Carlo Pedersoli fiatalon még nem tudta, hogy később milliók fogják imádni az ugyanolyan lehengerlő stílusban készülő, könnyed akciófilmjeit. Sőt, ma már azt is nehéz elhinni róla, hogy civilben egyáltalán nem hasonlított arra a bozotnos szakállú, morcos bumburnyákra, akiket a filmjeiben mindig eljátszott. Épp ellenkezőleg! Nagyszájú, mindenkivel piszkálódó, láncdohányos, nőcsábász, bulizós, kicsit talán beképzelt élsportoló volt. Vagyis pont olyan, amilyen Terence Hill volt a filmjeiben (aki egyébként a valóságban szintén a filmbéli karakterei ellentéte, egy végtelenül szerény és visszahúzódó, mélyen vallásos ember).
Nem tudom, talán majd a kedves olvasók fognak segíteni, hogy honnan ered és maradt meg bennem Bud Spencerről, hogy ő Piedone. Úgy emlékszem, hogy gyermekkorunk fekete-fehér tévé képernyőjén Piedoneként jelent meg ez a morcos, szakállas és mégis mindig kedves alak, akiről tudtuk, hogy előbb utóbb győzni fog. Sikereinek titka –leírták talán már mások is -, hogy modern kori mesehőssé tudott lenni.
Volt valami különlegesség abban, ahogy mackósan végigtotyogott egy kocsmában italozó társaság előtt, akivel előbb-utóbb lerendeznivalója is akadt, vagy egy egzotikus szigeten, ahol egzotikus lányok szépsége hagyta hidegen, miközben izgatottan kereste az igazságot, amelyek rendszerint arra kóborló rossz fiukban voltak elrejtve. Ha valaki nem ismerte volna származását, hogy örök olasz volt és maradt, annak a hatalmas mennyiségű spagetti, illetve főzelék fogyasztás amúgy is adhatott támpontot.
A mese, amelyet megálmodott, illetve eljátszott nemcsak egy nemzedékben hatott, gyermekeim ugyanolyan élvezettel nézték akárcsak én gyermekkoromban. Azok az életidegen ütések és megkomponált esések a jó győzelmének voltak jelei. Hiszen a világ változhat, de az igény a belső jóra örök marad. Úgy küzdöttek egymással a felek, hogy soha sem folyt vér, s a gonosz meglakolt és eliszkolt. És helyre állt a világ rendje. Mert küzdeni csak ezért érdemes. Embernek maradni is. S talán az ilyen mesebelinek hitt hősök elültetnek valamit az ember emberségéből a szív mélyére.
Filmjei sikerének titka, hogy beengedték az egykori szocialista táborba is. Hiszen itt is szükség volt nemcsak a jó ideáljára, hanem annak a rejtett üzenetnek felismerésére, hogy ez a magányos hős a kapitalizmus rossz fiait tanítja móresre. Hogy hányaknak jött át ez a fajta üzenet? Nem sokaknak. A mi nemzedékünk a szórakozást, az igazságot kereste ezekben a filmekben, s legnagyobbakat egy-egy jól irányzott pofonon tudtunk mulatni.
Hogy mintát teremtett ez a népmesei hős, mutatják a magyar Bud Spencer – Bujtor István - hasonlóra hangolt filmjei, amik a magyar lehetőségek adoptációi voltak. Immár odafenn találkoznak, ha itt esetlegesen elmulasztották volna, s majd ott az égi Balaton egyik kocsmateraszán el-elbeszélgetnek az angyalok nyelvén arról, hogy lenne-e még tennivalója a mai népmesei hősöknek. Bizonyára. Mert az igazságra még mindig van igény. Igaz annak kiderítésére és megbüntetésére már kevesek a magányos hősök.
De míg itt lesz velünk az igazságigény, addig a világban remény van a jóra.
Hozzászólások