Január elsejétől ingyenessé válnak a meddőségkezelésben használt, jelenleg is finanszírozott gyógyszerek és meddőségi beavatkozások – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Januártól ingyenesek a meddőséget kezelő gyógyszerek - hirado.hu
Én aztán tudom, mibe kerül egy gyermek. Lelkileg és anyagilag egyaránt. A másé, a senkié és az enyém.
Három évig támogattunk egy anyát gyermekével együtt, hogy állják a sarat a komoly szakértői leírással bíró, az állami rendszerben mégis nagyon jól lavírozó, pénzzel és megtévesztéssel játékszerként bánó, szociopata apával szemben. Pontosan tudom, mit jelent a szakértői vélemények figyelmen kívül hagyásával meghozott bírói végzés, és az azzal való szembe menetelés a gyermek és anya életét szem előtt tartva. Pénz, paripa, posztó... no, meg erős idegrendszer és nagyon sok imádság kell hozzá. Hála a meghallgatásért!
Évekig imádkoztunk azért és költöttünk arra, hogy szerethessük a biológiai hathatatlanság élményét megadó gyermekünket. Vizsgáló, labor, kórterem, műtő szokványos részévé lett az életünknek. Valamiféle szokásjogként éltettük mi is a borítékos módit, közismert nevén hálapénzt. Jó, nem jó, mindenki eldönti. Soha nem számoltam össze, mennyit költöttünk, mert méltatlannak éreztem az ügy nemességéhez képest. Igen, számomra a lombik nemes ügy. Olyan, ahol még mindig Isten rendelkezik: ad-e azon úton-módon gyermeket, vagy sem. A lombik egyébként mindig pénzes játék volt. Persze komolyabb, mint a keno, lotto vagy bármely kaparós, hiszen 30 ezer megszületett gyermekkel igazolja hatékonyságát. (Áldott legyen valamennyi!) A lombik mindig pénzes játék volt. Nagyon jó, hogy a mindig szót elhagyhatjuk a mondatból! Micsoda könnyebbség, hogy már a gyógyszerek, injekciók sem kerülnek majd pénzbe. Esélyt kapnak azok is, akik kevesebb pénzből gazdálkodnak. Sőt, nem fogy el addigra a vésztartalék, amikor a babaszobára és babaruhára kell költeni. Hála a rendeletért!
Kaáli Nagy Géza professzor találó megfogalmazásánál még nem hallottam kifejezőbbet: biológiai halhatatlanság élményét megadó gyermek. Mennyivel több és kifejezőbb, mint a vérszerinti gyermek kifejezés! Főleg, hogy a jog vérszerintinek nyilvánítja az örökbefogadott gyermeket, ám ezt a "többletet" kifejezni nem tudja. Azért tettem idézőjelbe a többletet, mert valójában nem több az a gyermek, akit az a szív nevel fel, amelyik alatt dobogni kezdett az övé. Az a gyermek pedig nem kevesebb, akiért olyan szív dobog, amelyik nem hordta kilenc hónapig. Nekem van egy gyönyörű gyermekem, akivel csodájára járunk ennek a világnak. Most éppen az adventi és karácsonyi szeretet, íz, fény és illat csodájára. A csodajárás is pénzbe kerül. Ehhez is kell pénz, paripa, posztó, idegrendszer és imádság, de egészen más ezek felhasználása. Nincs félelem, kétség, rettegés... Hála, hogy adhatunk!
Ingyen gyermek. Van ilyen? VAN! A betlehemi. Aki különlegesen fogant, gyermekvédelmi szempontból kétségbeejtő helyen született, csodaerővel bírt, egy kereszten végezte volna be, ha nincs feltámadás. DE VAN! "Csak" el kell fogadni, és felnő benned, s elvezet a valódi halhatatlanságba.