Búcsúzás

Az Index közleményben tudatta, hogy pénteken munkaviszonya megszüntetését kezdeményezte a lap szerkesztőségének három vezetője, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, korábbi főszerkesztő, illetve Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek. Távozásukkal egyidejűleg a szerkesztőség több mint nyolcvan munkatársa is kezdeményezte a felmondását.

A tömeges felmondások kezdeményezésének előzménye, hogy szerdán kirúgták az Index főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot.

Felmond az Index vezetése, több mint nyolcvanan távoznak – 24.hu

Mit jelent nekünk az Index? - A videó itt tekinthető meg.

Református unió azaz Papék házából

Három felvidéki lelkipásztor ráébredt arra, hogy együtt sokkal többre képesek, mint külön-külön, videócsatornájuk pedig azóta szárnyal.

A karanténidőszak alatt virágzásnak indult kezdeményezés három felvidéki református lelkészhez köthető: „Gábihoz”, azaz Blanár Gabriellához; „Mikihez”, azaz Kiss Miklóshoz; és „Böszihez”, azaz Böszörményi Tamáshoz.

Papék a kamera mögött – parokia.hu

Nem olyan régen, a Somogy megyei Katolikus Egyházmegye püspöke, Varga László indította el az úgynevezett plébániai uniót, avagy egyetemleges megbízást. Lényege, hogy három plébános közös háztartásban élve látja el a rájuk bízott szolgálatokat. Személyesen is ismerve a fiatal szolgálattevőket, biztos vagyok benne, hogy közösségük egymást és a rájuk bízott gyülekezeteket is erősíteni fogja.  Jó elképzelésnek és hatalmas segítségnek vélem ezt a fajta megoldást. Főleg a napokban felröppent hír után, melyben egy katolikus pap őszintén felvállalta, hogy nem szeretne egyedül megöregedni (természetesen csak én kerekítem le a kilépés okát, ennél azért összetettebb). 

Keresztet mindenhová

Fekete Jézust festettek ''Az utolsó vacsora'' képre
A hétvégétől ez az oltárkép fogadja majd a híveket a St. Albans katedrálisban. Így támogatja az anglikán egyház a Black Lives Matter mozgalmat, és ez az, amiről a Canterbury érsek néhány napja beszélt, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Fekete Jézust festettek ''Az utolsó vacsora'' képre – origo.hu

A legújabb agyrém, amivel egy ideje már foglalkozik a média: Jézus bőrszíne. Maga a tény nem új, hiszen minden nép, rassz a maga sajátosságához igazította a Szent Család művészeti megjelenítését. Az viszont már új, hogy az európai ember kultúrájába helyet erőszakolnak a fekete Jézusnak.

St. Albans katedrálisában a hétvégétől olyan oltárképet helyeznek el, amelyen Jézust fekete bőrűként ábrázolják. A Canterbury érsek pedig nagyon diplomatikusan nyilatkozta a BBC rádiónak, hogy Jézus közel-keleti ember volt. Ezzel a kijelentésével pedig szabad utat enged BLM mozgalomnak, mely egyre nagyobb teret harcol ki magának. 

"Bezzeg az én időmben..."

Steigervald Krisztián már 1999-ben a Pécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen ifjúságkutatásból írta a szakdolgozatát, ami annyira jól sikerült, hogy PhD-kutatásra is továbbment vele. Diplomázás után mint piackutató kezdett dolgozni, és az ifjúságkutatással mellékesen, afféle nice to know alapon foglalkozott tovább.  „A főállásom mellett ez persze nem nagyon tudott kiteljesedni” – mondja, viszont szerencséjére a cégvezetésnek is tetszett, hogy a piackutatásokba néha belevitte a generációs szempontokat. Akkor még inkább csak business-to-business területen használták ki ezt a plusztudást például abban: egy márka hogyan tud megszólítani különböző szegmenseket. 2011-ben alapította meg saját cégét, az Emocionális Marketing Tanácsadó Kft.-t , és alapvetően arra kezdett fókuszálni: hogyan lehet átpozícionálni egy brandet, ami negyveneseknél működött, de mondjuk huszonévesek körében nem. Aztán látva, hogy az embereket hétköznapi szinten is izgatják a generációs kérdések, belelendült a tanácsadásba is.

