy mai egyetemes humanizmus visszavetítése Jézusra, épp az igazság-kérdést teszi viszonylagossá, avagy teszi jelentéktelenné. Különös módon, avagy sajnos nagyon is érthetően, ez a szempont egyáltalán nem, avagy csekély súllyal jelenik meg még a kereszténység jelentős részének körén belül is, midőn Európa és az iszlám mai találkozásáról esik szó. Jellemzően a fenti párbeszédben Balavány számára az a probléma, hogy a pap Jézusra hivatkozva hazugságot hirdet. De hogy a migránsok által befogadandó iszlám mit hirdet, teljességgel mellékes. S ez a nézőpont sok keresztény számára is mellékessé válik, ami arra utalhat, hogy a mai Európai kereszténységet már annyira átjárta a vallási relativizmus szelleme, hogy nem tűnik fel problémaként, ha megjelenik egy másik vallás, amelyik tagadja a keresztény hit igazságait. Következtetésképp, az, amit az iszlám tanít, keresztény szempontból nem igaz. Ezek után keresztény alapon a jézusi szeretetre hivatkozva azt állítani, hogy az a keresztény, aki nem akarja egy olyan vallás európai terjeszkedését, amely tagadja a keresztény hitet, enyhén szólva is megkérdőjelezhető. Vajon elfogadható-e egy olyan érvelés, amely teljesen történelmietlenül azt feltételezi, hogy Jézus hitében valamiféle általános szeretet megelőzi az általa abszolútnak és kizárólagosnak tartott igazságot? Jézus igenis rendíthetetlen volt, tudott kíméletlenül kritikus lenni, amennyiben azt látta, hogy az általa hitt igazság sérül. Érdekes módon ez a Jézus-kép valahogy nem bír előkerülni az általános humanisták érvelésében.
A jézusi szeretetnek ez a keresztény-humanista értelmezése éppen a kereszténységet teszi viszonylagossá, hiszen azt üzeni, hogy végül is az egyes vallások igazsága nem számít, mert ugyebár a jézusi szeretet mindent áthidal. Ennek következtében az abszolút igazságba vetett keresztény hit elveszíti jelentőségét, s az általános szeretetnek mint legfőbb értéknek az ideája viszonylagossá teszi a vallásokat. Ez a keresztény alapú vallási relativizmus valójában a legmélyebb identitásválságot idézi elő a kereszténységben, hiszen a jézusi szeretet úgy jelenik meg, mint amelyik megszünteti az abszolút igazságba vetett hit elsődlegességét. Ettől kezdve a keresztények számára a kereszténység Istenébe vetett hit kizárólagos jellege könnyen érvényét vesztheti, igazságtartalma kiürülhet, s marad a homályos tartalmú szeretet, amely úgymond meghalad minden hitet, s amely azáltal valósul meg, hogy a vallási igazságigények viszonylagossá válnak. Nincs immár abszolút igazság, amellyel azonosulni lehetne. A solus Christus elve mehet a kukába. Valamiféle elvont szereteteszme jegyében a kereszténynek is igaza van, és a muszlimnak is igaza van. De egy keresztény ilyet soha nem mondhat, hiszen ez önfelszámolás lenne. Mindazonáltal, a keresztyén hit természetesen tud a különböző emberi csoportokat elválasztó határok leomlásáról. A Krisztusban. És csakis a Krisztusban.
Ettől még a mai migránsválság, s főleg a potenciálisan vándorlásra kényszerülő milliók sorsa valóban globális humanitárius katasztrófa, s az evvel való szembesülésben a kereszténység nem maradhat érzéketlen. Ugyanakkor a kereszténységnek nagyon is tudatában kell lennie annak, hogy a két világvallás európai találkozása igenis felveti azt az egyszerű kérdést, hogy a jézusi szeretetre hivatkozva meddig tolerálható egy olyan, a migráción keresztül szükségképpen terjedő és terjeszkedő vallás, amely nem csak nem ismer el alapvető keresztény hitigazságokat, hanem amely vallásnak az egyáltalán nem jelentéktelen szélsőséges formái egyenesen a kereszténység felszámolását tartják hitbeli küldetésüknek.
A jézusi szeretet humanista-liberális értelmezése egy megejtően szép, romantikus feltételezés, éppen ezért vonzó, és sok keresztény számára zavarba ejtő. De valójában egy történelmietlen visszavetítésen alapuló tévedés, amely azt feltételezi, hogy Jézus gondolkodásában az általános szeretet megelőzte az általa hitt abszolút igazságot. Ez a feltételezett jézusi szereteteszme valójában nem a jézusi szeretetet valósítja meg, hanem a vallási viszonylagosság nevében, a félreértett, avagy félremagyarázott jézusi szeretetre hivatkozva, keresztény alapon teret enged egy olyan missziós hevületű vallásnak, amely a keresztények által hitt abszolút igazságot alapjaiban kérdőjelezi meg. Így jöhet létre az az abszurd helyzet, hogy miközben a világ különböző helyein kiírtásra ítélt keresztények sorsa Európában gyakorlatilag visszhangtalan marad, ugyanez az Európa a kereszténységtől elvárja egy olyan vallás befogadását a keresztény szeretetre hivatkozva, amely, tagadja a keresztények által hitt igazságot, sőt némely militáns csoportjai már Európában is keresztények demonstratív kivégzésében látják megvalósíthatni céljaikat. Ez az abszurd gondolkodás pontosan megjelenik Balavány írásaiban, aki, midőn keresztények módszeres kiirtásáról van szó, képes olyat leírni, hogy az "áldozatok nem a keresztények", ha meg a terrorizmusról esik szó, akkor azt állítja, hogy "iszlám terrorizmus nem létezik". Rendben van, értem én, hogy semmilyen csoportot nem szabad démonizálni. De mi lenne, ha ez a Balavány által is képviselt tipikus liberális-humanista európai gondolkodásmód a kereszténységgel szemben csak egy icipicit is megértőbb lenne, s félretenné a kettős mércét? Az iszlámot megértjük, a kereszténységet nem? Az egyiket felmentjük, a másikat nem? Az egyik érzékenysége számít, a másiké nem?
Azt állítani, hogy álkeresztények azok, akik kiállnak a keresztény hit igazsága mellett, s nem akarják egy olyan vallás terjedését, amely ezt az igazságot tagadja, enyhén szólva is fölöttébb elgondolkodtató. Talán mégsem kellene a kereszténységet feláldozni egy sajátságosan értelmezett keresztény szeretet-eszme nevében.
Hozzászólások