Amerikai liberális körökben egyre gyakrabban megesik, hogy a szülők a fiúgyermekekkel lányos, a lányokkal fiús játékot játszanak, de az még e körökben is újdonság, hogy el sem árulják gyermekük nevét a külvilágnak” – olvassuk Julie Comptontól az NBC hírcsatorna internetes oldalán.

Az elmúlt néhány hétben országos híresség lett egy Massachusetts állambeli ikerpár. A Sharpe család két gyermekéről nem tudjuk, fiúk-e vagy lányok, de talán ők maguk sem tudják. Azzal persze tisztában vannak, hogy milyen külső nemi szerveket viselnek, de aligha gondolják úgy, hogy ez mindjárt a nemüket is meghatározza. Máskülönben semmi értelme nem volna annak, hogy ezt a bizonyos dolgot a szülők eltitkolják a külvilágtól. A gépészmérnök anya férfiak uralta szakmájában tapasztalta meg, mekkora hátrány nőnek lenni. Állítása szerint ez vezette arra, hogy a gyermekeire hagyja a döntést. Azzal érvel, hogy ha  születéskor, a külső nemi jegyek alapján határozzák meg a gyermekek nemét, az hátrányosan érinti azokat, akik később biológiai nemüktől eltérő gender identitást választanak maguknak. Compton cikke arról szól, hogy addig, amíg úgyis ki nem tudódik az a ruhák alatt viselt kis különbség, a szülők nem döntenek, viszont utána majd elfogadják, akármit dönt a gyermek.

Compton olyan fejlődéspszichológusok véleményét közli az ügyről, akik szerint a férfi és a nő közötti különbség alapvetően nem biológiai, hanem társadalmi eredetű. Agyuk térfogata alig különbözik, érdeklődésük pedig csakis a hagyományos környezeti elvárások és szoktatás következében tér el. Mint a Metazinban is szó volt róla, évtizedek óta számos kutató vitatja ezt az elméletet.

Semlegesnemű gyerekek kora - Metazin

Mintha csak a most nálunk zajló gender-szak körüli vitához (csak néhány link: itt, itt, itt, itt) szolgálna illusztrációul a Metazin által szemlézett írás, amelyet Julie Compton közöl az NBC hírcsatorna internetes oldalán. Eszerint egy házaspár odáig jutott a nemi identitás értelmezésében, hogy nem hajlandók elárulni a külvilágnak iker-gyermekeik nemét. Ez ugyanis szerintük súlyosan befolyásolná őket nemi identitásuk későbbi választásában. Úgy gondolják, a gyermekeknek nem szabad „előre” szexuális irányultságot tulajdonítani, mert valójában az nem következik semmiféle előzetes biológiai adottságból. Az ügyben megszólal a tudomány is, vagyis egy fejlődéspszichológus, aki szerint „a férfi és a nő közötti különbség alapvetően nem biológiai, hanem társadalmi eredetű. Agyuk térfogata alig különbözik, érdeklődésük pedig csakis a hagyományos környezeti elvárások és szoktatás következében tér el.” A Metazin hozzáteszi, hogy ezt az elméletet sok kutató vitatja. Amiből csak az következik, hogy a gendertudomány is – mint a tudománynak annyi sok ága – prekoncepciókkal dolgozik, s a kutatások jelen szakaszában nincs végleges tudományos konszenzus a nemi identitás eredetét illetően. Az, hogy ezen a területen a tudomány milyen eredményre jut, pontosabban, hogy az eredményeket miként értelmezi, nagyban előzetes világnézeti beállítódás kérdése. Ezért lehet nálunk a gender-szak indításának ügye felfűtött viták tárgya.

A tét nem kicsi. Ha ugyanis az derülne ki, hogy a férfi és a nő közötti különbség pusztán társadalmi eredetű, s nincs semmiféle előzetes és állandó biológiai adottság, amely azt predestinálná, akkor a hagyományos identitásformák egyik alapvető bázisa roppanna meg, amelynek messzeható és súlyos következményei lennének. Ha a nemi identitás csak társadalmi eredetű, akkor az egész egyszerűen azt jelenti, hogy a férfi vagy a nő, nem attól férfi vagy nő, mert annak született, hanem csak attól, hogy férfinak vagy nőnek gondolja magát. S nem azért gondolja férfinak vagy nőnek magát, mert az, személyes akaratától függetlenül, hanem mert a környezete ráerőltetett egy szerepet pusztán külső biológiai jegyek alapján.

A házaspár ügyében megszólaló pszichológus által képviselt tudományos elmélet mögött az a nagyon is határozott liberális világnézeti prekoncepció áll, hogy a társadalmi eredet időleges, átmeneti, valójában csak egy történeti konstrukció, s mint ilyen, nem szabad, hogy meghatározza az egyén nemi önértelmezését. A társadalmi eredet, a külső történeti - kulturális hatás, mint olyan tehát lebontandó, mert eleve korlátozza az egyént szabad identitásválasztásában.

A kérdés ismét és megint: az egyén szabadsága. A gendertudomány körüli vita is erről szól. A szabadság liberális koncepciója azt feltételezi, hogy a független egyén kiteljesedésének az útja az, ha az egyén meghaladja előzetes társadalmi meghatározottságait, s azonosulás helyett rádöbben arra, hogy azért olyan, amilyen, mert belenevelték, mert beleszületett valamibe, mert akaratától függetlenül identitást adtak neki. Ez pedig ugyebár nem jó, mert nem kérdezték meg tőle, hogy mi akar lenni, ha majd nagy lesz: fiú-, avagy lány, avagy bármi más. A szabadságnak ez a korlátozása pedig megengedhetetlen. De ugyanez e helyzet mindféle hagyományos társadalmi identitásforrással, mint például a vallással és a nemzettel. Ha viszont ez így van – mondja a liberális szabadságkoncepció – akkor a feladat semmi más, mint az, hogy meg kell szabadítani az egyént mindenféle, a szabad identitásválasztást korlátozó társadalmi – történeti - kulturális hatástól.

Most már csak azt nem tudom, meddig kell elmenni a teljes egyéni szabadság biztosításának az útján? Például, szabad-e az egyént megtanítani beszélni? S ha igen, vajon melyik nyelven? Végtére is, hihetetlen önkény, hogy a szülök, a szűkebb és tágabb környezet dönti el, hogy egy egyénnek mi lesz az anyanyelve. Persze, a kérdés csak költői. Hiszen az egyén épp társas kapcsolataiban jön létre, s a társadalmiságtól független egyén koncepciója maga az önellentmondás, hiszen az egyént attól akarja megszabadítani, ami létrehozta.

De valamiért a szexualitás, a nemzet, a vallás, szóval a hagyományos közösségi identitásforrások állnak ma a liberális szabadságkoncepció kiteljesedésének az útjában.

Én nem állítom, hogy a gendertudomány nem tudomány, vagy, hogy áltudomány, de az biztos, előzetes világnézeti prekoncepciók alapvetően meghatározzák a kutatási eredmények értelmezését. S ha ez így van, akkor a gendertudomány a funkcióját illetően messze nem csak tudomány, hanem kulturális eszköz is lehet egy nagyon is határozott világnézeti koncepció megvalósítására, amelynek az a célja, hogy felszámolja az identitás meghatározásának hagyományos, történeti formáit – mint ezt a házaspár ügyében megszólaló fejlődéspszichológus példája ékesen illusztrálja.

A tét nem kicsi. Épp itt az ideje egy konzervatív-keresztyén alapú identitástudomány felépítésének.

Hozzászólások