Végveszélybe került a világ egyik legrégebbi keresztény közössége. Az elmúlt évtizedek fegyveres konfliktusai és iszlamista támadásai megtizedelték az iraki keresztény közösséget. Az Iszlám Állam által gerjesztett terrorhullám talán az utolsó szög volt a Ninivei-fennsíkon élő keresztények koporsójába. Az ősi szír keresztények múltjáról, jövőjéről, illetve a fennmaradásukat támogató magyar szerepvállalásról kérdeztük George Jahola atyát, a Qaraqosh város újjáépítésével megbízott szír katolikus papot.
Elődeink kitartásából merítünk erőt! – szír katolikus pap a Vasárnapnak - vasarnap.hu
Keresztyén emberként igyekszem nyitott lenni a világ más részein élő keresztyén emberek és közösségek iránt, különösen azok iránt, akik veszélyben vannak, akiket üldöznek keresztyén hitük miatt. Mint pl. az Irakban élő keresztyéneket. Szaddám Huszein rendszere alatt is még másfél millió fős volt az itt élő keresztyén közösség, mára – az amerikai békefenntartás dacára – az Iszlám szélsőséges irányzata általi üldözés és a gazdasági migráció miatt alig negyed millióan maradtak. A keresztyén egyházi vezetők nemzetközi támogatással, így a magyar kormány segítségnyújtásának elfogadásával is próbálják elérni, hogy a még otthon lévők ne menjenek el, a menekültek pedig térjenek vissza hazájukba. Mindezekről számunkra is nagyon tanulságos gondolatokat mondott George Jahola atya, a legnagyobb keresztyén település, Qaraqosh városának papja.
„Az Iszlám Állam elűzése után nem maradt semmi a városból, minden romokban hevert. Ahhoz, hogy a keresztény családok hazatérjenek, először a templomokat kellett helyreállítani; a keleti keresztények ezt tartják a legfontosabbnak. Ezek után elkezdtük a lakóházak újjáépítését...” Nekünk, bibliaolvasó embereknek talán eszünkbe jut, hogy a babiloni fogság után Haggeus és Zakariás próféták arra buzdították a népet, s annak vezetőit, hogy itt az ideje, végre álljanak neki a lerombolt templom felépítésének! Nem lakhatnak az emberek faburkolattal díszített házakban, miközben még Istennek háza romokban hever..! (Hagg. 1, 1-11) Igen, ott az első a saját ház és biztos egzisztencia megteremtése volt, s csak utána jött Isten háza, népe, ügye... Mint ahogy a mai szekularizált világban is ez a sorrend. Az első az individuum és az anyagi jólét, az Isten, a vallás, a közösség pedig csak ezek után következik. Ezért is tanulhatunk a szír keresztyének Isten-, világ- és életszemléletéből, hogy a templom köré, az Isten által elrendelt rendbe és keretbe szervezzük meg/újjá egyéni és közösségi életünket!
Arra a kérdésre, hogy milyen jövő elé néz a közel-keleti keresztyénség, Jahola a következőt mondta: „Őszinte leszek: a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy a kereszténység lassú, fájdalmas haláltusáját vívja a térségben. Nem kell évszázadokig visszalapozni a történelemkönyvet, elég megnézni, mi történt velünk az elmúlt pár évtizedben. Ennek ellenére, ha csak egy százalék esély van arra, hogy fennmaradjunk, akkor nekünk mindent meg kell tennünk azért, hogy Irak kétezer éves keresztény örökségét továbbadjuk a jövő nemzedékének. Mi is elődeinknek köszönhetően vagyunk még itt; az ő kitartásukból merítünk erőt...” Az az érzésem, hogy ez a „mindent meg kell tennünk” nem csak afféle szólam az ő gondolkodásukban, hitükben, hanem ez egy természetes, magától értetődő életprogram. Tudják, hogy mindent az őseiktől kaptak, s ezt a mindent kell örökségként nekik is a következő generációnak átadni! Számukra még evidencia, hogy az élet nem velük kezdődik... Valahogy úgy gondolom, hogy ők a jelent is sokkal inkább történelmi valóságként élik meg, mint mi, európai keresztyének.
„Ahogy Krisztus feltámadt a halálból, ez a gyülekezet is a hamuból fog felemelkedni!” Azon gondolkodtam, miközben ennek az interjúnak a koronájának is tekinthető hitvallását olvastam, hogy vajon az európai keresztyén egyházak vezetőitől vagy egyáltalán a Jaholához hasonló „mezei papok” közöl valakitől mi hallhatnánk-e így, ebben a kontextusban ezt a mondatot..? Egészen konkrétan arra gondolok, hogy h valakit az egyház jelenlegi vagy jövőbeli helyzetéről, feladatairól, társadalmi-politikai szerepéről kérdeznék, mondaná-e ezt így, hogy Krisztus feltámadása alapján nekünk van jövőnk,,? Mert az talán számunkra is természetes, hogy teológiai igazságként, bibliai alapdoktrínaként keresztyénségünk középpontjában áll Krisztus feltámadása, de sokszor úgy érzem/látom/tapasztalom, hogy ez inkább csak tan, elmélet, ideológiai dimenzió...Egy prédikációban igen, de mondjuk egy politikai lapban már nem, mintha abban a műfajban már idegen test lenne egy ilyen gondolat, üzenet... Húsvét és pünkösd között az I. Kor. 15-ben található, a Krisztus feltámadásáról szóló páli tanítást igyekeztem magyarázni 7 vasárnapon keresztül, s az volt a legnagyobb kihívás számomra, hogy ezt a csodálatos kijelentést hogyan tudom gyakorlati módon, egyéni és közösségi életünket segítő útmutatásként megérteni és továbbadni..?! Szóval, summa summarum, van mit tanulnunk a szír keresztyénektől..!