Egyelőre túl rövid volt a járvány ahhoz, hogy össztársadalmi hatása legyen – a II. világháború 5-6 évig tartott – forbes.hu

Még mindig járvány

Bár Európában javulóban van a helyzet, globálisan továbbra is súlyosbodik a koronavírus-járvány, az igazolt fertőzöttek száma a jövő héten várhatóan átlépi a tízmilliót, a halálos áldozatoké pedig az 500 ezret - figyelmeztetett csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

WHO-főigazgató: globálisan továbbra is súlyosbodik a járványhelyzet – nepszava.hu

Tudom, sokaknak már a könyökén jön ki a járványhelyzet, de be kell vallani: a sajtó még mindig kiemelt témaként kezeli. A WHO igazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz felhívja a figyelmet, hogy nem múlt el a veszély. Napról-napra új megbetegedésekről hallani (hála Istennek gyógyulásokról is). Az Európai Uniót pedig arra bíztatja, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a vírusellenes küzdelemben és a gazdaság helyreállításában. 

Búcsúzunk

 

 

Gyönyörű beszéddel búcsúzott Pannonhalmától a bencés diák – 777blog.hu

Szívemben hordozlak

A család és gyermekjóléti szolgálat vezetője szerint a 40 órás tanfolyam nagyon fontos eleme az örökbefogadási procedúrának. Ez eddig egyébként 60 ezer forintba került a családoknak, de Novák Katalin a Facebookján jelentette be szerdán, hogy törvénymódosító javaslatot nyújtott be, hogy ingyenes legyen a tanfolyam, de kötelező nem lesz.

A család és gyermekjóléti szolgálat vezetője szerint azért lenne fontos a kötelező tanfolyam, mert itt nem csak arról van szó, hogy az örökbefogadókat a szülőségre készítik fel, hanem arra, hogy hogyan kezeljék a gyereknél azt a traumát, amit az váltás okozott. Itt beszélik át, hogy a gyerekeknek milyen fejlesztésekre kell járniuk, milyen terápiára lesz szükségük, és itt szembesülnek az örökbefogadók azzal, hogy mennyi feladat hárul rájuk. Például az is itt dől el, hogy a szülő alkalmas-e arra, hogy örökbefogadó legyen, vagy még nem áll készen, esetleg a személyisége nem megfelelő hozzá. Ha pedig nem lesz tanfolyam, akkor elképzelhető, hogy az örökbefogadók már akkor döbbennek rá, hogy mégsem alkalmasak az örökbefogadásra, amikor már náluk van a gyerek, ezért sokan vissza fogják őket adni, ami csak újabb trauma lesz a gyerek életében.

Észre sem veszik a családok és már örökbe adták a gyereküket – 444.hu

Ha igaz volna...

Kedves barátaim, akiknek őszintén számít a békés szlovák-magyar együttélés Szlovákiában – őszintén bocsánatot akarok kérni minden igazságtalanságért, amit azért kellett megélnetek, mert nem voltatok hajlandóak megválni az anyanyelvetektől. Egyúttal megértést kérek tőletek azon szlovákok számára a múltból, akik hasonló okokból szenvedtek főleg a 19. század második felében a Magyar Királyságban.
A múltat nem mi írtuk, a jövő a kezünkben van. Lépjünk ki ezért az elkövetkező időkbe közösen, egymás oldalán, mindenki a saját anyanyelvével- írta Faceook-oldalán nem sokkal éjfél előtt Igor Matovič.

Matovič Trianon évfordulóján kért bocsánatot a felvidéki magyaroktól – pestisracok.hu

A kormányfő azt mondta, a trianoni szerződés 100. évfordulóján kezet nyújt a közös dolgok megoldásáért, mert őszintén fontos számára, hogy mindenki jól éljen Szlovákiában, függetlenül attól, hogy édesanyja milyen nyelvet tanította meg beszélni.

Nyomjuk együtt a maltert! Igor Matovic kezet nyújtott a trianoni évfordulón – 24.hu

Változások kora

Új videosorozatában árult el részleteket Kásler Miklós miniszter Orbán Viktor korábbi ígéretével kapcsolatban, miszerint a frontvonalban teljesítő egészségügyi dolgozók 500 ezer forintos egyszeri juttatást kapnak július 1-jén.

