A Vértes kitűnő hely túrázásra, barangolásra, kikapcsolódásra és a természet megismerésére. Talajviszonyoktól és domborzattól függően sziklagyepek, karsztbokorerdők, száraz tölgyesek, gyertyános-kocsánytalan tölgyesek, bükkösök, cseresek és kultúrerdők váltják egymást. (…) Csókakő több szempontból is meghatározó élményt nyújthat. Egyrészt itt kanyarog az Országos Kéktúra egyik legszebb szakasza, másrészt felkereshető a híres csókakői vár is. A Vértes hegység szélén, 479 méter tengerszint feletti magasságban épült várból pazar a kilátás.

Túra és felüdülés a Vértesben - magyarhirlap.hu

Reposztos szerzőtársaim bizonyára átélték már azt, amikor aktuális hírekre vadászva –„A vadász ül hosszú, méla lesben, vár felajzott nyílra gyors vadat...” – egyszer csak felbukkan a semmiből, egy írás, egy kép, egy emlék... És hiába tudod előre, hogy ez talán nagyon keveseket érdekel, hogy nem lesz nagy durranás és hogy a tömegek (bocsánat, Reposzt-olvasók!) a nagy vadakra (Trump, Merkel, Orbán...) vágynak, te makacs módon ragaszkodsz ahhoz a piti kis zsákmányhoz, amit igazából nem is te lőttél, hanem ami téged fogott meg... S eldöntöd, hogy ezt bizony megosztod országgal-világgal... Egy nyári emléket a Vértesről... Mert lehet, hogy izgalmasabb a mindenkori mátyások udvarában sürögni-forogni, sertepertélni, nyálat csorgatni, hátravetett csontokon rágódni, azért „jobb nékünk a Vértes vadonában, kis tanyánk ott nyugodalmat ád...”

 

Augusztusban Mórtól 6-8 km-re, a Vértes Táborban ütöttünk tanyát egy hétre az egyházmegyei hittanos gyermekekkel. Csütörtökre egy túrát beszéltünk meg, egy egész napos erdei barangolást a csókakői várhoz... Mivel nekem sikerült előtte 2 hónappal szilánkos lábszárcsonttörést szenvednem egy kerékpárbalesetből „kifolyólagosan”, a csoportot egy szintén tapasztalt túrázó kollégámra bíztam...  Útjára bocsátottam a csapatot, majd én is akcióba léptem... Meglepetés... Beültem az autóba, elmentem Mórra, ott feltankoltam dinnyével, 2 karton ásványvízzel, s meg sem álltam Csókakőig... Előre elnézést kérek az olvasóktól, de kisebb-nagyobb túlzásokban megmutatkozó „mártír-motívumok”  nélkül nem lehet elmesélni, ahogy mankóval az egyik kézben, 15 kg-os dinnyével a másikban elindultam „vendég-vár-ó” szeretettel  meghódítani a meredek hegyoldalba épített várat... Fél óráig tartott a mutatvány, 40 fokban, hála Istennek senki sem látta, csak várrestauráló munkások voltak a közelben, ők azonban szigorúan a saját munkájukra koncentráltak... Némi szusszanás után uzsgyi, le a vizekért... Lefelé nehezebb volt menni... Némi erőgyűjtés, aztán megint... Jobb kézben a mankó, bal kézben a 6X2 liter ( = 12 kg?) ásványvíz... Ez a támadás már hosszabb lefolyású volt (kb. 45 perc), a hőmérő higanyszála is legalább ennyire, 45 fokra kúszott fel, szívem, pulzusom csapásszámai megduplázódtak... Na még egy kört...! Nem részletezem, legyen elég annyi, hogy a végén már lépcsőfokonként álltam meg pihenni egy-egy percre... Telefon, hívom a szintén Tamás nevű kollégát... „Merre jártok, mikor értek Csókakőre...?” A kérdésre adott válasz arról szólt, hogy visszafordultak, mert többször is eltévedtek, nem voltak turistajelzések, ráadásul szembejött velük a vártól két túrázó, akik elmondták, hogy nagyon rossz állapotban van ez az ösvény, le van szakadva, életveszélyes, pláne gyermekekkel, úgyhogy semmi estre sem menjenek tovább, forduljanak vissza...!” Visszafordultak...

