Az európaiak legtöbbje valamilyen vallási közösséghez tartozik, többségük keresztény. A vallások a testvériség, a béke és szolidaritás erejeként kell hassanak. Mint a keresztény egyházak Európában a párbeszédet szeretnénk erősíteni és az Európai unióban az egymás mellett élést erősíteni. Ama keresztény örökség értelmében, amelyre az 1957-es Római Szerződés kötelez, felhívjuk egyházként a politikai felelősséget hordozókat, hogy Európának a világ egészére ebből származó felelősségét vegyék komolyan.

A német katolikus és evangélikus egyház nyilatkozata a Római Szerződés 60. évfordulóján – ekd.de

Vannak minősített idők az ember életében, amikor bizonyos dolgokkal mélyebben foglalkozik. Különösen igaz ez a hitre, a belső elcsendesedésre így húsvét nagyhetében. Talán az lenne a legalkalmasabb készülődés, ha kizárna mindent, ami a Szentíráson kívüli és csendben maradva a szent szövegek recitálásával tudná ráhangolni magát a Golgota keresztjének és a húsvéti elhengerített kőnek titkára. Ehelyett itt dübörög az idő körülöttünk: zaj, hajsza, előre szervezés, hogy talán az ünnep végére utolérheti magát az ember.

Jó lenne elkerülni a fölösleges köröket, de különösen ebben az évben érzékenyen üti meg fülemet a reformáció jubileumi eseménye kapcsán minden híradás. Hiszen az európai történelemnek és benne örökségünknek egy megkerülhetetlen pontjához viszonyítva kell számba venni az európai örökséget. Ugyanakkor élvezetesebbek és tanulságosabbak azok a megnyilatkozások, amelyek nem történelmi értelmezések, hanem a kor szelleméhez való viszonyulás egy-egy egyházi vagy politikai megnyilatkozásban, amelyek segítenek megérteni a hol vagyunk és mit gondolunk alapvető életérzéseinről. A tegnap itt a reposzton megjelenő írás egy német kutatásra hivatkozva vázolja a mai európai lelkiállapotot és benne a keresztyénség helyzetét, amely a statisztikák ismeretében nem biztató. A tendenciákat nézve a mostantól számított második generációban teljeséggel eltűnik a keresztyénség. Erre a prognózisra azért kevesen tennének nagy tétet még a legmegátalkodottabb ateisták is. Mert van a történelem és van a történelemnek Istene. A keresztyénség volt már rossz helyzetben, Európában. Az európai társadalom viszont sosem élt még ilyen hosszan tartó jólétben.
A hitvallásosság mindig kényszer. Pozitív önreflexió, de elkülönülő megnyilvánulás. Azért kell hitet vallani, mert valami(k) vagy valaki(k) veszélyeztetik a hitet. A hitnek pedig igénye van a tisztaságra és egyértelműségre.
A nyugati keresztyénség – és nem összetévesztendő a keletivel, amelyek évszázadokon át ki volt téve a folyamatos önvédelemnek úgy az Oszmán Birodalomban, mint a keleti és afrikai arab monarchiákban, később pedig a bolsevizmus korában, s talán ezért más a teológiai hangsúlyuk is – a reformáció kora óta nem kényszerült hitvallásosságra. Talán a Harmadik Birodalom teológiai nyilatkozata kivétel, amely nem annyira a teológiai szembenézést, inkább bizonyos mértékig a legitimációt segítette a világháború után. Szelektivitására jellemző, hogy a baloldali diktatúrákkal szemben már elnéző volt ugyanez a teológia szemlélet néhány évvel később.
Ma a keresztyénség gyengesége a Krisztus hiányból eredeztethető. Társadalmasított és humanizált média megnyilvánulásai teljességgel nélkülözik a Krisztus jelenlétet, s ebből fakadóan a bűn valóságát és a megváltás szükségességét. A fentebb idézett Római Szerződés jubileumára készült német evangélikus-katolikus dokumentum még egy redukált Isten-képpel se próbálkozik. Isten szó elő sem fordul a szövegben. De van: társadalmi szolidaritás, tolerancia, egység, Európa a szabad élet jelképe, határok eltüntetése. Jézus Krisztus ugyanúgy nincs sehol említve. Krisztus nélküli keresztyénség, Isten nélküli hit, institucionalizált egyházban megjelenő vallásosság, ezek a ma hívó szavai.
A németeknek az 500. jubileumi év Luthersjahr elsősorban. A mediatizált Luther pedig forradalmár, nyelvújító, radikális személyiség vagy fundamentalista szerzetes. Egy önmagát liberálisnak tituláló muszlim egyenesen kora szalafistájának nevezi Luthert. Ott ül a korábbi fenegyereknek, jobban mondva fene-asszonynak tartott Margot Kaessmann volt püspök, és szóvá sem teszi az amúgy a lutherániában már-már szentként tisztelt Lutherre tett jelzőt. És végig pörög egy beszélgetés, ahol a vallás témájában nem hangzik el Isten neve. Jézusé pedig végképp nem. Ugye tolerancia, egyenlőség, határok lerombolása és a másság tisztelete.
Értem, érteni vélem a humanizált vallásosság ideálját és a korszerű, Krisztus nélküli keresztyénség egyházi megjelenését, de csodálkozni sem kell a langyosság láttán mindazon, ami elérte Európát.
Hitet vallani csak radikálisan lehet. Nem gyűlölet ez és nem is kirekesztés, hanem az isteni igény kijelentés szerinti vállalása.
A nyugati keresztyénség nagycsütörtöki vívódása hiányzik valahol: „Atyám, ha lehet, múljék el tőlem ez a pohár, de mindazonáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te”. Jézus a szenvedés vállalásáról beszélt.
Nagyhét van, sőt Nagycsütörtök. A Gecsemáné kertjében mintha csak Jézus és tanítványai nélkül ülne a pilátusos Európa.

Hozzászólások