Az interjúban, amit ezúttal Gazsó L. Ferenc újságíró, az MTI 2013-ban nyugalmazott elnöke készített, Kásler beszél a kormány hosszú távú egészségügyi reform terveiről is. Eszerint a 2030-ig tartó struktúraváltás egyik legfontosabb célkitűzése – szerinte – az állami és magánellátás mielőbbi szétválasztása lesz, s ezt oly módon kell végrehajtani, hogy az mind a két rendszer javára váljon.” Továbbá a családi orvosi rendszer megerősítésével tehermentesítsék a fekvő betegellátást. Hozzátette: alapos struktúraváltásban gondolkodnak, melynek munkálatai legalább két éve elkezdődtek, a szükséges átalakítások kezdetére pedig már nem kell sokat várni. 

Kásler: 160 ezer egészségügyi dolgozó kaphat bruttó félmillió forintot – nepszava.hu

J. m. elm.

Egy évvel elhalasztotta a magyar református egység napi ünnepséget a Generális Konvent Elnöksége. A Kárpát-medencei református egyházi vezetők szerdai online tanácskozásán döntöttek úgy, hogy 2021-ben szervezik meg az idén májusra Marosvásárhelyre tervezett programokat.

Jövőre tartjuk meg az Egységnapot – reformatus.hu

Május 22. – ma van a MAGYAR REORMÁTUS EGYSÉG NAPJA… A Kárpát-medence reformátussága 2009. május 22-én közös elhatározással fejezte ki együvé tartozását, tanúsítva, hogy a Lélek egységét nem lehet önkényes politikai eszközökkel szétszakítani. E napon a debreceni református Nagytemplomban kimondtuk a kárpát-medencei magyar református egyházak alkotmányjogi egységét, s ezzel létrejött a Magyar Református Egyház. „Hányattatott történelmünk során sok mindent elvesztettünk: hazát, megélhetést, sokszor még a holnap reményét is, de Istenbe vetett bizodalmunk mindvégig megmaradt. Azt nyilvánítottuk ki 2009. május 22-én, a református egység napján, amikor közösen vallottuk meg, hogy Krisztus a jövő, és mi együtt akarjuk követni őt.”



 

Sodoma és Gomora

Az egyre agresszívebben terjeszkedő genderlobbi élharcosai újabb győzelmet könyvelhettek el maguknak, ugyanis sikerült elérniük, hogy mostantól börtönbüntetéssel legyenek sújthatóak azok a szakemberek és szülők Németországban, akik nemi identitászavarral küzdő fiatalokon próbálnak terápiás eszközökkel segíteni.
A genderlobbi újabb győzelme: börtön jár a normalitásra nevelő szülőknek – szentkoronaradio.com

 

„Okosan hagyd el az otthonodat!”

A következő feladat a nemzetgazdaságunk helyreállítása, a jövőnk és a GDP-nk megvédése érdekében megfelelő stratégiával kilábaljunk ebből a helyzetből. Lassan meg kell tanulnunk együtt élni ezzel a vírussal: minél később kezdünk el szembenézni vele, annál nagyobb hatalma lesz rajtunk. 

...

…belénkivódott a „Maradj otthon!” jelszava, amit én mostantól az „Okosan hagyd el otthonodat!” vezényszóra módosítanék.

„Meg kell tanulnunk együtt élnünk ezzel a vírussal” – Merkely Béla a Mandinernek – mandiner.hu

Konopás Noémi írását olvashatjuk a mandiner.hu-n, melyben Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát kérdezte a járvány aktuális témáiban. Az interjúban szó volt az ágyszám felszabadításról, vagyis annak a következményéről: a betegek „hazaküldéséről”, mely elég nagy felháborodást és értetlenséget keltett az emberek többségében. A lélegeztető gépek használatáról, a tesztelések arányáról. A május elején indult országosan majd 18.000 embert érintő szűrésről, az iskolásokról, érettségiről, az idősotthonokról és arról, hogy hogyan tovább. Tulajdonképpen ez a gondolat fogott meg engem az egész írásból. 

Magyar Hebdo

A keresztre feszített Jézus Krisztussal viccelődött a Népszava karikaturistája, de ebben nincs semmi meglepő. Sajnos. Pápai Gábor nagy példaképe Kaján Tibor volt, aki társaival együtt a Ludas Matyiban járatta le a magyar papságot, és uszította az olvasókat Mindszenty bíboros és az egyház ellen.

