Ha nem ápoljuk a keresztény hagyományainkat, elveszíthetjük hazánk egy darabját - mondta Angela Merkel hétfői beszédében Mecklenburg Elő-Pomerániában, ahol karácsonyi dalok énekléséről és a fuvolajáték fontosságáról is beszélt.

“Mi vagyunk az a párt, akiknek a keresztény szó szerepel a nevükben” – kezdett bele beszédébe a német kancellár Mecklenburg Elő-Pomerániában, ahol a kereszténydemokrata párt alulmaradt a bevándorlásellenes AfD-vel szemben. Elmondta, hogy karácsonyi dalok énekléséhez nem kell bevándorlásellenes gyűlésekre járni, de véleménye szerint az emberek már nem is tudják, mit jelentenek számukra a hagyományok.

Szerinte a németeknek nem maradt önbizalmuk, elfelejtkeztek hagyományaikról, egyre kevesebb karácsonyi dalt ismernek. “Hányan fogjuk ezeket a dalokat továbbadni a gyermekeinknek és az unokáinknak?” – tette fel a költői kérdést.

Merkel karácsonyi dalokat ajánl az iszlám miatt aggódóknak - hirado.hu

Lássuk be, ez azért meglepő hír. Merkel asszony a minap azzal a meghökkentő ötlettel állt elő, hogy a németeknek karácsonykor emlékezniük kellene karácsonyi hagyományaikra. E valóban radikális elképzelés mögött nyilván politikai megfontolások állnak, hiszen pártja, egy állítólagosan keresztény párt, rohamosan veszít népszerűségéből a migránspolitikája miatt. Nosza hát, gondolt egyet Merkel, itt az ideje a tetszésindexen valamit javítani, s érdemes előszedni a keresztény kártyát. Mit mondjunk erre? Mi tagadás, kedvem lenne gúnyolódni. Ez a hirtelen retorikai fordulat nevetséges és szánalmas. De hát sokkal nagyobb itt a baj. Azt hiszi Merkel, hogy egy ilyen beszéddel egycsapásra visszahozható az a keresztény hagyomány, amelyet évtizedeken keresztül szisztematikusan elnyomtak az állítólagos multilultúra és világnézeti semlegesség világnézetének nevében?  De hogy a dologban legyen egy duplacsavar: azért a kísérlet a kereszténység felszámolására mégsem volt teljesen sikeres. Úgy látszik, az iszlámnak kellett idejönnie ahhoz, hogy fény derüljön egy egészen különleges jelenségre. Európában a keresztény hagyomány egyszerre nincs is, meg van is.

Szó, ami szó, Európa keresztényietlenítése sima ügy volt. Nem volt itt keresztényüldözés a vasfüggönyön túl. Európának ezen a részén persze volt, főleg a kemény diktatúra időszakában. De különös módon a templomaink nem a Rákosi-rendszerben kezdtek kiürülni, hanem amikor megérintette a magyar társadalmat a nyugati jólét szele és szelleme, s jött a hűtőszekrény, a tv, az orkánkabát és a nejlonharisnya. De a lényeg az, hogy a keresztény hagyományok felszámolásához a keresztények tömegeinek masszív közreműködése kellett. Ez úgy valósult meg, hogy milliók hitték el a tudatipar szólamait az úgynevezett haladásról, modernitásról és progresszióról, amely azt üzente minden lehetséges eszközzel, hogy a vallás (értsd: kereszténység) immár a múlté, hogy modernitás és vallás szemben áll egymással, s hogy a hit magánügy (értsd: kivétel). Így lett a normatív világnézet egy keresztényietlenített-szekuláris világnézet, amely magától értetődően semleges, független és objektív, s ehhez képest létezik még ugyan a hiten alapuló világnézet, de mivel az kivétel, szükségszerűen csak magánügy lehet, s ezért ki kell szorítani a nyilvánosság tereiből. S a kereszténység felszámolásának ezt az ideológiáját a keresztény tömegek be is vették, természetes és magától értetődő világkép lett a számukra, anélkül, hogy észrevették volna, hogy épp ezzel veszik el a múltjukat, roncsolják szét közösségi identitásukat, hogy aztán maradjon a tájékozódási pontjait vesztett egyén, aki a saját öntudatlan nihilizmusát azzal ünnepelte, hogy immár megszabadult a közösségi hagyomány terhétől, s végre beköszöntött a kereszténység utáni korszak, maga a megtestesült haladás. A folyamat végpontja, amikor már maga a keresztény Európa számolja fel maradék identitásának szimbolikus ünnepét, a karácsonyt. S erre, mit ad Isten, Merkel most beszól egy olyan hihetetlenül éles elméjű, már-már forradalmi felfedezéssel, hogy az emberek már nem is tudják, mit jelentenek számukra a hagyományok, s „akik nem ápolják a keresztény hagyományaikat, könnyedén elveszíthetik hazájuk egy darabját.” 

Nyilván nem paradigmaváltásról van itt szó, hanem pártpolitikai manőverről. Ám mégis, azért az jelzésértékű lehet a kereszténység felszámolásának ideológusai számára, hogy a sokáig tényleg halottnak tűnő európai keresztény kulturális identitás éppen az iszlám érzékelhető megjelenésének a hatására mégsem szűnt meg teljesen, s talán korai lenne még egy végső és ünnepélyes gyászszertartást rendezni a temetésére. Éppenséggel egyáltalán nem biztos, hogy a kereszténység utáni korszakba léptünk, amely immár végleges, maga a történelem vége, hanem nagyon is elképzelhető egy szekularizmus utáni korszak, egy új felvilágosodás, amely épp abban a felismerésben ölt testet, amelyet maga Merkel fogalmaz meg, hogy ti. „akik nem ápolják a keresztény hagyományaikat, könnyedén elveszíthetik hazájuk egy darabját.”

Sajnos Merkel asszonyt nem nagyon tudom komolyan venni, ám pártjának, a CDU-nak a népszerűségvesztését annál inkább. Ami azt jelzi, s ezt Merkel is érzékeli, hogy a mélyrétegekben mégis csak megőrződött valami a keresztény hagyományból, s különös módon napjainkban ez a hagyomány éppen az iszlámmal való konfrontációban újra öntudatra ébred. Így lehetséges az, hogy Merkel asszony hirtelen szembe találta magát a nemlétező kereszténységgel.

Merkel asszonynak ez a beszéde azért arra utaló jelként mindenképpen értelmezhető, hogy a mindenkori európai jelen kereszténységellenes ideológiáját talán újra kellene gondolni. S nem azért pusztán, mert mint a CDU esete is mutatja, ez politikailag nem igazán kifizetődő. Hanem azért, mert a kereszténység végleges felszámolásának ideája, ugyanúgy, mint az iszlám integrációja, vagy a multikultúra eszméje a civilizációk hosszú távú viselkedésének a féleértésén alapul.

E félreértés az alapja annak a képzetnek, hogy a keresztény Európa immár nem létezik. Tényleg nem. Kivéve azokat a minősített történelmi helyzeteket, amikor kiderül, hogy mégis. S ebben a helyzetben az az abszurd, hogy a keresztény gyökerű Európában a kereszténység úgy is feltűnhet, mint tiltakozás az uralkodó ideológiával szemben. Ezt Merkel asszony pontosan érzékeli. Ezért jöhet elő olyan radikális elképzeléssel, hogy karácsonykor talán nem ártana újra előszedni a karácsonyi énekeket. Ez annyira konzervatív, hogy már-már modern és forradalmian új.

Hát, itt tartunk.

Hozzászólások