A Black Friday, azaz a fekete péntek az a nap, amikor Amerikában hivatalosan is kezdetét veszi a karácsonyi bevásárlás időszaka. Ez a nap mindig a Hálaadás utáni péntekre esik, és ekkor rengeteg akcióval várják a vásárlókat, amire már külön mobilapplikációt is le lehet tölteni. Az emberek gyakran annyira rá is hangolódnak a szeretet közelgő ünnepének szellemiségére, hogy meg is verik egymást egy-két jobb fogás érdekében.
Azt hiszem, alapvetően kétféle ember létezik a földön: van ugye az elenyésző kisebbség (többnyire nők), akik időben beszerzik a család számára a karácsonyi ajándékokat, és van a másik halmaz (például én), akik addig halasztják, amíg csak lehet. Tényleg, nem lustaságból, nem azért, mert a másik nem fontos, egész egyszerűen ott lüktet az ember (mit ember, a Férfi!) ereiben a pató páli lendület, hogy ejj, ráérünk arra még… Na, ezért jó, hogy van ez a fekete péntek Amerikában, nálunk meg vannak a reklámok, az ilyen-olyan akciók, októberben kitett karácsonyi dekoráció, de a legjobb mégiscsak az, ha van a férfinek egy felesége (a Nő, az Anya, az Asszony), aki kézen fogja, és elrángatja a boltba. Illetve a boltokba. Illetve mindenhová, ahol árulnak. Bármit. Merthogy bármire szükség lehet. De tényleg. Legalábbis, ha hinni lehet a reklámoknak. (Mi nem hiszünk, azt hiszem.)
Szóval a Fekete Péntek és a nyomában járó Cyber Hétfő (!) a nagy Amerikában azt jelenti, hogy az áruházak hihetetlen akciókat hirdetnek, nem ritka a 80%-os leárazás sem. Komolyan, sajnálom, hogy nem a nagy Amerikában élek, a csóró Közép-Európában legfeljebb 20%-ot adnak, azt is gyakran úgy, hogy előtte szépen felviszik az adott termék árát, majd azt „akciózzák le” az emelés mértékével egyező arányban. Tuti siker, tuti profit, tutira hülyének nézett vásárlók. A másik nagy fogás, hogy valamilyen kuponkóddal, vagy hűségkártyával kapod a kedvezményt, ami persze „más akcióval nem vonható össze, és az egyéb akciós termékre nem érvényes.” Nehogy véletlenül valamihez olcsón (?) juss hozzá, elvégre közeleg a karácsony, valamit pedig úgyis venni kell, te pedig megveszed, mert muszáj. Mert a karácsony a pénzköltésről szól, a reklámozott termék megvételéről, nem pedig az otthonról, a családról, vagy éppen arról a zsidó kisfiúról…. Ez így korrekt, még a végén fellázadnak a tamilok, az ateisták, a hidegek, szürkék, az abók, a serpák, az ultrák, maga Coh-Bendit, vagy éppen Jumurdzsák az Egri csillagokból.
Tehát feleségemmel felkerekedtünk, hogy akkor, most vagy soha alapon megnézzük, mit kellene hoznia a Jézuskának, merthogy nálunk Jézuska hozza az ajándékot, mi legfeljebb besegítünk. (Tudom, ahány lelkészcsalád, annyiféle igazság létezik ezzel kapcsolatban, mi a hagyományos, nálunk gyerekként már bevált receptet alkalmazzuk.) Szóval állunk a karácsonyi díszbe öltöztetett, potenciális ajándékoktól roskadozó polcok előtt, mikor a Barbie rengetegtől kissé jobbra megpillantjuk az idei karácsony slágerét, a hullababát. Nem vicc: bemész a boltba, és te is vehetsz a gyerekednek, unokádnak hullafejű műanyag babát, grátisz rózsaszín koporsóval. Vagy olyat is lehet, aminek százas szög van a nyakába verve. Már hallom is, ahogy a Szülő karácsonykor, a fa köré telepedve, a kiskarácsony, nagykarácsonyt énekelve odafordul a Gyerekhez: „Tudni akarod, mit hozott neked a Jézuska? Nézd csak, amire mindig is vágytál! Egy hullababa!”
Lehet azt mondani, hogy az egész termék, beleértve a történetet is, amiből kinőtt, alapvetően nagyobb lányoknak (értsd: 8-12 éveseknek) való. Mégis, komolyan gondolja valaki, hogy a kisebb-nagyobb csemetének ezt adja, talán éppen karácsonyra? Próbálok finoman fogalmazni, mert nem szeretnék sem bíróságra járogatni, sem megsérteni másokat, de ki az az édesanya, aki ilyet vesz a lányának? Ki az, aki szerint jó ötlet ilyet gyártani –gyerekeknek? Ki az, aki szerint ettől fejlődik a gyermek személyisége, aki szerint egy ilyen „termék” pozitívan befolyásolja az énképét? Ki az, aki szerint egy rózsaszín koporsót kell venni ajándékba, rajta fekete kereszttel? („Hát noooormális, Maaargit?”)
Szerintem, aki ilyet vásárol, az vagy nem méri fel mindennek a következményeit, vagy pedig nem érdekli, mivel játszik a gyereke. Szerintem, aki ilyen terméket kitalál, menedzsel, az valójában gyűlöli a gyerekeket, és buta kis zombikat akar belőlük nevelni, akik vesznek, fogyasztanak, és persze egyáltalán nem gondolkodnak. (Nem kérek elnézést.)
Vajon mikor fordul elő az, hogy egy szülői szervezet vagy bármilyen egyesület addig tiltakozik, amíg le nem kerül egy termék a polcról, vagy amíg be nem szüntetnek egy gyerekeknek szánt műsort, azért, mert az károsan befolyásolja a gyermek fejlődését? Vagy a legjobb tiltakozás az, hogyha megválogatjuk, mit néz a tv-ben a gyermek, a polcokra kitett szörnyedvényekről pedig tudomást sem veszünk? Egyáltalán: lehet-e, kell-e tiltakoznunk akárhogy is, vagy inkább vegyük tudomásul, hogy ilyen is létezik? Sőt, tegyük hozzá naivan: Ez „csak” egy játék, ez „csak” egy mese…?
Azt hiszem, húsz-huszonöt éve mást sem teszünk, csak szomorúan tudomásul vesszünk mindent: a politika hazugságait éppúgy, mint az igazságszolgáltatás eget rengető visszásságait, mindent, amiért sokkal inkább kiabálni kellene, vagy legalábbis csendesen, de határozottan tiltakozni. Tessék mondani: Nem kellene ezen változtatni?
Nos, mindenki úgy dönt, ahogyan akar. Lehet nemet mondani a bevásárlási lázra éppúgy, mint figyelmen kívül hagyni az eszeveszett és őrült termékeket. Meg persze lehet hullababát is venni. Elvégre, a pszichiátereknek is meg kell élniük valamiből...
Ami minket illet: maradi szülőkként igyekeztünk régimódi, mégis szép ajándékokat ajánlani a Jézuska figyelmébe. Ha minden jól alakul, lesz karácsonyfa is, meg süti, istentisztelet, meghittség, öröm, nyugalom. A karácsony ugyanis az Ő szeretetének az ünnepe. Az igazi, nagybetűs SZERETETÉ.
Hozzászólások