De elég-e, ha a közös felelősségből csak néhányan veszik ki a részüket? Hogyan lehet ösztönözni erre másokat? Steinbach József dunántúli református püspök szerint a hiteles személyes példaadás a döntő. Az egyházvezető keményen fogalmazott: „Néha már dühít, ha túl nyugodt embereket látok, már-már terepszínű arcokat. A hívő embernek békessége van, de nyugalma nincs, mert izgatja az ügy, amit az Úristen rábízott. Egyfajta szent szenvedély kell, hogy áthasson minket a józanság Lelke által. Életem utolsó percéig felelősen izgat az ügy – ezt lássák rajtam.”
Az egyházvezető hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy a hívő embernek rá kell telepednie másokra, hanem azt, hogy motivál és saját példájával jóra nevel másokat.Terepszínű arcok – parokia.hu
Szerintem nincs olyan ember, aki ne gondolkodna el azon, hogy mi lesz holnap vagy 5 év múlva, vagy még később. Igyekszünk előre tekinteni és felkészülni mindenre, amire csak lehetséges. Vannak, akinek ez nagyon jól megy és ügyesen szervezik előre programjaikat, eseményeiket, életüket. S vannak azok az emberek, akik képtelenek egy másnapi programot összeállítani, arra felkészülni. Ezek az emberek inkább a pillanat eseményeiben élnek és úgy próbálnak élhető helyzeteket kialakítani. A különböző gondolkodás ellenére valami mégis egy: mindkettő a jelenben cselekszik, hogy a jövőben legyen hozadéka. Csak vannak, akik jobban felkészülnek és vannak, akik kevésbé. Egy biztos mindkettő életében eljön az a bizonyos jövő.
Az a jövő, melyet előre nem láthatunk, ismerhetünk. Olyan ez, mintha egy sötét úton mennénk, ahol mindig csak a következő lépés van kivilágítva. S higgyük el, mindannyiunk életében így van. Még azok esetében is, akik előre megtervezett program szerint élnek.
Kíváncsi ember lévén, mindig szeretném tudni, hogy milyen lépések következnek, de aztán újra és újra megtapasztalom, hogy milyen bölcs Isten: megadta a lehetőséget, hogy emlékezzünk és emlékképeket őrizzünk elménkben, azt viszont nem engedte meg, hogy a jövőbe lássunk. Ennek ellenére mégis kutatjuk és fel akarunk készülni az elkövetkezőkre.
A vallásközi konferencia, - melyet Tihanyban szerveztek meg – a közös gondolkodás a jövőnkről témakört ölelte fel. Az együttgondolkodás arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire nagy felelőssége van a mai keresztyén társadalomnak a hit továbbörökítésében. A vallási vezetők arra világítottak rá, hogy ez a felelősség egyáltalán nem passzív részvételt igényel, hanem egy aktív és tevékeny jelenlétet, amely küzd és értékeket közvetít.
Sajnos nagyon sok helyen az jellemző, hogy elmondjuk, hogy mit kellene tenni és várunk a másikra, hogy végre tegyen már valamit. Bár ez a viselkedés még mindig „jobb”, mint mikor csak a kritika fogalmazódik meg és a negatívumok hangzanak el. Amíg csak várunk karba tett kézzel, hogy legyen valami, addig ne várjunk nagy változásokat.
Egy alkalommal egy fiatalember nagyon nehéz helyzetbe került. Úgy tűnt, hogy nincs megoldás a problémájára és nincs aki segítsen. Később csodálatos segítséget kapott, amire nem talált magyarázatot. Erre a csodára egész életén át emlékezett és ő maga is valódi segítséggé vált a környezetében. Mikor eljött az ideje és meg kellett állnia Isten előtt, így beszélgetett vele:
- Örülök, hogy olyan sok jót tettél életed során. – dicsérte Isten az embert.
- A csoda, ami akkor történt velem, amikor teljesen kilátástalannak tűnt az életem, megtanított arra, hogy nekem is segítővé kell válnom. – válaszolt az ember.
- Olyan sok emberrel tettem csodát, mégis olyan kevesen értették meg, hogy mi a csoda igazi célja. Sok ember, akikkel csoda történik arra várnak, hogy újabb csodák történjenek, ahelyett, hogy inkább ők maguk is a csoda forrásává válnának. Pedig mennyivel jobb lehetne a világ!
A jövőben nem tudom, hogy mi vár rám, de alakíthatom, ha úgy élek, hogy az előre vigyen ügyeket, helyzeteket. Tudom, nem könnyű a saját kényelmünket feláldozni és tenni ott, ahol nem ismerik el vagy nem tűntetnek ki. Mégis azt mondom, hogy csak azzal leszünk előrébb és értem ezt egyházunkra, ha teszünk is érte valamit. Azt hiszem eleget beszéltünk már! Ideje cselekedni és lépésről-lépésre haladni, hogy együtt építsük a jövőt!
Nagyon sok vallási vezetőnk ebben élen jár. Álljunk melléjük és akár lelkészként, akár gyülekezeti tagként cselekedjünk, keresztyén világunk növekedésére és Istenünk dicsőségére!