Napokon belül újabb leleplező cikkek jelenhetnek meg Edward Snowdentől, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egykori munkatársától származó információk alapján – mondta az a brit újságíró, aki júniusban a The Guardian című lapban elsőként közölte Snowden nemzetközi botrányt kiváltó kiszivárogtatásait.
A Facebookot és a Google-t is magával rántja az újabb botrány? - mno.hu
Nem emlékszem mostanában hasonló világbotrányra. Figyelem a Snowden-üggyel kapcsolatos híranyagokat, s ami feltűnő, hogy hiányoznak a kommentárok. Érthetően. A híranyag inkább csak a tényekről szól, s kevésbé arról, hogy mit is gondoljunk erről az egészről. Látni valóan zavar van, hiszen itt valami olyasmi került napvilágra, aminek nem lett volna szabad. Mintha a világ textúrájának szépen szőtt felszínét a visszájára fordították volna. A botrány: világméretű kognitív disszonancia.
Ezt a kognitív disszonanciát az okozza, hogy igaznak tartott, de egymásnak ellentmondó tartalmakat kellene harmonizálni, s bizony, eléggé bajos. Egyrészt itt van az erkölcsi értékeken nyugvó status quo, Amerikával az élen, amelyet ilyen fogalmak alapoznak meg, mint emberi jogok, egyéni szabadság, emberi méltóság, egyenlőség, demokrácia. Másrészt itt van ez a hír arról, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) durván belegázol ebbe az értékvilágba, s az általánosan elfogadott erkölcsi világrenden kívülre helyezi magát. Az még a legkevesebb, hogy ezzel zavarba hoz és magyarázkodásra késztet olyan ismert óriásvállalatokat, mint a Google, a Facebook, a Microsoft, az Apple, stb.,stb. A probléma ennél sokkal mélyebb és súlyosabb: az erkölcsi világrendbe vetett hitet ingathatja meg.
Nehéz dolgok ezek. Nem véletlen a világméretű zavar, a kivárás, a csend. A világ szereplőinek többsége nagyon óvatosan fogalmaz. Könnyű lenne ugyanis Snowdent valamiféle emberjogi harcosként üdvözölni, aki most leleplezi a világ erkölcsi rendjén őrködő nagyhatalmat. De a világ ennél bonyolultabb. Ugyanis nemcsak az USA fejleszt kiberfegyvereket. Mások is. Mindenki, aki számít. Ha úgy tetszik, kiberháború folyik, vagy folytonos készülődés zajlik egy háborúra, amelyet már nem hagyományos eszközökkel vívnak, hanem néhány kattintással: versenyfutás olyan eszközökért, amelyek a tételezett ellenség irányító és ellátó rendszereinek a megsemmisítésére képesek.
A Snowden-ügy azért kellemetlen, mert ennek a humanizált háborúnak a valóságát ritkán érzékelhető közelségbe hozta, s átlagpolgárok százmillióinak hirtelen megmutatta magát ez a „másik világ”, a nyers hatalom világa, amely a hitt értékvilág mögött többnyire rejtve van, s amelyről az átlagpolgárnak legfeljebb csak sejtései vannak. Most pedig hirtelen és visszafordíthatatlanul napvilágra került az, ami amúgy a világ fontosabb hatalmi szereplői számára tudott volt. Ezen csak az döbben meg, aki valamiféle naiv és hamis idealizmusban azt feltételezi, hogy az eredendően romlott emberi természet, vagyis az emberben jelenlévő rossz a hatalom struktúrái nélkül is maradéktalanul visszaszorítható. A világpolitika mindig is a rossz egyetemes valóságának a feltételezésén alapul. Innen van a hatalom mindig is kettős arculata: brutalitásában is az erőegyensúlyon nyugvó béke alapja és garanciája. A hatalmat humanizálni lehet, de felszámolni nem, mert különben az egész emberiség egy pillanat alatt iszonytató káoszba hullna. „Nem tudjátok, minémű lélek van benneteket.”
Ezért, ami engem illet, református keresztyén emberként egy cseppet sem vagyok meglepődve. Soha nem osztoztam a „társadalmi fejlődés”, vagy a technológiai messianizmus olyan ateista hitében, amely valahogy úgy gondolja, hogy a csinált világ politikai, gazdasági, jogi, kommunikációs, stb. rendszereinek a kétségtelen fejlődésével maga az ember is valamiféle új erkölcsi státuszra tett volna szert. Nem, az emberi lényeg önmagában nem változik. Bizonyos értelemben az ember nem fejlődik. Ezért lehet érvényes ma is a bibliai antropológia. Aki ezt nem hiszi, tanulmányozza az ember történetét: variációk egy témára. A kiberháború egy újabb fejezet.
De ugyanakkor ez nem fatalizmusból fakadó pesszimizmus vagy homofóbia. Éppen ez a keresztyén realizmus óv meg a kétségbeeséstől, a cinizmustól és a nihilizmustól: igenis létezik erkölcsi világrend, csakhogy azt nem valamely világhatalom alapozza meg. Csak az Isten jó. Jézusnak ebben a mondatában minden benne van, amit az önmagában vett emberi történetről tudni lehet. A Snowden-ügy kapcsán kirobbant világbotrány egész egyszerűen nyilvános szembesülés a mindenkori ember erkölcsi elégtelenségével egy tételezett erkölcsi világrend tükrében. Ezért ilyen zavarba ejtő. Ám éppen ebben a világméretű kognitív disszonanciában átélt megrendültség teszi nyilvánvalóvá az egész emberiség Istenre utaltságát. Ez a megrendültség, csalódottság, sőt felháborodás csak azért lehetséges, mert a Jó lerombolhatatlan: van mihez viszonyítani. A Jó objektív.
Tudom, ez afféle naiv befejezése egy ilyen háborúról, titkosszolgálatokról, hatalomról, vagyis az "igazi" realitásról szóló dilettáns cikknek. Maradjunk annyiban, hogy a történelem végén majd megbeszéljük, mi volt a realitás: az-e, amit az ember a saját történetében tett, vagy az, ami Isten eleve elrendelt és végérvényes akaratából az emberrel a saját történetében történt. Ami engem illet, az utóbbiban hiszek: az ember története, minden tökéletlensége ellenére, részvétel a Jó valóságában. Ez minden vigasztalásom.
Hozzászólások