A történelem zsákutcáiban csak egyenes gerinccel és fölemelt fővel lehet megtalálni a kivezető utat. Ez a könyv üzenete.
Hegedűs Imre János: Székelyország – Magyar Napló
„Látó embernek belső látása van. Olyan ez, mint a zenész abszolút hallása. És itt, Konoshegyen látó ember csak az lehet, aki ezen a földön született…” Szerelmes földrajz az alcíme Hegedűs Imre János könyvének, a Székelyországnak, amely nem is útikönyv, nem is monográfia, nem is egyszerűen esszékötet, sokkal inkább prózában írt költészet, annak is legemelkedettebb műfaja. Óda a szülőföldhöz, amely a távolból is kötelez és megtart.
A Székelyország. Szerelmes földrajz című kötet szellemtörténet és a magyar kultúra feltérképezése, amelyben régmúlt és közelmúlt, de éppúgy a jelen is jó ritmusban van jelen.
Létezik olyan, hogy néplélek? Annyi bizonyos, hogy Hegedűs Imre János Székelyország című kötete a néplelket akarja megérteni. Könyve kalandozás egy világban, szemle és betakarítás: a szellemi értékek óriási mezején járunk, ahol minden lépésre egy újabb felfedezés jut, minden egyes lépésre újabb csoda tárul a szem elé. Aki ismeri e tájat, annak azért varázslatos, mert az esszéíró a nyelv egészen magas, emelkedett rétegeibe emeli azt, amit talán meg sem látunk, de megfogalmazni nem tudunk semmiképp. Aki pedig e tájékot nem ismeri, annak különösen érdekes, hiszen nem csak megismerheti, de megértheti, megszeretheti, magáénak vallhatja. „Zsoltáros földön járunk” – mondja Erdővidékről . A történelem és mondavilág, az irodalom és népköltészet, a teljes magyar kultúra ölelkezik össze a Székelyország lapjain. Hegedűs Imre János nem marad csak odahaza, gazdag irodalmi ismeretei beleszövődnek a szövegbe, s hol József Attila, hol Nemes Nagy Ágnes sorai bukkannak fel. Ika váráról pedig eszébe jut, hogy „Illyés Gyula becézte Ikának a lányát”.
Mivel egy szépen lekerekített esszékötetről van szó, és nem lexikonról, vagy kézbevehető bédekkerről, nem kérhető számon rajta a teljességre törekvő aprólékosság, így ki tudja kerülni azokat az üresjáratokat, amelyek érdektelenséget szülnének. E jó ritmus, tartalmi arányosság mellett a könyv nagy erénye, hogy olyan íróember az alkotója, akinek nem kellett rendre elmagyaráztatni a dolgokat, a hatalmas tárgyi tudnivalók közé szépen beépül a személyes tudás. Hegedűs Imre János felsorolásában zenévé válnak a mindennapi munkához kötődő szavak: „Szavak, szavak, szavak! Úgy emelkedik meg az ember lelke, mintha verset olvasna: motolla, csörlőkerék, borda, nyüst, tekerőlevél, vetőszög…”, így tovább, egészen a csergééig és csipkéig. Ám nem áll meg pusztán a felsorolásnál, hiszen közelről ismer füvet, fát, virágot, s a műkedvelő botanikai örömökön túl azt is tudja, hogy a salátaboglárkát hogy hívják Székelyföldön, hogy az a „versengő saláta”, amiért a nők és gyermekek tavasszal bogarásszák a tavaszi erdőket, a fák tövénél jó hallommal összegyűjtsék, s odahaza frissiben salátalevest készítsenek belőle – eresztékkel (azaz habarással).
