A tudatunk az a sajátságunk, amely megkülönböztet bennünket a Föld összes többi szervezetétől. Bizonyos kísérletes eredmények azonban arra utalnak, hogy a tudat fölösleges, mivel csupán követi, nem pedig eldönti a cselekvést. Nem tisztázott még, hogy az emberi viselkedést az öröklött tényezők vagy a környezeti hatások befolyásolják nagyobb mértékben.
Létezik-e szabad akarat? Ez az emberiség egyik legizgalmasabb kérdése. És ez nem egyszerűsíthető le a fatalizmus korlátoltságára, hanem az ember ember létére kérdez rá. Dörzsölhetné a kezét a kálvinista teológia, már, aki hiszi és komolyan veszi azt a következetesen végig gondolt axiómát, amely Pál apostolon, Augustinuson, Kálvinon át a dordrechti kánonok megalkotóiig, sőt a modernkori Amerika egyik szellemi megalapozója, Jonathan Edwardsig tart, mert a tudomány végül is a létértelmezéseket arra futtatja ki, amire a kijelentés már régóta választ adott. Nemrég rendeztem újra házi könyvtáramat, és kezembe akadt egy az 1960-as években megjelent bestseller, aminek mégsem lett átütő ereje: Werner Keller, Und die Bibel hat doch recht című munkája, amely archeológiai és más kutatások eredményeit veti össze a bibliai kijelentéssel, hogy aztán eljusson a könyv címében megfogalmazottakhoz: a Bibliának mégiscsak igaza van.
A könyv és azóta a tudomány és teológia, pontosítsunk, a keresztyén teológia világértelmezése semmit sem tett hozzá az egyházak hitelességéhez, ami jelzi, hogy a hitelesség, elfogadás kérdése nem igazság-kérdés, hanem hit-kérdés. Ebben az értelemben a tudományos, illetve axiomatikus rendszerek annyiban mégis hozzájárulnak a keresztyén világértelmezéshez, hogy lerántják a leplet a szkepticizmusról.
A létértelmezés nem tudományos, sokkal inkább filozófiai, ha jobban tetszik teológiai kérdés. Ez az axióma segíthetne a ma érvényes tudományos világkép kizárólagosságra törekvése és a teológia, azaz a keresztyén létértelmezés közeledésén. Mert a lét változásának kényszerei, a környezeti változások vajon leírhatók-e evolúciós fejlődésként, vagy csak egyszerűen egy alkalmazkodási törvényszerűségről van szó? Eleddig a tudomány minden biológiai változást evolúcióként értelmezett. De ma már a kérdés éppen az, hogy a tudat megelőzi-e a változást, vagy a változás kényszeríti a tudatot a változások akceptálására?
Még érdekesebb, hogy az ingerek elfogadást mennyire határozzák meg az öröklött gének és mennyiben a szocializációs adottságok?
Nem tudom tudományosan igazolni, de az intuíciós igazságérzetem mégis csak részben tud együttmenni egykori biológia tanárom egyik szentenciájával: „Barátaim, tudják mi a környezeti meghatározottság? Mondom: ha Albert Einstein a Hargitán született volna egy kecskepásztor gyermekeként, sose lett volna belőle atomtudós!”. Ez a feltételezés az adottságra épít, de nem a lehetőségre, másként fogalmazva az objektivitásra és nem a kegyelemre. Benne volt-e a tárzuszi Saul sorsában az apostoli lét? Objektíve nem. És minden ezt igazolta a damaszkuszi útig (Ap. Csel. 9.), aztán mégis más lett a társadalmi meghatározottságból. Ne tévesszen meg a tudomány és megtérés látszólagos ellentmondása, hisz itt objektíve érintett sorsokról van szó.
A nagy kérdés, hogy a tudat dönti-e el a cselekvést, vagy valami más – nevezetesen az isteni meghatározottság - előtte van a tudatnak, mégsem annyira egyértelmű, ahogy ezt eddig hitték. A lét nem önmagát határozza meg, mert a lét maga is része egy univerzális meghatározottságnak.
Kálvin a szabad akaratról hármas vonatkozásban beszél: a keresztyén szabadság a hívők lelkiismerete, amelyben képes valaki a törvény (értsd megkötöttség) fölé emelkedni, ugyanakkor az Istentől nyert szabadságban a törvénynek mégis engedelmeskedni, amiből következik, hogy a külső, „önmagukban közömbös (ádiáfórosz)” dolgokat gyakorolni vagy mellőzni.
A modern genetikai módszerek bizonyítják - mondja a legújabb orvosi tanulmány –, hogy „a lelki betegségek gyógyításánál a beszéd terápia ugyanarra a biológiai rendszerre hat, mint a gyógyszerek. A modern tudomány igazolni látszik e bölcsességet, és meg is nevezi az alapul szolgáló mechanizmust, ami az epigenetikai mintázatok kialakulása.”
Minden tudományos magyarázaton túl mégiscsak visszaköszön az igazság, hogy az ember nincs maga az univerzumban és mégis egyedi. Teremtmény, akinek sorsa Teremtőjében elrejtett. Predestinált, bármennyire is tiltakozik a tudat ellene. Merthogy a tudatot megelőzi a meghatározottság. Nem a szociokulturális csupán, hanem az isteni.
Ez nem rossz, kimondottan vigasztaló a mai világban.
Hozzászólások