Wichmann Tamás a január 16-i Év sportolója gálán az MSÚSZ és a MOB életműdíját vehette át. Akkor már nem volt titok, a kilencszeres világbajnok kenus súlyos beteg, amit megosztott a nyilvánossággal is. A Nemzeti Sport a kórházban látogatta meg az ízig-vérig sportembert, aki egy viccet is elmondott. A Magyar lapát című film február 2-án, vasárnap 13.20-kor látható a Duna Tv-n.
Wichmann Tamás: Azt kívánom, hogy láthassam a tokiói olimpiai döntőket - nemzetisport.hu
Múlt kedden a magyar férfi vízilabda válogatott EB-aranyának örültem, s ma is maradnék a sportnál, a víz mellett, de inkább már a parton... A legendás magyar kenusról szeretnék egy „szubjektív szösszenetet” írni. Akinek eredményei önmagukért beszélnek: kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüst-, egyszeres bronzérmes, s 37x volt magyar bajnok...- többek között. Akinek neve az utóbbi időben többször is felmerült a médiában, legendás kocsmájának, a Szent Jupátnak a bezárása, aztán életműdíja, filmje és sajnos, méltósággal és karakánul viselt halálos betegsége kapcsán is... S akiről nekem két szó, két, egyre aktuálisabb és fontosabb kifejezés jut eszembe: példakép és közösségteremtő ember! És ezzel együtt még két személyes emlék Wichmann Tamásról... Elmesélem...
Az első, 1981-ben lehetett... Akkoriban minden kedden és csütörtökön zenekarba jártam az akkor még a falu (Balatonkenese, azóta város...) közepén lévő művelődési központba, a „kultúrba”... S egyszer csak belép... Igen, ő..! Minden bizonnyal valamilyen közönségtalálkozó előtt érkezhetett pár perccel hamarabb. Mintha egy isten tévedt volna le a földre... Még elevenen élt bennem a moszkvai olimpia kudarca, de ő számomra akkor is egy hős volt, egy legenda, egy példakép! Emlékszem, nagyon közvetlen volt. Elmondott egy viccet, s mi, akik ott lehettünk 8-10-en, a fél fúvós zenekar, versenyt nevettünk rajta... Majd odalépett hozzám, illendően bemutatkoztam neki, s ő is köszönt, hogy „szevasz druszám..!” Aztán a hangszeremre nézve - egy F-helikon nevű belebújós réztekervény... - elmondta, hogy gyermek korában ő is játszott ilyenen, s hogy legyek szorgalmas, gyakoroljak sokat, stb... De mégsem úgy mondta, ahogyan akkoriban az ilyen „motivációs beszédeket” a szülők és a tanárok mondani szokták... Azóta is, ha rá gondolok, ellentétben sok mai, profi, teljesítmény-centrikus, s szinte robotszerű lénnyel, ő számomra az igazi, természetes, tényleg „ember-arcú” sportolót testesíti meg, a maga sajátos nyíltságával, őszinteségével, életszeretetével..!
A másik emlék már az egyetemi évekből... 90-es évek első fele, Kazinczy utca, Szent Jupát Söröző, a Wicmann-kocsma... Egy kisebb társasággal voltunk, fiúk-lányok vegyesen. Emlékszem, nagyon vártam már azt az estét, s arra is, hogy az első fél óra csalódást hozott... A főnök sehol... Így jobb híján – s főleg a lányok kedvéért, hiszen a korombeli, sportszerető fiú barátaim azért már ismerték a legendás sztorikat – mesélni kezdtem róla... Hogy amikor egy 10.000 m-es versenyen úgy cirka 800 m-t vert a második helyezettre... Hogy volt olyan, amikor az utolsó métereken már eldobta az evezőt (magyar virtus, magyar lapát...), s kézzel hajtotta be a kenuját a célba... S hogy milyen nagy barátságban volt egyik nagy vetélytársával, az azóta meggyilkolt, ex-jugoszláv Matija Ljubekkel, hogyan segített neki a felkészülésben, együtt edzőtáboroztak, sőt, hetekig nála lakott. S 76-ban, a montreáli olimpián ki győzte le Wichmannt? Naná, hogy Ljubek..! Azóta sem lett Wicmann olimpiai bajnok... Aztán fél óra múlva megérkezett végre... Kicsit pocakosabban, kicsit megfontoltabban mozgott már, de a szeme, a kisugárzása a régi... Onnantól kezdve ingázott a pult és az asztalok között... S arra gondoltam, ha olyan lenne a söröző berendezése, simán meg lehetne csinálni, hogy egy nagy asztal középen, az emberek, fiatalok pedig körös-körül, az „öreg kapitány” meg csak meséljen, gitározzon, énekeljen..!
Vagy éppen mondjon el egy viccet..! Például azt, amit a Nemzeti Sport szombati számában, a vele készített interjúban mondott el... Hogy a halak – ha már azt írtam az elején, hogy maradjunk a víznél... – úszóversenyt rendeznek, versenyeznek, hogy melyikük ér előbb a célba. A lepényhal ér be elsőnek. A reményhal meg utoljára. A remény hal meg utoljára..! Wichmann Tamás ma 72 éves. Isten éltessen, druszám..!