Érdekes feladat reposzt-szerzőnek lenni: sokszor az ember órákig, sőt napokig keresi azt a hírt, amelyre érdeklődésének, habitusának, felkészültségének megfelelően, s persze lehetőleg minél szélesebb kör érdeklődését felkeltve reagálhat, máskor pedig rögtön rátalál... Vagy éppen úgy kapja... Merthogy ilyen is van... Hogy nem a (hír)vadásznak kell napokig a(z) (média)erdőt járnia, hanem egyszer csak az ajtaja előtt (vagy a monitorján...) találja a lelőtt és elkészített vadat... Csak tálalni kell... Ez történt most velem is. Egy kedves barátomtól, kolléganőmtől, Horváth Marianntól kaptam egy podcastot, amelyben Szabóné Dr. László Lillával, a Pápai Református Teológiai Akadémia adjunktusával beszélget a keresztyén gyermeknevelésről. Továbbadom, jó szívvel..! Hogy miért?
Keresztyén gyermeknevelés? - Beszélgetés Szabóné dr. László Lillával - anchor.fm
Először is a témaválasztás miatt. Keresztyén gyermeknevelés... Van ilyen...? Beszél(het)ünk erről..? Hol..? Kivel..? Hogyan..? Megvan az a fórum, ahol tudunk őszintén beszélni a keresztyén élet talán legfontosabb, s valamilyen szereplőként mindnyájunkat érintő témájáról? Szóval bátor dolognak tartom mind a riporter-lelkésznő, mind pedig a riportalany-valláspedagógus, lelkésznő, de leginkább háromgyermekes édesanya részéről, hogy ezt felvállalták ebben a formában, ilyen fórumon is, a maga nehéz, sokszor kényes kérdéseivel, ellentmondásaival vagy éppen lehetetlenségével..!
Aztán ajánlom a beszélgetés stílusa, nyelvezete, közvetlensége miatt is. Hallgatva a hanganyagot, nincs olyan érzése az embernek, hogy előre meg vannak írva a kérdések, s azokra automatikusan érkeznek az előre megfogalmazott, szakmailag is megalapozott, jólfésült válaszok... Hanem jó volt pl. azt tetten érni, hogy a beszélgetőpartnerek szinte közösen fogalmazzák meg a beszélgetés – szerintem – egyik fő üzenetét, hogy ott kezdődik a keresztyén gyermeknevelés, amikor gyermekeinkkel közösen meg tudjuk élni szülői, emberi elégtelenségünket, egyúttal Krisztusra való rászorultságunkat, mert nekünk senki és semmi másnak nem kell megfelelni és bizonyítani! Fontosnak tartom, hogy nem a megszokott egyházi „kánaáni” nyelven folyt a beszélgetés, hanem – mondjuk így – „szakszerű konyhanyelven”, azaz, mindenki által érthetően és egyszerűen, ugyanakkor mégis érezve mögötte azt a pszichológiai és valláspedagógiai tudást, amely egyfajta tekintélyt és garanciát ad az elhangzottakra nézve. Ráadásul szinte végig úgy éreztem, hogy milyen jó lenne személyesen is jelen lenni, bekapcsolódni ebbe a „mély csevegésbe”, együtt ráncolni a homlokunkat és együtt nevetni...
Végül – de talán ez a legfontosabb – az őszintesége miatt adom tovább ezt az érdekes és gondolatébresztő „disputát”, amelyben biztos, hogy valamilyen szinten mindnyájan érintve vagyunk! Ezt az őszinte hangvételt már eleve az is biztosítja, hogy Dr. László Lilla többször személyes példát is hoz családi életükből. Aztán amikor pl. arról beszél, hogy ő nem lelkészként, hanem mindenek előtt édesanyaként akar jelen lenni felcseperedő gyermekei életében! És itt nem tudom megállni, hogy ne jöjjek elő az én példámmal: én ezt gyermekként úgy éltem meg, hogy szüleim – legfőképpen édesanyám – első sorban nem anyaként, hanem hívő, elkötelezett keresztyén asszonyként, s egy lelkész feleségeként pallérozta gyermekeit az élet és a hit útján..! Micsoda különbség..! Vagy amikor arról beszélt, hogy a keresztyén szülő nem attól keresztyén, hogy magasabb értékek mentén, erkölcsileg fejlettebb szinten neveli gyermekét, hanem attól, hogy ha a gyermek a szülő gyengeségét éli át, akkor is tudhatja, hogy van Valaki, aki apánál és anyánál is nagyobb, s Nála biztonságban lehet! Aztán szintén őszintén folyt a szó a kamaszkorról... Amikor a kamaszodó gyermek egy ponton mérlegre teszi szülei hitét... S ebben a kontextusban a keresztyén szülő egyik „ismertetőjegyéről”, nevezetesen, hogy nem ijed meg, ha nem kapja vissza mindazt (időt, energiát, érezelmeket stb.), melyet gyermekébe „belefektetett”, mert ő az Istentől várja (és kapja!) a szeretetet..! Úgy gondolom, – ahogy a riporter is elmondta – hogy szintén sokakat érint a vallásilag vegyes családban történő gyermeknevelés kérdése... Amikor anyuka (vagy apuka) hisz, a másik szülő viszont nem... Amikor nincs lelki összhang... Hallhattuk, hogy a gyermek hite fejlődése szempontjából az anya hatása a fontosabb... De szó volt az imádkozó nagymamák, egyáltalán a hívő asszonyok szerepéről, fontosságáról, a Szentírás alapján is! Sőt „beleálltak” abba a kemény felállásba is, amikor az egyik szülő kifejezetten harcol az Isten ellen... Ilyenkor mi van, mi a teendő..? S elhangzott, hogy itt már lojalitás-problémáról van szó, s a gyermek mindig a szülő mellett dönt, s nem az Isten mellett... Ezért mindenképpen próbáljuk legalább azt az alapot elérni, hogy tartsuk tiszteletben a másik hitét, ne bántsuk a másik Istenét..!
Szóval ezt a podcastot kaptam, amit most tovább is adtam... Remélem mindenki talált benne számára fontos gondolatot a keresztyén gyermeknevelés kapcsán. Ja, Kedves Mariann, szívesen várom a folytatást, az újabb vadat..!