Ha Augsburg nevét halljuk, nekünk elsősorban a kalandozó magyarok portyázásainak véget vető 955-ös augsburgi csata, vagy az 1555-ös vallásbéke, a "cuis regio, eius religio - Akié a föld, azé a vallás" elve jut eszünkbe. Persze e csendes kisvároshoz egyéb nevezetességek is köthetők, itt született például Brecht, vagy Rudolf Diesel, de Mozart családja is innen származik.
Egyik lelkész barátomnak köszönhetően a múlt héten részt vehettem egy bajorországi tanulmányi kiránduláson. Utunk során többek között megtekintettük Bajor Lajos nevezetes kastélyait (Neuschwanstein, Linderhof), Innsbruckot, Münchent, Mittenwaldot, utolsó nap pedig a Salzburg mellett található Markus Sittikus-féle kastélyt. Mégis legnagyobb hatással rám a reformáció egyik fellegvára, Augsburg volt, a maga igencsak dús történelmi levegőjével... Javaslom, hogy most egy rövid időutazás keretében szippantsunk jó nagyokat belőle, majd fújjuk is ki...!
Németország egyik legrégebbi városában vagyunk, Kr.e. 15-ben alapította Augustus császár. Érdemes/érdekes lett volna belelátni az imperátor fejébe, hogy vajon mit gondolhatott, hány évtizedig, -századig, -ezredig fog állni, élni, lüktetni a róla elnevezett település...
Mint ahogyan az egyik legvéresebb kezű utódát, Diocletianust is tanulságos lett volna meginterjúvolni, hogy mennyire gondolta komolyan, hogy kiírtja birodalmából a keresztyénséget...? Minden esetre Augsburgban is feljegyezték egy általa kivégzett vértanú nevét, ő volt Szent Afra, aki 304-ben halt vértanúhalált...
Ugorjunk néhány száz évet az időben, s nézzünk ki a várostól délre található Lech-mezőre...! Igen, itt már mi magyarok is érintve vagyunk, 955, augsburgi csata... Láthatjuk Lehel és Bulcsú legyőzött seregét, akik ettől kezdve jobbnak látták, ha lemondanak a búsás haszonnal kecsegtető nyugati kalandozásokról... Ott mennek haza, Kelet felé, lógó orral... Sőt, néhányan fül nélkül... Ők voltak az ún. gyászhuszárok... Megcsonkításuk mögött egyrészt az állhatott, hogy miért nem voltak olyan bátrak, hogy feláldozzák életüket seregükért, törzsükért, másrészt, hogy otthon majd mindenki lássa, hogy így járnak azok, akik átlépnek bizonyos határokat...
Ha Augsburg, akkor reformáció, Luther és vallásbéke... Pórul járt őseinkkel ellentétben mi most megfoghatjuk füleinket, s képzeletben hallgassunk bele három nevezetes augsburgi eseménybe...! Először Luther és Cajatán pápai bíboros vitájába... Ahogyan a buzgó egyházi méltóság „atyai jóindulattal” megpróbálta jobb belátásra bírni Márton testvért... A leghangosabb akkor volt a disputa, amikor a pápa primátusának kérdése került terítékre... S ahogyan Luther makacs módon kitartott tézisei mellett, például amellett, hogy számára a legfőbb tekintélyt a Szentírás jelenti... Mindez 1518 októberében történt... Aztán szinte egy Bundesliga-meccsen érezhetjük magunkat 12 évvel később, 1530-ban... Hallgathatjuk a minden bizonyára többezres tömeg ovációját, amikor a püspöki palota – azóta már nem létező – kápolnájában kihirdették, felolvasták az Ágostai Hitvallást, egyben létre hozva tulajdonképpen az evangélikus egyházat...! A kápolnában kb. csak 200-an férhettek el, de a tömeg lelkesedésére jellemző, hogy sokan létrákat hoztak, s a palota falainak támasztották, hogy ne csak fül-, hanem szemtanúi is lehessenek ennek az ünnepi alkalomnak... Végül egy talán csendesebb, de nem kevésbé jelentős eseménybe „füleljünk bele”...! Ez lenne az 1555-ös augsburgi vallásbéke, amikor is végre sikerült megállapodnia V. Károlynak az egyre öntudatosabb evangélikus rendekkel... Csak érdekességképpen jegyezném, meg, hogy már hét évvel korábban elérték, hogy a város irányításában éppen akkora befolyásuk legyen, mint a katolikusoknak, így saját polgármestert is választhattak... 