A közösségi napnak akkora sikere volt, hogy a gyülekezet tagjai már most számítanak a folytatásra: hagyomány lehet belőle. És csak az egyik állomása volt a reformáció kezdetének ötszáz éves jubileuma programjai sorában Szombathelyen – hangsúlyozta Jakab Bálint Mihály. A lelkipásztor már a következő alkalmakra is felhívta a közösségi nap résztvevőinek figyelmét: őszre például tudományos programokat szerveznek, június 11-én pedig szabadtéri istentiszteletet tartanak a Vasi Skanzenben.
A régi mondás szerint a pap, ha csinál valamit a gyülekezetben, nem tud nyugton maradni, ha pedig nem szervez programokat, akkor hagyja a gyülekezetet tönkre menni. Avagy a klasszikus vicc szerint, ha van sapkája az a baj, ha nincs sapkája, pedig az.
Tizennégy programot készítettünk elő a reformáció jubileumi évében a szombathelyi református közösségben, aminek fele eddig le is futott. Jön a nyár, addig még kettő, aztán az ősz, amikor a maradék is sorra kerül.
Közösséget kellene építeni. Hit- és értékközösséget, amelyben otthon érezheti magát a tradícióban felnőtt kálvinista lélek, a jövevényként érkező, a reformátusságot templomba zárni akaró féltékeny, és a templomot csak kívülről alig ismerő érdeklődő is.
Egy egész napos program, amelyben rézfúvós térzenétől a jelképes állomású – 500, 1517, 2017 méteres, valamint a teljesítményre tekintő 5 és 10 km-es – futásig, a gyerekkoncerttől és foglakozástól a kézműves kirakodó vásárig, a gulyástól a vaddisznópörköltig és lángos sütésig ívelő sütő/főzőverseny megszervezése jelzi egy gyülekezet életerejét. Kis nagydénes és nagy nagydénes, apa és nyolc éves kisfia egész nap szállítja a kellékeket platós autójukon. Van, aki részt vesz, van, aki tevékenyen tesz hozzá ahhoz, hogy lássák a városban közlekedők a református gyülekezet nyilvános erejét.
A meghívás eredetileg az egész egyházmegyének szólt. Négy lelkész és gyülekezet jelzett vissza, ténylegesen a helyi lelkészt kivéve kettő vett részt abban az alkalomban, amelyben a református közösség, Isten magyar református anyaszentegyháza megmutatta magát. Egy helyen. Egy megyeszékhelyen. De bizonyára mások másként tették ezt, máshol, másképpen. Jobbanképpen.
De talán az sem válna kárára a református egyháznak, ha hálózatos kapcsolataival élne. Ha összerakná szétszóródott lehetőségeit. Mert a közösségi alkalmak nem a nagy gyülekezeteket építik csupán, hanem a szórvány szórványosodó tudatát erősítik.
A „szent tér” elhagyása mosolyra fakasztja az utca emberét, aki a logó láttán biztatni kezdi a református futókat. Református? Csak a szlogen, mert ismeretlenek fizetik a nevezési díjat, lefutják a tíz kilométert, aztán örömmel veszik el nemcsak az elismerő oklevelet, hanem a gyülekezet asszonyai által készített zsíros kenyeret és süteményeket is.
Délutánra berobog egy régi híve az szent eklézsiának „milyen kevés a gyerek” megjegyzéssel. Mire visszaszólnék, szent szelídség vesz erőt rajtam, hogy hát a testvéré hol van? Szóval legyenek gyerekek az egyházban úgy, hogy én megkímélem az enyémet: Istentől, egyháztól, paptól és egyházi programtól. Az igazsághoz tartozik a nagy közbevetés a „kevés gyerekre”, hogy hát: nekem van négy. És mind itt van.
A falakon kívüli egyházi közösségre a nem egyháziak vagy felnőttként csatlakozók vevőbbek. Nekik fontos a közösség, a közösség ereje, sőt az is, hogy hozzá lehet tenni a közösséghez. Mert a közösség önmagában érték, de amennyi színt adunk hozzá, még inkább személyessé válik. Egy család katolikus ismerőseit hívja. Azok érzik és kérdezik. Hát mi nem tudtuk, hogy ilyenek a reformátusok. Hogy milyenre gondol, jelzi ígérete, hogy szeretne egy bogrács halászlével beszállni a következő alkalomba.
Egy nap. Futókapu. Futás, teljesítménnyel és távval. Nyolc bogrács, sütőrács és tűzhely. Szponzor. Fúvószenekar. Koncert gyerekeknek. Udvarnyi szabadtéri játék és gyerekfoglalkozások. Kézműves termékek. Véradás. Zene és közösség. Együttlét.
Ez volt Isten népének közössége másként értelmezve. Hogy így is lehet. De nem kell, természetesen nem. Mert vannak erős és hűvös falak, ami mögé be lehet húzódni. És panaszkodni, hogy nagyon kevesen mennének oda be. Bele. Az egyházba.
Zárszó, másnap, vasárnap. Ó, ha tudtam volna.