Mély aggodalommal és szomorúsággal értesültem az Őcsényben történtekről. Közös felelősségünk, hogy gátat szabjunk a gyűlölködésnek és a társadalmunk békességét veszélyeztető folyamatoknak. Egyházunk, ahogy eddig is, ezután is a szeretet kultúrájának terjedéséért imádkozik és dolgozik – tette hozzá a püspök. A református egyházvezető kiállása azért is figyelemre méltó, mert a kormány a napokban kötött átfogó megállapodást a református egyházzal. Egyébként Orbán Viktor is református.
Egyedül hagyták Orbánt az egyházak az őcsényi véleményével - index.hu
Egyedül hagyták Orbánt az egyházak, először csak eddig olvasom, meg is ijedek kissé, szegény „Orbán” (csak így, mezítlábasan), áll egyedül, mint egy kiselsős az iskolaudvaron, azt sem tudja, hová meg merre, mert szegény fejét egyedül hagyták az „egyházak” (ez is csak így, ilyen lazán). Aztán persze kiderül, hogy Őcsényről lenne itt szó, mint az idegengyűlölet alfájáról és ómegájáról, természetesen. A cikket olvasva fellélegezhetünk, mi, egyházak jó pontot kaptunk, hiszen egyedül hagytuk Orbánt. Őcsénnyel és a migránskrízissel kapcsolatban újra előkerül a kormány, azon belül Orbán Viktor kereszténysége, én pedig azon gondolkodom, vajon vele és kormányával kapcsolatban mi is lenne a feladatom - keresztényként.
Az index és úgy általában a média egyházakról beszél, pedig az egyház nem más, mint a hívek közössége. A reposztolt cikkben az egyházak vezetőit kérdezik, pedig nekünk, híveknek is van ám feladatunk és felelősségünk.
Ha másért nem, hát azért, mert Orbán Viktor és a kormány több tagja is kereszténynek vallja magát. Sőt, a cikk külön is kiemeli: a miniszterelnök református. A felelősségem ebben a történetben az, hogy imádkozom érte, értük. Igen, jól olvasta mindenki, keresztényként nekem kötelességem imádkozni a másik keresztényért, sőt, az ország mindenkori vezetőjéért is. Legyen akárki a miniszterelnök, akár még maga Frank Underwood is, akkor is ezt kell tennem. Imádkoznom kell, hogy jó, vagyis Istennek tetsző döntést hozzon, és figyelmeztetnem kell, ha ezzel ellentétesen cselekszik.
Nem feladatom, hogy támogassam és hirdessem a kormány politikáját, sem az, hogy folyamatosan ellenzéki legyek. Természetesen lehet véleményem, a „vélemény rovatban” (pl. egy blogon) azt ki is fejthetem, indíthatok aláírásgyűjtést egy-egy jó ügyért vagy éppen valami rossz ellen, vagy, ha máskor nem, hát a választásokon én is mérleget vonhatok.
Nem hiszem, hogy minden kormányzati döntésről és minden miniszterelnöki megnyilvánulásról közhírré kellene tenni, mit gondolnak az egyházak vezető testületei, döntéshozói. Az azért nem úgy működik, hogy valaki közülük folyamatosan lesi a tv-t vagy figyeli a netet, aztán a nap végén összeül valami tudóstanács, megvizsgálják a történéseket jobbról és balról, igéket ütköztetnek, kinyilvánítják az egyetlen lehetséges magyarázatot, majd rohannak a sajtó képviselőihez, közhírré kiáltani „az egyházak álláspontját.”