Ízléstelen, gusztustalan vicc, ami nem csak a keresztényeket, de a jóérzésű embereket is sérti. Én nem szeretem használni, sőt, kerülöm a proli kifejezést, mert általánosít és bántó, maradjunk hát az alantas, alpári jelzőknél. A stílus, az üzenet viszont túlontúl ismerős.

Korábban sokan kifejtették, hogy olyan jó lenne néhány közéleti minimum. Például nem sértegetünk ok nélkül másokat, más közösségeket. 

„A keresztre feszítés függőséget okozhat” – A mester a Ludas Matyiban uszított, a tanítvány a Népszavában – pestisracok.hu

Ágyszámok mögött emberek

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatsorai cáfolják Kásler Miklós humánminisztert: sokkal több beteget küldtek haza a kórházakból, mint állítja.

A humántárca azt állítja, hogy országos szinten már akkor üres volt az ágyak 58 százaléka, amikor – április 7-én utasításba adta a kórházaknak, hogy szabadítsák fel kapacitásuk 60 százalékát. Ehhez képest épp Kásler volt az, aki módosított a feltéteken: április 15. helyett április 19. lett a határidő, és addig 60 helyett csak az ágyak 50 százalékának felszabadítását írta elő. Érdekes az is: míg Kásler szerint már április 7-én szabad volt az ágyak 58 százaléka, Müller Cecília országos tisztifőorvos csak április 22.-én jelentette be: az egészségügyi intézmények már felszabadították a férőhelyek 50 százalékát.

Nem stimmelnek Kásler Miklós ágyszámai – nepszava.hu

A Népszava cikkében egy statisztikai összefoglalót olvashatunk a kórházak erőltetett ágyfelszabadításával kapcsolatban. Az írás felhívja a figyelmet, hogy Kásler Mikós valamit nagyon elszámolt. Számok, adatok, százalékok sorolásával igyekszik az író bizonyítani igazát. Olvasva a sorokat egyre inkább kirajzolódik előttem egy (számomra) sokkal fontosabb kép: az ember maga.

Munkára várva

Ilyen globális leállás még nem volt a számunkra észlelhető történelmünkben. És azt sem tudjuk, meddig fog elhúzódni a hatása. A korábbi válságokat a gazdaság strukturális problémái és átalakulása okozták. Hazánkban a rendszerváltás után és még 1995-ben is a szocialista nagyvállalatok épültek le, veszítették el a piacukat, ráadásul többségük nem volt versenyképes sem.

Globális élmények értek minket, amilyenek még soha nem voltak tapasztalhatók: be voltunk zárva az otthonainkba, az interneten tudtunk egymáshoz kapcsolódni, tanulni egymástól. Bizonyosan sok újdonság fog megjelenni, amelyeknek egy része már várta, hogy eljöjjön az ideje. Jós nem vagyok, de nagyon nyitott a megújulásra. Az olvasóknak is ezt ajánlom.

Maráczi Tamás: Ilyen globális leállás még soha nem volt – munkapszichológus a mandinernek – mandiner.hu

Online nagypéntek

Nem vezetnek be a jelenleginél szigorúbb kijárási korlátozásokat a járvány miatt, de a jelenlegi szabályozást határozatlan időre meghosszabbították, a polgármestereket pedig felhatalmazták, hogy húsvét idejére, hétfő éjfélig a saját településekre az általánostól eltérő, szigorúbb szabályokat hozzanak - jelentette be Orbán Viktor.

Határozatlan időre meghosszabbították a kijárási korlátozást, a polgármesterek tovább szigoríthatnak a szabályokon – nepszava.hu

„Ez a húsvét más lesz, mint a megszokottak” – fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök bejelentése, hogy határozatlan időre meghosszabbítják a kijárási korlátozást, hozott hideget és meleget egyaránt. Vannak, akik azt mondják, hogy sokkal szigorúbban kellene korlátozni és vannak, akik szerint ez már túlzás. Két hete az ország lakosainak többsége otthonaiban várja a fejleményeket. Olvasva, hallgatva a híreket azt hiszem nem okozott nagy meglepetést a döntés. Tulajdonképpen, aki eddig is morgolódott az ezután is fog, aki eddig sem tartotta be a kéréseket, ezután sem fogja, aki pedig a másik oldalt képviselte, ezután is oda fog figyelni és megtenni mindent annak érdekében, hogy véget érjen ez az egész.