Kimentem a várfalra... Alattam a szédítő mélység... Üveges tekintettel néztem a semmibe... Az első kikristályosodott és szalonképes, publikációra érett gondolatom a bosszankodásé volt... Hogy miért van az, hogy évek óta nyomatják a szöveget, a képeket, a híreket a turisztikai fejlesztésekről, s  valóban vannak is rövid, bár igényes tanösvények, aprólékos ismereteket nyújtó tájékoztató táblák, képekkel, rajzokkal, diagramokkal, térképekkel, GPS-koordinátákkal, s a célként megjelölt épített vagy természeti objektumok is egyre több helyen látogatásra méltó állapotba, környezetbe lett hozva, csak éppen az oda vezető utak... A kis ösvények... A turistaösvények... Azokkal van a gond... Hát olyan hatalmas anyagi- és emberi erőforrást igényel az, hogy a térképeken, információs táblákon, honlapokon szereplő, csak a leggyakrabban használt ösvényeken, jól látható helyekre egy pemzlihúzással odabiggyesszenek egy háromszöget vagy egy vár-jelet vagy a már lekopottat, esetleg az azóta kivágott fán lévőt pótolják...? Évek óta túrázok, de nem nagyon emlékszem olyanra, hogy ne lett volna kisebb-nagyobb eltévedés, fölösleges bolyongás, bosszankodás...  Sőt, egyszer a Bakonyban sikerült bent ragadnom éjszakára, telefonom lemerült, majd megfagytam, remegtem, mint a nyárfalevél, s már pitymallott, mire kitaláltam az erdőből...

Aztán szép lassan felszállt a köd, kitisztult a kép, s csodálatos panoráma tárult elém... Székesfehérvártól majd Kisbérig a Móri-árok, a Kelet-Bakony, benne olyan, számomra érzelmileg telített települések, mint Magyaralmás (ott nőttem fel), Iszkaszentgyörgy (apám szülőfaluja, 2 testvérem ott él), Fehérvárcsurgó (rokonság apai ágon) vagy éppen Mór (3 testvérem szülővárosa)... Az emlékképek is megelevenednek... Látom családomat szüretelni a szentgyörgyi szőlőhegyen, Somosmában... Látom, ahogy Gyula bátyámmal állunk a 81-es mellett, hogy stoppal hazajöjjünk Fehérvárról, a zeneiskolából, ő 10 éves volt, én 7... S látom, ahogy apám és anyám tekerik a kerékpárjaikat, nyakukban, kormányon, vázon 3 piciny gyermekkel, valamikor a 70-es évek elején, egy vasárnap délután, hogy megnézzük a csókakői várat... Azóta sem voltam itt... Állok a várfalon és pereg a film és jönnek újabb és újabb gondolatok... A magyar végvárrendszerről, amely évszázadokon keresztül védte Európát, a keresztyénséget, a török, a muszlim elől...  Az egyházról, hogy mennyire vagyunk romokban, hogy hogyan lehetne restaurálni, felújítani, funkciót adni a holt köveknek, hogy mennyire tudunk széles és főleg magas panorámát nyújtani a 3. évezredbe tévedt emberiségnek...? Meg persze az én kis életemről is, a vadonban tekergő keskeny ösvényekről és a világot rajttól a célig repítő főutakról, a jelekről és az eltévedésekről, a reménytelenségről és a csodálatos kilátásokról... És arról, hogy hogyan fogok én lekecmeregni hulla fáradtan, lehetőleg fél órán belül – amíg visszaérkeznek a szállásra –  egy 15 kilós dinnyével és 2X12 liter ásványvízzel...?