Bencével sporttársként szép sikereket értünk el 1988-ban Szöulban, én hoztam a MOB-hoz, előbb sportigazgató volt, majd a javaslatomra lett főtitkár. Nehéz években dolgoztunk együtt, voltak szép és kevésbé szép időszakaink, de ahogy mondani szokták, kettőnk kapcsolatában kihűlt a húsleves, már soha nem lesz olyan, mint volt. Egyszer valaki azt mondta nekem, egy MOB-elnöknek tudnia kell smúzolni, amiben viszont Bence jobb, mint én. Való igaz, én nem ilyen vagyok, más sportágból, más közegből jöttünk. Ha ehhez a pozícióhoz ez tényleg szükséges – én személy szerint nem feltétlenül értek egyet ezzel –, akkor e tekintetben nála az előny.
Amikor sokan e sorokat olvassák, talán már tudni fogják a címben szereplő kérdésre a választ... Borkai Zsolt, jelenlegi MOB-elnök, egykori tornász, Szabó Bence, korábbi, s éppen Borkai által menesztett MOB-főtitkár és vívó vagy talán mint „nevető harmadik”, az ifjú titán, a szintén volt vívó Kulcsár Krisztián? Vagy ha azt nem is, hogy smúzolásban ki a bajnok, de hogy ki lett a MOB-elnök, azt igen, lassan mindenki megtudja. Nem, ez a smúzolás nem egy új sportág, melyben az előbb említett 3 egykori kiváló sportoló és jelenlegi sportvezető összeméri tudását... De nem is egy új jelenség... Csak az elnevezés új... Betyárosan bevallom, én a szombati Nemzeti Sportban olvastam, hallottam először, Borkai szájából... Nos, utánajártam... Meg annak is, hogy „egyházi pályákon” szoktunk-e smúzolni, s hogy kell-e...?
Azt is elmondom, hogy én már a fenti Borkai-interjúból – bár még egyszer mondom, nem tudtam e szó jelentését – kihallottam, hogy bizony vannak a smúzolásnak negatív zöngéi. Igazam is lett: a börtönszlengben azt is jelenti, hogy elárulni, vamzerolni valakit... De jelent kéregetést, hízelgést, nyalizást, „jópofizást” is...
Érdekes, hogy ennek az eredetileg jiddis eredetű szónak a klasszikus zsidó köznyelvben viszont mindig pozitív kicsengése van. Jellemző példa, hogy a jesivákban a komoly, szent tárgyak között is a rabbik tartottak időnként egy kis smúzt, azaz, kötetlenül beszélgethettek egymással a nebulók, illetve feltehették tanáruknak az őket érdeklő kérdéseiket...
Igen, normál esetben tehát smúzolni egyszerűen annyit tesz, mint társalogni, csevegni, dumálni... Viszont az is feltűnt, hogy a mai magyar közéletben, s főleg az üzleti, a diplomáciai és a politikai világban arra értik és használják, ha valaki kapcsolatokat épít, összeköttetéseket szerez, s ebből a célból beszélget másokkal. Guy Kawasaki: Elmés kezdés c. könyvében pl. az alábbi 5+1 tanácsot adja annak érdekében, hogy sikeresek legyünk: 1, Vegyünk részt minél több társasági eseményen! 2, Érdekes kérdéssel nyissunk, majd hallgassuk meg a másikat! (Eredeti héber igegyöke a „hallani, hallgatni”-jelentésben áll) 3, Megismerkedésünk után újból vegyük fel vele a kapcsolatot! 4, Ne csak az üzletről, a „közös project”-ről beszélgessünk, hanem keressünk mindkettőnket érdeklő egyéb témákat! 5, Tegyünk szívességeket! 5+1: Nyugodtan kérjük a szívességek viszonzását is!
Belefér tehát ebbe a „sportágba” az érdek, a felszín, a diplomatikus válaszok, az udvarias sablonok, viszont nem tartozik hozzá az őszinteség, a bizalom, a másik iránti felelősség, egyáltalán az, hogy érdekel-e igazából annak az élete, akivel beszélgetsz...
Ami a smúzolás „szent” változatát illeti, igen, természetesen (?) egyházi közegben is megy, s nem csak a „hivatalból”, diplomáciai feladatokat is ellátó egyházi vezetők részéről... Hanem minden relációban, a lelkészek között, lelkész és gyülekezeti tag között, s persze a „világgal” való kommunikációban is...
Ahogy a klasszikus Heidelbergi Káté, úgy mi is feltehetnénk a kérdést, hogy „mi hasznunk lehet” a smúzolásból...? (Túl az anyagi, politikai, kapcsolati stb. tőke kovácsolásán...) Egyrészt a szokásos sablonok, egyházi közhelyek és a „kánaáni nyelv” használata kímélő, „energiatakarékos üzemmódot” takar, s törékeny lelkivilágunkat is védjük azáltal, hogy keveset adunk ki magunkból! (Viszont keveset is kapunk...) Ezt egy interjúban úgy fogalmazta meg valaki, hogy nem lehet mindenki felé, mindig, ezer fokkal lángolni... Másrészt mindnyájunknak érdeke, hogy fenntartsuk, „lebegtessük a kapcsolati hálót”, ergo, a közösséget, a gyülekezetet... Harmadrészt ez a fajta, bár kétes erkölcsi megítélésű, de mégis hasznosnak tűnő kommunikáció még mindig jobb annál, mintha egyáltalán nem lenne, s így még inkább tág teret kínálnánk a rosszindulatú, személyiség- és közösségromboló, destruktív pletykák és torz információk terjedésének...
Viszont úgy gondolom, hogy Krisztus többet bízott ránk ennél... Smúzolva komolyan és felelősséggel nem lehet gyülekezetet építeni...! Nem lehet őszinte, krisztusi lelkülettel egymással beszélgetni, a másiknak segíteni...! Nem lehet evangéliumot hirdetni...! Sőt, azzal egy kicsit a smúzolás börtönszleng jelentését aktivizáljuk, azt, hogy eláruljuk Krisztus ügyét...!