Kinek a bűne?

Kétségtelen, hogy a szokásos olcsó találgatások rögtön kimondatják velünk, miért teszi Isten ezt velünk. Büntetés? Figyelmeztetés? Jel? Ezek a csípőből odavetett keresztény reakciók egy olyan kultúrában, amely generációk óta a racionalizmust igenli: mindent meg kell magyarázni. De mi van, ha nem így van? Ha a valódi bölcsesség nem azt jelenti, hogy képesek leszünk összetákolni néhány hamis spekulációt és azt mondani: „Szóval, akkor most már értitek?” Mi van, ha végül is vannak olyan pillanatok, amelyeket T. S. Eliot az 1940-es évek elején felismert, amikor az egyetlen tanács az, hogy remény nélkül várakozzunk, mert úgyis csak rosszra vágyunk?

A keresztény hivatásnak tehát nem része a mindenképpen való magyarázata annak, mi történik és miért. Valójában a keresztény hivatásnak az a része, hogy nem tudunk mindent megmagyarázni - és inkább kifejezzük a panaszunkat Istennek. Ahogy a Szentlélek bennünk szomorkodik velünk együtt, még így egyéni elszigeteltségünkben is kis szentélyekké válhatunk, ahol Isten jelenlétét és gyógyító szeretetét élhetjük át. És ebből új lehetőségek, új kedves jócselekedetek, új tudományos felismerések, új remény merülhetnek fel. Új bölcsesség a vezetőink számára? Na azt hiszem, ebben van valami.

Kinek higgyek?

Ahogyan ez haváriák esetén lenni szokott, most is megjelentek a tévhitek, egy súlyos problémára egyszerű módszereket kínáló, „valaki valakitől azt hallotta, hogy betonbiztosan működik” megoldások. Ezeket az állításokat is az ismerethiány, az áltudományos megállapítások feltétel nélküli elfogadása alapozza meg. A problémák kezelése rengeteg feladatot hárít a szakértőkre, és emiatt kevesebb energia jut a félrevezető, esetenként ön- és közveszélyes hiedelmek cáfolatára. Pedig ebben az esetben is szükség van arra, hogy a közvélemény hiteles információt kapjon. A tudomány.hu összeállításának, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kiadványa alapján készült, célja a hiedelmek cáfolata és néhány alapvető kérdés tisztázása.

Rengeteg hülyeség terjed a koronavírusról, a WHO segítségével tisztázzuk a legfontosabbakat - nepszava.hu

Tőlem neked

Igazodva felborult világunkhoz, a mai írás is egy kicsit más:

2020. március 20. (péntek) Minden nap követem a híreket és persze velem együtt a fél világ. Olvasom a cikkeket és azon gondolkodom, miről írjak a reposzton. Sok jó írást olvastam az elmúlt napokban. Tényfeltárókat, élethelyzetekről szólókat, vicces kiírásokat és az elmaradhatatlan, az emberi ostobaságot hirdető fake news (szándékosan terjesztett álhírek) megosztásokat. Azt hiszem időnként még az ilyen álhíreket terjesztő írásoknak is van értelme: a meglepő, túlzó adatok terjesztésével annyira besokkoltatják az olvasókat, hogy talán kicsit komolyabban veszik a mostani állapotot (mondom talán!).

Tartsunk ki!

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az első betegészlelést követően 3-5 héttel robban be a koronavírus terjedése.

A betegség megjelenése és az esetszámok komoly megugrása között a jelek szerint egy hónapnyi idő telik el:

Franciaországban – ahol az első két, Európában regisztrált beteget január 24-én jelentették – február 29-e volt a „gátszakadás” napja.

Ha Európa többi térségében is érvényesülnek az eddigi trendek, akkor azokban az országokban – köztük Magyarországon –, ahol március első napjaiban jelent meg a vírus, a hónap vége vízválasztó lehet. Ha április elején nem ugrik meg jelentősen az esetszám, akkor lehet esély arra, hogy nem az olaszországi mintázatot követi a járvány.

Két hét múlva derülhet ki, hogy valóban pusztító járvánnyal néz-e szembe Magyarország – nepszava.hu

Oldalak