…Lassan hömpölyögnek az események, egyre több aggodalmaskodó szülői közbevetés hangzik el.
Például, hogy a takarítónő, bizonyos Vera néni miért ütött Bazsika kezére, amikor az belerakta a felmosóvízbe a szalámis szendvicset (szívesen közbeszólnék, talán a neve miatt: „ver a néni”, de félek, nem volnának vevők a humoromra), hogy Lajoska nem szereti a paradicsomos káposztát, hogy lehet-e felmentést kérni kötélmászásból. Egy apuka kikéri magának, hogy matematikából nem hatszor kettőt tanulnak, hanem „a hat kétszer”-t. „De hát még nem is tartanak a szorzásnál” – bátorkodom megjegyezni. „De majd fognak!”, vágja rá a megsemmisítő érvet….Két szülő, három szülői – kepmas.hu
Mostanában szívesebben olvasok vicces anekdotákat vagy mélyen szántó gondolatokat az élet nagy dolgairól, mint például a szeretetről, az egymás megbecsüléséről vagy éppen az elmúlásról. Ezek az írások engem feltöltenek és helyre tesznek, amikor besokallok a társadalom és az emberiség adta nehézségektől.
Gyarló ember lévén – gondoltam -, ha nekem ez jó, akkor a kedves Olvasó is örülni fog, ha megörvendeztetem egy teljesen hétköznapi (a gyermekes szülők életében) történettel.
Egy nagyon komoly dologról ír Szám Kati: a szülői értekezletről.
Olvasva a történetet – azon kívül, hogy milyen felüdítő az író stílusa – az jutott eszembe, hogy fiatal emberként milyen öreg szülő vagyok. Az elmúlt több, mint 1 évtizedben már annyiféle szülői értekezleten voltam (óvoda, általános iskola). Hol a katedra egyik oldalán, hol pedig a másikon. Sajnos, én az a szülő típus vagyok (gondolom, nem vagyok vele egyedül), aki nem rajong ezekért a találkozókért.
Minden elismerésem a tanároké, főleg a gyermekeim tanáraié. Csodálom, hogy milyen kitartás és türelem lakozik bennük, amikor a harmadik gyermeket is ugyanolyan érdeklődéssel hallgatják meg és válaszolnak nekik, holott már elmondták órán, szünetben, magyarul és külföldiül is és közben még le is jelelték. Arról nem is beszélve, hogy egész nap a folyamatos (vagy majdnem folyamatos) hangzavarban vannak (gyanítom, hogy füldugót használnak, amit csak akkor vesznek ki, ha látják, hogy a kis nebuló szája mozog és persze a tanórák alatt).
A szülői értekezlet minden szülő életében az a plusz ráadás, amelyen kötelezően ajánlott a részvétel. Mert milyen szülő, aki nem megy el egy olyan megbeszélésre, ahol a gyermekéről esik szó?! Ezt a kötelezettséget néhány szülő teljesen komolyan veszi és élharcosként végzi a szülői feladatokat az iskolában. Valószínűleg belőlük kerülnek ki a szülői munkaközösség tagjai, és az osztály pénztárosa. Áldás az ilyen szülőtárs! Főleg azoknak a szülőknek, akik nem olyan lelkesen vesznek részt ezekben a feladatokban.
Így, év elején, a szülői értekezletek dömpingjében, azért mégis felmerül bennem a gondolat, hogy vajon ki szereti a szülői értekezleteket?
A gyerek otthon vagy a folyosón izgul (bár ez inkább a második félévi szülőikre jellemző már inkább), hogy mit fog mondani az osztályfőnök. Vajon az értekezlet után félrehívja-e anyukát, apukát, hogy elmesélje azt a tízórais incidenst. Több mint egy óra lelki terror szegény gyermekeinknek.
Aztán ott vannak szegény szülők, akik az egész napos munka után alig várják, hogy hazaérjenek és letegyék a nap terhét. A jól megérdemelt pihenés helyett még azt kell hallgatni, hogy milyen színű zsebkendőt kell beszerezni és hogy a gyerekeknek legyen-e táncórájuk vagy ne. Aztán persze mindenki rájön, hogy nincs is más opció. Addigra viszont már késő, legalább 20 perc elment egy ilyen fontos téma átbeszélésével.
A szülői értekezlet legnagyobb áldozatait pedig a végére hagytam: a tanárok. Őszintén sajnálom időnként a pedagógusokat, hogy szembesülniük kell a felnőtt társadalom értetlenkedésével, tévedéseivel, követeléseivel. Azt már megszokták (talán), hogy a gyerekek nem figyelnek, félreértik, elfelejtik. Az viszont, hogy ugyanezt a szülők is produkálják, szerintem igazi kihívás.
Szívesen mondanám azt, hogy a szülői értekezletet váltsa fel a szülői levél, amelyben mindenkit értesítenek, hogy milyen programok lesznek az év során, hogy hová mennek kirándulni a gyerekek és miben…
Azt hiszem rengeteg feszültségtől, félreértéstől és ősz hajszáltól kímélnénk meg egymást.
Persze ez csak egy fáradt agy szüleménye, mert biztos van értelme a szülői értekezletnek. Ha nem így lenne nem ülnék ott a szülő társakkal egyetemben évről évre gyermekeink padjaiban.
Már csak pár év van hátra (nekem). Megígérem, hogy ugyanúgy hűségesen el fogok járni a szülőikre és igyekszem kevés idegesítő kérdést feltenni, mert alapjában véve nagyon hálás vagyok gyermekeim tanárainak, hogy annyi türelemmel fordulnak…felém.
Végül még egy kincs egy szülői értekezletről: bien.hu.
