Fábry Sándor: „Na most, ugye, mi van az egyházzal? Mert akkor az egyháznál mi van? Ő hívőcentrikus vagy Isten-centrikus? Mi? Hát én azt gondolom, hogy legyen hívőcentrikus. Hát minket. Hát Isten földi szolgái. Hát akkor szolgáljanak ki münket.”
Fábry, 2016. 03. 24-i adás – Mediaklikk.hu
Az intellektuális humornak árt a heti rendszerességből fakadó kényszer, s ennek legékesebb bizonyítékai Fábry Sándor olykor izzadtságszagú megnyilvánulásai, amelyeken az sem segít, hogy tévéműsorának stábjában egyre több bértollnok szerepel. A nézőtéren olykor kínosan visszafogott a nevetés, és a tust játszó zenekar kellemetlen fáziseltolódással idézi elő a tapsot.
Nagyhéten néhány keresetlen szóval megemlítette az „egyházat”. Miután konyha-dogmatikáját megtartotta, Ferenc pápáról beszélt, ezért okkal feltételezhető, hogy az egyház alatt a római katolikus egyházat értette. Ám a labdát – ha ugyan elég bumfordi módra is – mégiscsak feldobta a többi keresztyén egyház számára is.
Az egyház az iskolával párhuzamban került terítékre. Az iskola legyen gyerekcentrikus, az egyház pedig legyen hívőcentrikus – szólt a paralel felvezetés. Nyilván ha az első kijelentés még nem is talált teljes egyetértésre: szőkített hajú, úttörőmozgalmárokból nyugdíjasokká vedlett pedagógusok azért ezt a második felvetést lehet, hogy szívükhöz közel állónak tartották. „Én Istenben nem hiszek”, jelentette ki nekem egy szigorú nyugdíjas tanárnő, aki szerint Komáromot Komárno-nak kell mondani, ha egyszer Szlovákia része, „én az emberben hiszek”. No igen, tettem hozzá magamban. Van is mit hinni a butaságtól gondolat- és érzelemmerev, egymásnak ártó, rideg és közönyös emberek tömegében… Talán, hogy egyszer akad köztük egy, aki Istenhez hasonlít. Krisztus – jutott eszembe és megkönnyebbedett a szívem.
Az egyház Krisztus teste. Krisztusé, aki egy minőségi lét lehetőségét kínálta fel az istenhívők számára. Ebben a minőségi életformában és gondolkodásban az a fajta emberi önzés, ami a kiszolgálásunkat megkövetelné, értelmetlenné és feleslegessé válik. A Krisztus hívő ember legfőbb célja és boldogsága, ha Isten dicsőségét tudja hirdetni, ha közel tud kerülni Krisztusához, Megváltójához és dicsőséges királyához. Az igaz hit kizárja a gőgöt, és kizárja a narcisztikus önszeretetet – még akkor is, ha szükséges hozzá kellő önismeret és egészséges önbecsülés. Az igaz ember előbb csapná arcul magát, minthogy kedvelné azt a helyzetet, ahol szolgaian kiszolgálják.
Amúgy egy értelmesen gondolkodó ember az „Isten földi szolgái” összetételben rögtön megérti, hogy Istent szolgáló emberekről, és nem Istennek embereket szolgáló rabszolgákat értünk alatta. Istent pedig sok esetben az emberek ellenében kell szolgálni. Fel kell vállalni azt, hogy Isten tiszteltének és szolgálatának szükséges egy olyan tisztasága, ami nem emberi megfontolások és okoskodás kérdése, hanem Isten kijelentéseiből következik. Sem a római katolikus papok, sem a református lelkészek, vagy evangélikus kollegáik nem embereknek és nem gyülekezetüknek szolgái. Ők Istent szolgálják, gyülekezetüket pedig vezetik.
Nagyon várom már azt az időt, amikor a közszolgálati tévétől kezdve a politikáig, vagy az iskolákig olyanok veszik át az irányítást és a szót, akik nem egy agymosott kommunista rendszerben szocializálódtak. Sajnos, még a magát konzervatívnak és nemzetinek beállító magyar közszolgálati média sem érti, hogy a keresztyén egyházak előtti tiszteletadás nem jópofaság kérdése, hanem élet- és nemzetvédelem. Nagyhéten ne élcelődjön senki úgymond „az egyházzal”. Olyan ez, mint amikor az áldozatos édesanya hazavárja gyermekeit saját születésnapjára, süt, főz, takarít, mindent előkészít, hogy saját ünnepén jól érezzék magukat a gyerekek. Amikor aztán hazaérnek a fiatalok, más sincs, mint ócsárolják édesanyjukat. Nagyhét nagypéntekkel és a feltámadást ünneplő húsvétvasárnappal a keresztyénség legnagyobb ünnepe. Minden ember életében fordulópont és katarzis lehet a kereszt és a feltámadás üzenete. Legalább udvarias formalitásból ne ekkor ekézze a média az egyházakat, amelyek mind várják azokat, akik egy minőségibb, kiteljesedettebb létre vágynak. Nem arra, hogy őket szolgálják, hanem hogy Krisztushoz tartozhassanak, aki megváltotta ezt a világot.
Hozzászólások