Talán sokaknak lehet hiányérzete, sokan gondolhatják azt, hogy egyházi vezetőink nem reagálnak megfelelően, nem szólnak, amikor szólni kellene. Pedig ez régen sem volt másként, korábban sem rohangáltak a sajtóhoz, nem adtak ki felháborodott, vagy éppen lelkesen egyetértő kommünikéket. Úgy hiszem, egyfelől ők sincsenek könnyű helyzetben, hiszen nekik is mérlegelni kell, mikor, és legfőképpen hogyan szólalnak meg. Másfelől az egyházak, annak döntéshozói nem oknyomozó újságírók, nem politikusok, hanem olyan vezetők, akiknek elsősorban a rájuk bízott közösséggel kell foglalkozniuk, azt kell vezetniük. De azért annak örülök, ha az egyházam Zsinatának lelkészi elnöke nem attól lesz elismert, hogy hol a Magyar Narancsnak, hol az ATV-nek ad interjút. Ne feledje senki: az Egyház feladata az Ige hirdetése, a megtérésre, újjászületésre hívás, nem más. Hiszem, hogy az egyházak, lelkipásztorok ezt gyakorolják is. (Kiegészítés: A Zsinat lelkészi elnöke nyilatkozott az őcsényi eset kapcsán, íme.)
Azt sem tudom, mennyire érdekli az embereket az „egyházak véleménye” a napi politikáról: úgy hiszem, egyikük sem ezért járatja a gyerekét egyházi iskolába vagy jön a templomba. Engem például még soha senki nem keresett meg azzal, hogy most akkor mit gondolok Sorosról, ám arról igen, hogy mit tegyen, ha csalja a párja.
Orbán Viktor és a kormány több tagja is kereszténynek vallja magát. A migrációval kapcsolatban azt az álláspontot képviselik, hogy a kereszténység Európa kulturális alapja, a tömeges bevándorlás pedig ezt az egyébként recsegő-ropogó alapot veszélyezteti. Az Alaptörvénybe is beemelt gondolat szerint a kereszténység a magyarság nemzetmegtartó ereje. A kormányzat partnerként tekint a keresztény történelmi felekezetekre, az oktatásban és a szociális területeken a leginkább, és igyekszik támogatni elképzeléseiket. A kormány több tagja és személy szerint a miniszterelnök is szépen kap meghívásokat egyházi rendezvényekre: Orbán Viktor legutóbb Erdélyben járt, egy újonnan épült templomban ünnepi beszédet mondott, és egyházi vezetőkkel is találkozott. A napokban Budapest adott otthont egy keresztényüldözéssel kapcsolatos konferenciának. A demográfiai helyzetre válaszként a gyermekvállalást, a házasságkötést, az anya és apaszerepek megerősítését ösztönzi a kormány, komoly támogatás, adókedvezmény jut a családoknak. A kormányzat nemzetpolitikája szintén örömmel tölti el sok keresztény szívét. Ezek mind olyan döntések és megnyilvánulások, amelyek szembehelyezkednek a ma divatos irányzatokkal, ellentmondanak mindenféle elvárásoknak. A kereszténység elismerése, az egyházak támogatása ráadásul különösebb politikai hasznot sem hoz, de kritikára annál inkább ad okot.
Ezek mindenképpen elismerésre méltó törekvések és megszólalások, amelyek sok keresztény számára szimpatikussá teszik a kormányzatot. És vannak olyan döntések és cselekedetek, amelyek ezt a szimpátiát rombolják, hiszen sokan mást vártak egy kereszténydemokrata kormánytól.
Ne feledjük, a kormányban is emberek ülnek, attól pedig, hogy valaki miniszterelnök, még nem lett tévedhetetlen. Éppen ellenkezőleg. Annál nagyobb a felelőssége. Sokféle érdek, sokféle ember, sokféle döntés. Aki viselt már életében bármilyen hivatalt, az tudja, milyen nehéz jó döntéseket hozni, és milyen apró dolgokon is el lehet csúszni. Maga a Biblia is tele van nagy bukásokkal. Mózes, aki nem mehet be az Ígéret Földjére, Dávid, aki megkívánja más feleségét, Péter, aki megtagadja Jézust. Örök példák arra nézve mindnyájunknak, milyen gyenge és esetlen az ember.
Hozzászólások