Az alkotmánybíróság határozata, amely egy brüsszeli házaspár egy évvel ezelőtt benyújtott panasza nyomán született, annyiban jelent változást, hogy immár az erkölcstan órán való részvételt sem teszi kötelezővé a diák számára. Panaszában a család arra hivatkozott, hogy véleményük szerint nem csupán hittanórákon, hanem az erkölcstan órákon is sérül a gondolkodás szabadságához való jog, mivel az oktatók a foglalkozásokon az állam által preferált világkép elfogadását szorgalmazzák.

Erkölcstanra se lesz kötelező járni Belgiumban – eduline.hu

Az eduline.hu oldalon az MTI-re hivatkozva közöltek egy belga alkotmánybírói határozatot, amely szerint a belgiumi állami iskolákban nem lesz kötelező erkölcstanra se járni, merthogy azon az állam elfogultan a saját (nevezzük szekulárisnak) értékrendszerét propagálja. Ez pedig sérti a gondolkodás szabadságához való jogot.

Érdekes ennek a hírnek a kommunikálása a nevezett oldalon, amely a belgiumiban ismeretlen, de a magyar rendszerre hajazó szófordulatokba öltözteti hírnek álcázott véleményét. Íme, három idézet rövid kommentárokkal: „Nem kötelező a vallás- és erkölcsoktatás a belga iskolákban”. Ez a cím. Belgiumban eddig kötelező volt vagy vallásórán, vagy erkölcstanon részt venni az állami iskolák diákjainak. De ott nem létezett vallás- és erkölcstan. Magyarországon viszont az iskolai hitoktatás hit-és erkölcstan címen fut. Ilyen leheletfinoman lehet manipulálni az érzelmeket. Egy mondattal később már ez olvasható: „A belga alkotmánybíróság döntése nyomán a belgiumi vallon és flamand közösség állami fenntartású általános- és középiskoláiban a diákok szülei mostantól szabadon dönthetnek arról, hogy gyermekük részt vesz-e az órarendbe illeszkedő vallás-, illetve erkölcsoktatáson.” A olvasó alig veszi észre az objektivitás irányába történő elmozdulást, pedig ebben a változatban már egyértelmű, hogy nincs kapcsolat a vallásóra és erkölcstanóra között, külön alkalmakról lévén szó. Merthogy ezek eddig Belgiumban egymás alternatívái voltak. A gyanútlan olvasó aligha figyel olyanra, hogy az ütős címben ÉS szerepelt, majd pedig ILLETVE. Azaz amivel először találkozik a magyar olvasó manipulatíve van összekapcsolva egy összetartozást kifejező kötőszóval, hogy aztán a tárgyilagosság látszatát keltve mégiscsak információnak tűnjön. Csakhogy a hír folytatódik: „Az alkotmánybíróság határozata, amely egy brüsszeli házaspár egy évvel ezelőtt benyújtott panasza nyomán született, annyiban jelent változást, hogy immár az erkölcstan órán való részvételt sem teszi kötelezővé a diák számára. Panaszában a család arra hivatkozott, hogy véleményük szerint nem csupán hittanórákon, hanem az erkölcstan órákon is sérül a gondolkodás szabadságához való jog, mivel az oktatók a foglalkozásokon az állam által preferált világkép elfogadását szorgalmazzák.” Az alkotmánybírósági beadvány tehát vallásórák alternatívájaként létező erkölcstanon való részvétel kötelezettségéről szól. Azaz vallásórán eddig is szabad választás szerint lehetett részt venni. Aki onnan kimaradt, annak viszont kötelező volt erkölcstanra járni.

És ezen a ponton, immár a probléma lényegéhez érkezve érdekes a belga alkotmánybíróság döntése, hiszen kimondta, hogy az állam világnézetileg nem semleges. Az általa képviselt, illetve a pedagógus által közvetített, adott esetben ateista értékrend korlátozza a gondolkodás szabadságát. A szabadságeszményből levezetett és jogilag alátámasztható döntés viszont felveti azt a korántsem bagatellnek tűnő érdekes kérdést, hogy mihez képest értelmezhető a gondolkozás szabadsága? Ha már a tagadáshoz sem.

Az európai joggyakorlat egy feltételezett szabadságeszményhez ragaszkodva a közösség még létező kohézióját alárendeli az egyéni szabadságértelmezés igényének és kimondatlanul meghirdeti a közösség nélküli jövő társadalmát. Merthogy a morál nem magatartás, hanem társadalmi minimum.

Kérdés persze, hogy erkölcs és társadalmi kohézió nélkül létezik-e szabadság? Vagy épp a tagadás és a tagadás tagadásának szabadságeszménye zabálja fel az eszményi szabadságot.

Hozzászólások