1555-ben megszületett tehát az a megállapodás, amely – egy ideig – megnyugtatta a kedélyeket, s egyúttal kimondták a cuius regio, eius religio-elvét, azaz, „akié a föld, azé a vallás”... Ezt mindenki ismeri, kevesebben tudják viszont, hogy ez a rendelkezés megtiltotta más államok területén a hittérítő tevékenységet, sőt, határaikon túl élő hittestvérek védelmét sem engedélyezte, mint ahogyan egyáltalán kizárta, hogy vallási-felekezeti okokból egy másik közösség ellen háborút kezdeményezzenek...
Ebben az időszakban nem kell különösen koncentrálnunk, hogy valódi, materiális kincsek csörgésére is felfigyeljünk... Igen, szót kell ejtenünk két, Augsburghoz (is) kapcsolódó bankár- és kereskedő családról, a Welserekről és a Fuggerekről, akik 1547-ben vették át a városban a hatalmat, s lettek belőlük Európa bankárjai, így pl. a Habsburgok hitelezői is... Bár egyesek szerint a Fugger-szóból származik a mi nem éppen pozitív kicsengésű fukar-szavunk, azért azt is el kell mondani, hogy sok mai multimilliárdos tanulhatna tőlük – jó értelemben vett – szociális érzékenységet... Mire gondolok? Példának okáért arra, hogy egy egész városrészt építettek az akkori szegényeknek, rászorulóknak! A lakáshoz jutás feltétele „csak” annyi volt, hogy legyen augsburgi és katolikus az illető, s lehetőleg esténként a Miatyánk és az Üdvözlégy mellett a Fuggerek lelki üdvéért is imádkozzon...!
Miután belehallgattunk a „belső szobák” titkaiba, vegyünk egy újabb nagy levegőt (ezúttal füstöset, kormosat, benzingőzöset...), s ugorjunk még egy nagyot előre az időben...! XIX. század, iparosodó Európa, melyben Ausburg szintén az élen járt. Annak ellenére, hogy nem élvezhette mindig a szabad birodalmi város-státusz nyújtotta előnyöket, hiszen hol a svédek, hol a bajorok hódították meg a várost... Szóval a XIX. században vagyunk, s már gépek zúgására lehetünk figyelmesek... Egyrészt az utakon (MAN – Maschinenfabrik Augsburg Nürnberg), másrészt a levegőben... De ez már a XX. században történt, hogy megalapították a Messerschmitt repülőgépgyárat... Sőt, akár a tengerre is kiterjeszthetjük figyelmünket, hisz az előbbi cég a II. Világháborúban tengeralattjárók gyártásával is kibővítette profilját... Nem csoda, hogy a szövetségesek komoly bombázásoknak vetették alá a várost, az viszont igen, hogy ennek ellenére sok szép épület (Püspöki palota, Székesegyház, Szent Anna templom, Fuggerei stb.) viszonylagos épségben túlélte a világégéseket...
Sétálunk a városban. Ez már a jelen, 2018 júliusának végén. Nézem az embereket, fülelek... Itt japán turisták, ott indiaiak, amott pedig csadorba öltözött asszonyokon akad meg a tekintetem... Nemsokára magyar szó üti meg a fülem, nem a mi csoportunkból... S eltűnődök, mi lesz még itt újabb 500 vagy éppen 2000 év múlva...?