"Nem engedhettem meg, hogy megtörténjen. Ez volt az egyetlen gondolatom az egészről. Meg kellett ölnöm. Nem volt választásom."
Na, ez az, amit európai fejjel nem lehet megérteni. A pakisztáni Mubeen Rajhu megölte húgát, Tasleem-et. Nem azért, mert gyűlölte, hanem azért, mert Tasleem hozzáment egy keresztény férfihoz, s ezzel erkölcsileg megsemmisítette az egész családot. Mint a 888.hu egyik forrásából (Christian Today) megtudható, Tasleem és Rajhu édesapja is egyetértett a gyilkossággal. De ez a szó nem is jó ide, hiszen itt nem gyilkosság történt a szó európai értelmében. Mert ez a gyilkosság az elkövető, a család és környezete szemében erkölcsi tett volt, ha úgy tetszik, kikerülhetetlen erkölcsi kötelesség, amelynek a segítségével a család újra visszanyerte becsületét, s ezzel elkerülte a végleges erkölcsi megsemmisülést.
Szándékosan nem arra akarom kihegyezni a dolgot, hogy itt bizony az elkövető egy muszlim hitű fiatalember, s lám, jó példa ez arra, hogy milyenek is valójában a muszlimok. Annyira gyűlölik a keresztényeket, hogy íme, ez a fiatalember még a húgát is képes volt megölni csak azért, mert egy keresztény férfihoz ment feleségül. Természetesen innen is lehetne nézni a történetet, s hosszan írni arról, amint erről a Christian Today és a Breibart is beszámol, hogy a keresztények Lahorban, ahol a gyilkosság történt, terrorizálva érzik magukat.
Számomra most sokkal inkább fontos ebben a mai (!) történetben az a tény, hogy létezik olyan erkölcsi világrend, amelyik nem ismeri sem az európai értelemben vett egyén, sem a világnézeti tolerancia fogalmát. Tasleem ugyanis ebben a történetben nem egy magánszemély, aki „erkölcstelen” tettével szégyent hozott önmagára, hanem egy család része. A család semmisült meg erkölcsileg Tasleem tette által, no és az a tágabb közösség is, amelynek a család is része. Ha lehet mondani, Tasleem mint önálló, szuverén erkölcsi lény, mint európai értelemben vett individuum nem is létezik. Pont fordítva, Tasleem attól az aki, hogy ennek a közösségnek a része. Tette ezért kettős gyilkosság. Egyrészt morálisan megsemmisítette önmagát, másrészt azt a közösséget, amelynek ő tagja. Ezért Tasleem megölése nem szimpla gyűlöletből fakadó gyilkosság, hanem a megsérült erkölcsi világrend helyreállítása. Ebben az erkölcsi világrendben, a becsület-szégyen kultúrában a közösségi normának való megfelelés élet és halál kérdése, s innen nézve a gyilkosság nem ölésnek minősül, hanem az erkölcsi világrendhez való tántoríthatatlan és mindenekfelett álló hűségnek. Tasleem nem egy általános személy, akinek az embersége abból származik, hogy ember, hanem pont fordítva, az ő embersége egyet jelent azzal, hogy egy konkrét muszlim közösségnek a tagja. Ha pedig ő megsérti ezt a közösséget, akkor valójában saját emberségét szünteti meg, s ezért halálbüntetése kívül esik az általános humánum ellen elkövetett bűn kategóriáin. Ezért mondhatja a bátyja azt, hogy nem volt más választása. Ezért nem is érzi bűnösnek magát, sőt húga megölése egyet jelent önmaga, a családja és a tágabb közösség erkölcsi integritásának helyreállításával. Abból a világképből nézve ő erkölcsi hős.
A történet üzenete számomra az, hogy nem feltétlenül igaz az a feltételezés, miszerint a különböző erkölcsi világképek minden további nélkül áthidalhatók és összeegyeztethetők. Ez a feltételezés abból indul ki, hogy a más kultúrák iránti tolerancia magától értetődő egyetemes erkölcsi érték, tehát szükségszerűen mindenféle erkölcsiségnek része kell, hogy legyen. Holott valójában a kulturális tolerancia mint alapérték nem feltétlenül része a különböző erkölcsi világoknak. Sőt, mint Rajhu példája mutatja, a kulturális-vallási tolerancia egyenesen az erkölcstelenség szinonimája is lehet. Rajhunak erkölcsi indíttatásból kellett megölnie húgát, mert nem tolerálhatta, hogy Tasleem egy keresztényhez megy feleségül.
Miután nem vagyok iszlám szakértő, nem tudom megmondani, hogy az ilyen típusú becsületgyilkosságok mennyiben és hogyan fejeznek ki általános normát. Vélhetően inkább szélsőséges esetről van szó. Ám az talán általános érvénnyel elmondható, hogy e gyilkosság mögötti erkölcsi világrendnek a középpontjában nem Rajhu és Tasleem mint autonóm erkölcsi lények állnak, hanem egy közösség, amely nem engedi meg, hogy tagjai egyéni meggyőződésüket követve önálló, s adott esetben a közösségi normával szembehelyezkedő döntéseket hozzanak. Ez az erkölcsi világkép az európai individualizmus felől alig érhető, és sok félreértéshez vezethez, ha európai kulturális mintákat kérünk rajta számon.
A történet tökéletesen alkalmas annak szemléltetésére, hogy a különböző erkölcsi hagyományok, kulturális világok közti szabad átjárás nyugati ideája, amelyen az integrációba, a multikultúrába vetett európai hit alapul, sok esetben illúziónak bizonyulhat.
Hozzászólások