Az 1941-ben, Székelyhidegkúton született Hegedűs Imre János magyar szakos irodalomtanárként, majd tanfelügyelőként menekült még a nyolcvanas években Bécsbe. A hányattatás évei voltak ezek, de soha nem feledkezett meg arról a felelősségről, amellyel magyarságának tartozik. Az a szellemi igény, ami ekkor elvitte a Bécsi Naplóhoz, a Szabad Európa Rádióhoz, valamint a Bécsi Magyar Iskola meglapításához, ugyanez a belső szükséglet hajtotta később is. Legyen szó egy jól ismert világról, mint amilyen szülőföldje, a Székelyföld, Hegedűs Imre János soha nem fárad bele, hogy tájékozódjon. A Székelyország különleges érdeme, hogy nemcsak a régmúltról mesél, de ismeri a kortárs szellemi mozgásokat is. A fiatal tehetséges írótól a református püspökig, a kultúraéltető újságírótól a helyi festőművészekig megemlíti azokat, akiket értékel és nagyra becsül, akik ma is értéket adnak Székelyföld gazdag szellemi kincséhez.
Olykor szinte megrészegül attól a szépségtől, amelyről beszél: „Eufóriás öröm ez az alámerülés, hevület fog el, amikor átengedjük magunkon a szerelem, a vidámság, a duhaj jókedv vagy éppen a bánat, a bú, a csalódás, a fájdalom dalait, balladáit. Tűznyelvek módjára csapnak égre a dallamok, szárnyuk nő a szavaknak, sorok, strófák részecskegyorsítóba kerülnek, még a száraz fa is kivirágzik. (… )A népdal túlmutat az esztétikán, erkölcsöt, morált, etikát hordoz, ráadásul mindig friss, akár a cserépfazékban elrakott szilvaíz tavasszal. Igen, keresztül-kasul kell barangolni Csíkországot, hisz így terjed a dal, sőt más, távoli tájak is visszhangzanak, ha megszólal. A Felvidéken, a Dunántúlon, a Duna-Tisza-közt éppen úgy kondul a harang, éppen úgy sétál zöld erdőben a páva, mint Menaságon. Igen, a Ménaság-patak völgyének alig tucatnyi faluja olyan híres folklórkincseiről, mint Kalotaszeg, Galánta és környéke vagy Somogyország. Egységes nép vagyunk.”
Hegedűs Imre János a nemzetféltésről a derű és jóság hangján tud szólni. Szerencsés jellemvonások találkozása ez: derű és jóság. Nem panaszkodik, és nem árt. (Ez utóbbit mi sem bizonyít jobban, mint kritikáinak rendkívül humánus alapállása, ez utóbbiak egyéb esszék kíséretében ez évben jelentek meg Repkény a falon címmel.) Hegedűs Imre János nemzetféltését átjárja egy újszerű bizakodás, mintegy belső lényegéből fakadóan kapcsolódik össze számára az érték a reménnyel és a megtalálás örömével. „De a sérelmi narratíva nem lehet szerelmes földrajz vezérszólama, annyi szépség, annyi érték, annyi szellemi és valós, kézzelfogható kincs birtokosa Aranyosszék és környéke, hogy alig lehet azokat számba venni. Bibó figyelmeztetése is fülünkben cseng, a passzív múltba nézés, múltban élés depresszióssá teszi a nemzetet, emiatt képtelen lesz arra, hogy „a brutális hatalmi erőszak mögött meglássa … a történelem logikáját is.”, írja Aranyosszékről. Míg a Bálványosvári Nyári Szabadegyetem kapcsán így fogalmaz: „A tájba, vidékbe, népbe és székely kultúrába szerelmes rajongó oldalpillantással, fél füllel odafigyel a vajúdó történelemkutatásra, de minden idegszálával a létező valóságot raktározza el pszichéjében, idegsejtjeiben, annak tudatában, hogy a múlt és a jelen feltételezi egymást, múlt nélkül nincs jövőképünk.”
Hegedűs Imre János Székelyország. Szerelmes földrajz című könyve a Magyar Napló Kiadónál jelent meg 2015-ben.