London:
Teljesen lebénultam, olyan volt, mintha egy hollywoodi filmben lettem volna.
Manchester:
Olyan volt, mint egy háborús film, mondta egy férfi a BBC-nek, aki szintén az előcsarnokban állt.
Az utolsó szám végén villanás, aztán jött a dörrenés - index.hu
A manchesteri terrortámadásról szóló híreket böngészve felfigyeltem egy látszólag jelentéktelen apróságra, ami valahogy számomra mégis komoly jelentést kapott. Az Index a BBC-re hivatkozva ismerteti az egyik szemtanú beszámolóját, amely szerint az egész olyan volt, mint egy háborús film. Sajnos a portál a közvetlen linket nem adta meg, de megtaláltam a szemtanú, Andy történetét. Miután nagyon megfogott, hogy egy szemtanú a manchesteri borzalmat egy filmhez hasonlította, nem sok kutakodás után találtam még egy szemtanút, aki hasonlóan írta le a történteket. (Erre később visszatérek.) Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy ilyen szemtanúi beszámolót olvastam már valahol. S valóban, a londoni támadást az egyik elbeszélés egy hollywoodi filmhez hasonlította. Fogalmam sincs, vajon tipikus jelenségről van-e szó. Mindenesetre számomra mégis rengeteget mond korunk tudatvilágáról, valóságértelmezéséről az a szimpla körülmény, hogy ezek a szemtanúk, s ki tudja még hányan, a valóságot egy filmhez hasonlítják. A valóság úgy tűnik fel, mintha film lenne. A valóság nem a realitás. A valóság: fikció. A valóságról alkotott kép megelőzi a valóságot. Lehet, hogy valahol itt, ennek a tudati jelenségnek a mélyén van a „titka” annak a valójában érthetetlen gondolkodásmódnak, hogy az európai elit a sorozatos terrortámadások ellenére is kitart migránspolitikája mellett, s azokat pedig, akik ezt kritikával illetik, egész egyszerűen riogatóknak, gyűlölködőknek, félelemkeltőknek bélyegzi?
Számomra az az igazi kérdés ugyanis, hogy mi is van valójában azoknak a döntéshozóknak a fejében, akik egyáltalán nem tartják problematikusnak, hogy Európába milliószámra léptek be olyan emberek, akikről valójában semmit nem lehet tudni azon túl, hogy az európaihoz képest más kulturális háttérből jönnek. Egész egyszerűen érthetetlen ez a naivitás. Én magam Párizs után azt gondoltam, egy csapásra minden meg fog változni, s az európai vezetés rádöbben, hogy ez így nem mehet tovább. De nem ez lett. Aztán jöttek az újabb és újabb támadások, s ezekre sem változott semmi sem. Most már ott tartunk, hogy azt kérdezzük: hol lesz a következő? Amivel persze nem azt akarom mondani, hogy ellenőrizetlen népvándorlás egyenlő terrorizmus, ám a kettő közti összfüggés alig tagadható. Feltéve, ha az utóbbira úgy tekintünk, mint valamiféle filmre. A terrorizmus jelensége csak fikció, abban az értelemben, hogy a valóság megértése szempontjából nem bír magyarázó erővel.
Nem csoda, ha ez ember ezek után kénytelen megkérdezni, akkor valójában mi történik most? Tudom, vannak mindenféle elméletek annak magyarázatára, hogy az európai elit miért nem változtat politikáján. Munkaerő-pótlás. Az európai keresztyén kulturális karakter felszámolásának kísérlete a multikultúra igézetében. A nemzeti öntudatok lebontásának a szándéka, s ily módon a föderatív Európa létrehozása. A nyitottságról, a toleranciáról, az emberi méltóságról szóló európai értékrend erkölcsi parancsa. A nemzet-és vallásfölöttiség eszménye a világ megjobbítása érdekében. Ezek mind teóriák, amelyek azt feltételezik, hogy a migránsok előtti határtalan nyitottság mögött az európai elit valamiféle nagyívű, történelemformáló, tudatos koncepciója és víziója áll, s ez a történelemalakító szándék olyannyira elszánt, hogy még a terrortámadások sem késztetik korrekcióra.
Nem állítom, hogy „megvilágosodtam”, de az eddigi spekulációimon túl, most, a terrortámadásokat egy háborús filmhez hasonlító szemtanúi beszámolók nyomán, egy újabb szemponttal bővült a magyarázatok lehetséges köre. S ez elég ijesztő.
Mert mit is jelent az, hogy egyes szemtanúk a terrortámadások alatt látottakat egy filmhez hasonlítják? Ez azt jelenti, hogy a háborús film a valóság mércéje. A katasztrófafilm. Márpedig, egy filmről tudni lehet, mint ahogyan a néző mindig is tudja, hogy az csak egy fikció. A valóságban az, ami egy háborús filmben vagy egy katasztrófafilmben történik, nem történhet meg. Mert a valóságról alkotott elképzelés azt kizárja.
S valóban, az általam talált BBC - videóban a szemtanú, bizonyos Vicky Pickavance Walesből szó szerint ezt mondja 01:01-nél: „.. like something you’d see on TV, out of a movie, not reality…” (olyan, amilyent a TV-ben látnál, egy filmből, nem a valóság). ). Azt hiszem, itt a lényeg, az utolsó félmondatban. NOT REALITY. A szemtanú úgy élte át az egészet, hogy az nem a valóság. Azért, vélhetően, mert úgy gondolta, ami történik, csak egy filmben történhet meg, a valóságban nem.
Lehetne itt most hosszan beszélni a mediatizált világ tudattorzító hatásairól. De a lényeg nem ez. A lényeg a valóságérzék részleges vagy teljes elvesztése. Valami olyasmi, mintha az ember és a fizikai valóság közé egy hamis valóságkép állt volna, amely módosítja a tudatot, s úgy mutatja be a valóságot, mintha csak fikció lenne.
S valóban, miközben próbálok magyarázatot kapni az európai vezetés érthetetlen magatartására migráns-ügyben, komolyan fel kell tennem a kérdést: vajon nem pusztán arról van-e szó, hogy a terrortámadások jelentőségének el - és fel nem ismerése mögött szimplán egy őszintén és komolyan hitt illuzórikus valóságkép áll? Magyarán, egy olyan valóságértelmezés, hogy igen-igen, vannak bizony terrortámadások, lesznek is, de ezek összességében véve, a valóság objektív megértése szempontjából nem lényegesek. Megtörténtek ugyan, de valójában nem lett volna szabad megtörténniük. Tehát, hogy az európai elit fejében él egy, a valóságról alkotott illuzórikus kép, amely olyannyira erős, hogy azt még a terrortámadások valósága sem tudja felülírni. Ennek következtében ezek a terrorista akciók úgy tűnnek fel, mint valamiféle sajnálatos „kibicsaklások”, "véletlenek", de amelyek nem igazán tudják megmásítani vagy korrigálni a fejben megkonstruált valóságot. A terrorizmus valósága nem tudja áttörni a valóságról alkotott fikció falát.
Nem tudom, hány terrortámadásnak kell még megtörténnie, hogy nyilvánvalóvá váljék: ez most nem mozi. Ez az európai valóság. Talán fel kellene kelni a karosszékből, s rá kellene döbbenni, hogy ezúttal nem filmet nézünk. Ebbe még bele is lehet halni. Fizikailag. És ez nem riogatás.