Az európaiak legtöbbje valamilyen vallási közösséghez tartozik, többségük keresztény. A vallások a testvériség, a béke és szolidaritás erejeként kell hassanak. Mint a keresztény egyházak Európában a párbeszédet szeretnénk erősíteni és az Európai unióban az egymás mellett élést erősíteni. Ama keresztény örökség értelmében, amelyre az 1957-es Római Szerződés kötelez, felhívjuk egyházként a politikai felelősséget hordozókat, hogy Európának a világ egészére ebből származó felelősségét vegyék komolyan.
A német katolikus és evangélikus egyház nyilatkozata a Római Szerződés 60. évfordulóján – ekd.de
Vannak minősített idők az ember életében, amikor bizonyos dolgokkal mélyebben foglalkozik. Különösen igaz ez a hitre, a belső elcsendesedésre így húsvét nagyhetében. Talán az lenne a legalkalmasabb készülődés, ha kizárna mindent, ami a Szentíráson kívüli és csendben maradva a szent szövegek recitálásával tudná ráhangolni magát a Golgota keresztjének és a húsvéti elhengerített kőnek titkára. Ehelyett itt dübörög az idő körülöttünk: zaj, hajsza, előre szervezés, hogy talán az ünnep végére utolérheti magát az ember.
Jó lenne elkerülni a fölösleges köröket, de különösen ebben az évben érzékenyen üti meg fülemet a reformáció jubileumi eseménye kapcsán minden híradás. Hiszen az európai történelemnek és benne örökségünknek egy megkerülhetetlen pontjához viszonyítva kell számba venni az európai örökséget. Ugyanakkor élvezetesebbek és tanulságosabbak azok a megnyilatkozások, amelyek nem történelmi értelmezések, hanem a kor szelleméhez való viszonyulás egy-egy egyházi vagy politikai megnyilatkozásban, amelyek segítenek megérteni a hol vagyunk és mit gondolunk alapvető életérzéseinről. A tegnap itt a reposzton megjelenő írás egy német kutatásra hivatkozva vázolja a mai európai lelkiállapotot és benne a keresztyénség helyzetét, amely a statisztikák ismeretében nem biztató. A tendenciákat nézve a mostantól számított második generációban teljeséggel eltűnik a keresztyénség. Erre a prognózisra azért kevesen tennének nagy tétet még a legmegátalkodottabb ateisták is. Mert van a történelem és van a történelemnek Istene. A keresztyénség volt már rossz helyzetben, Európában. Az európai társadalom viszont sosem élt még ilyen hosszan tartó jólétben.A hitvallásosság mindig kényszer. Pozitív önreflexió, de elkülönülő megnyilvánulás. Azért kell hitet vallani, mert valami(k) vagy valaki(k) veszélyeztetik a hitet. A hitnek pedig igénye van a tisztaságra és egyértelműségre.
A nyugati keresztyénség – és nem összetévesztendő a keletivel, amelyek évszázadokon át ki volt téve a folyamatos önvédelemnek úgy az Oszmán Birodalomban, mint a keleti és afrikai arab monarchiákban, később pedig a bolsevizmus korában, s talán ezért más a teológiai hangsúlyuk is – a reformáció kora óta nem kényszerült hitvallásosságra. Talán a Harmadik Birodalom teológiai nyilatkozata kivétel, amely nem annyira a teológiai szembenézést, inkább bizonyos mértékig a legitimációt segítette a világháború után. Szelektivitására jellemző, hogy a baloldali diktatúrákkal szemben már elnéző volt ugyanez a teológia szemlélet néhány évvel később.
Ma a keresztyénség gyengesége a Krisztus hiányból eredeztethető. Társadalmasított és humanizált média megnyilvánulásai teljességgel nélkülözik a Krisztus jelenlétet, s ebből fakadóan a bűn valóságát és a megváltás szükségességét. A fentebb idézett Római Szerződés jubileumára készült német evangélikus-katolikus dokumentum még egy redukált Isten-képpel se próbálkozik. Isten szó elő sem fordul a szövegben. De van: társadalmi szolidaritás, tolerancia, egység, Európa a szabad élet jelképe, határok eltüntetése. Jézus Krisztus ugyanúgy nincs sehol említve. Krisztus nélküli keresztyénség, Isten nélküli hit, institucionalizált egyházban megjelenő vallásosság, ezek a ma hívó szavai.
A németeknek az 500. jubileumi év Luthersjahr elsősorban. A mediatizált Luther pedig forradalmár, nyelvújító, radikális személyiség vagy fundamentalista szerzetes. Egy önmagát liberálisnak tituláló muszlim egyenesen kora szalafistájának nevezi Luthert. Ott ül a korábbi fenegyereknek, jobban mondva fene-asszonynak tartott Margot Kaessmann volt püspök, és szóvá sem teszi az amúgy a lutherániában már-már szentként tisztelt Lutherre tett jelzőt. És végig pörög egy beszélgetés, ahol a vallás témájában nem hangzik el Isten neve. Jézusé pedig végképp nem. Ugye tolerancia, egyenlőség, határok lerombolása és a másság tisztelete.
Értem, érteni vélem a humanizált vallásosság ideálját és a korszerű, Krisztus nélküli keresztyénség egyházi megjelenését, de csodálkozni sem kell a langyosság láttán mindazon, ami elérte Európát.
Hitet vallani csak radikálisan lehet. Nem gyűlölet ez és nem is kirekesztés, hanem az isteni igény kijelentés szerinti vállalása.
A nyugati keresztyénség nagycsütörtöki vívódása hiányzik valahol: „Atyám, ha lehet, múljék el tőlem ez a pohár, de mindazonáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te”. Jézus a szenvedés vállalásáról beszélt.
Nagyhét van, sőt Nagycsütörtök. A Gecsemáné kertjében mintha csak Jézus és tanítványai nélkül ülne a pilátusos Európa.
Hozzászólások