Spanyol polgárháborús tömegsírból előkerült, természetes módon konzerválódott emberi agyakat (összesen 45 darabot) és egy szívet tanulmányoznak a Galíciai Törvényszéki Orvosi Intézet (IMELGA) kutatói.
A Burgos városának közelében, a La Pedraja nevű hegyen található tömegsírba 1936 júliusa és novembere között temették a környéken elfogott, majd kivégzett köztársaságpártiakat Franco tábornok katonái. Mind a 104 áldozatot tarkón lőtték. Közülük 16 embert sikerült azonosítani. Több áldozat földi maradványát egyedülálló módon konzerválta a természet, az elmúlt években fokozatosan feltárt tömegsírban lévő koponyák közül 45-ben az agy épen maradt, nem bomlott le.
Fernando Serrulla törvényszéki antropológus szerint ez azzal magyarázható, hogy a hegyen a talaj agyagos és igen savas. A kivégzések időszakában pedig szokatlanul hűvös és esős volt az időjárás a környéken. A víz megakadályozta, hogy a rothadást okozó mikrobák elszaporodjanak a koponyában, az agy pedig, mivel zsír található benne, "elszappanosodott", és eredeti mérete mintegy hatodára zsugorodott – részletezte a szakember, aki több mint 30 éves tudományos pályafutása során még sosem látott ilyet.
Itt-ott megpendítettem, de nem téma a halotthamvasztás teológiai vizsgálata. Számomra ez nem probléma és sosem volt az, mondta egyik egyházi elöljáró. Pedig a testnek nemcsak az életben, hanem a halálban is van története. Sőt a feltámadásban is, hiszen a Biblia tanúsága szerint testben fognak feltámadni és Isten ítélőszéke állni a múlandó lények.
Ha tehát a test az azonosítás szempontjait hordozza magán – minden test a maga rendje szerint -, mondja Pál apostol, akkor annak az azonosító jegyei mindenképp fontosak. Ha a hamvasztás révén a test minden ismertetőjegye, genetikai beazonosíthatósága megsemmisül, miképpen válik a személyes azonosíthatóság lehetővé?
Tudom, érv, hogy Isten a kövekből is támaszthat életeket, de az átformálás nem az azonosíthatóság reprodukálása. Azaz a teremtésben adott egyediség azonosító ismérvei mégiscsak fontosak Isten előtt.
A másik a történelem és a történelemben az emberiség feltérképezésének lehetősége is egyfajta kihívást jelent. A hamvasztásos technikák eltemették az emberiség történelmének egy szeletét. Halottakat ugyan nem az utókornak temetnek, de a feltárások sokasága enged egyfajta kultúra és emberiség történetet beazonosítani. A hamvakat őrző urnák azonosítószámai vajmi keveset fognak elárulni korunkról, illetve arról a kultúráról, amiben a 20-21. század embere élt.
A hamvasztások kultúrájában élő civilizáció a nem hamvasztásos kultúra alávetettje lesz. Nem erkölcsi értelemben, hanem mert nyomaiban elfedi, és ezáltal eltorzítja az isteni teremtettség génállományát és arányait. Hiszen, ami nem beazonosítható, az nincs. Ha a történelemben a hamvasztás domináns szerepet kapott volna, aligha lenne esély a múlt valamifajta rekonstrukciójára. Ez tehát az egyik probléma.
A másik pedig teológiai, legalábbis a keresztyén teológia számára kihívás, hogy az ember gyakorlati vagy kulturális szempontok alapján megsemmisítheti-e az istenképűséget?
Érdemes lenne erről beszélni, mert nemcsak kultúr-antropológiai kihívással, hanem az Isten-képűség megsemmisítésének kérdésével kellene szembesülni.
Hozzászólások