A világon első ízben születtek olyan babák, akiknek a génjeit módosították, hogy ne fertőzhesse meg őket a HIV-vírus – közölte Ho Csian-kuj kínai kutató vasárnap egy YouTube-videóban. A bejelentés világszerte felháborodást keltett a tudományos közösségben ... A felvétel szerint a két kínai ikerlány, akiket Lulunak és Nanának nevezett a kutató, „sírva jött a világra néhány hete, egészségesen, mint más babák”.A sencseni tudós állítása szerint a megtermékenyített petesejteken génszerkesztést hajtott végre CRISPR/Cas9 elnevezésű „molekuláris olló” segítségével, hogy megelőzze a jövőbeli HIV-vírusfertőzést.

Génmódosított babák születtek, kitört a botrány mandiner.

Ho Csian-kuj bejelentése élénk visszhangot váltott ki. Peter Dabrock, a Német Etikai Tanács elnöke hétfőn azt mondta, a munka „felelőtlen kísérletezés embereken”. „Jelenleg az efféle próbálkozásokat, sőt a bejelentésüket is a legélesebb szavakkal kell illetni. ... Az Egyesült Királyságban törvény tiltja, hogy a meddőségi kezelések során génszerkesztést alkalmazzanak. A tudósok mesterségesen, laboratóriumban megtermékenyített, ám fel nem használt embriókon végezhetnek génszerkesztést, azonban ezeket az embriókat a kutatás után azonnal meg kell semmisíteni. 

A tudósok arra figyelmeztettek, hogy a beavatkozás „visszafordíthatatlan átalakulást idéz elő az emberi genetikai anyagban, és ez elkerülhetetlenül belekeveredik az emberi génállományba”. ... Lehetséges – írták –, hogy a most megszületett gyerekek alapvetően egészségesek lesznek egy ideig, de „az emberi csoport potenciális kockázata és károsodása felmérhetetlen”. A kínai tudósok Ho kutatásainak átfogó vizsgálatát sürgették: „Pandóra szelencéje feltárult, de talán van esélyünk arra, hogy bezárjuk, mielőtt orvosolhatatlanná válik”.


Hát persze. Tiltakoznak a németek, az Egyesült Királyság, a tudományos és új technológiai etika európai csoport,  de még a kínaiak is. Pandóra szelencéje! Borzalmas kockázat. 

Szerintem csak rossz irányba indult el az információ. A közösségi médiában kötött ki, amit remegve vártak a világ kevésbé etikus, ám annál gazdagabb felén. Nem gondolom, hogy ne lenne rá igény. Sőt azt is el tudom képzelni, hogy valahol ezt finanszírozzák is. Személyes motiváció és érintettség. Esetleg jó üzletnek tűnik a jövőbeli technológiai befektetésnek. 

Nincsenek kétségeim, hogy már most sokat fizetnének azért, ha betegségmentes, erős immunrendszerű, mind testi,mind kognitív képességekkel bőven eleresztett utódok születnének. Uralkodók, milliárdosok, cégbirodalmak vezetői személyesen is érintettek (már most mit nem adnak egy májért, szívért, és mindegy hogyan is szerzik meg). Ugyanakkor abban is, hogy jobb sportolókat gyártsanak, esetleg hadseregeket, értelmiséget. Hiszen létre lehet hozni csak genetikájában megkülönböztethető uralkodó réteget. Az új rétegnek lehet módosítani  a genetikáját úgy, hogy csak ők immunisak valamilyen betegség, fertőzés ellen. Ezzel a többieket sakkban lehet tartani, ill. rabszolgaságban. Nem kell rendőr és rendfenntartó, hiszen elég csak kiereszteni a genetikai "fenevadat" és senki nem akar nyomorék, vagy halott lenni. A génsebészet felhasználási területe végtelen és még egy. De különösen a hatalom és az emberi gőg, teljesítménykényszer fogja fejleszteni.

Álszentnek tartom a nagy tiltakozást. A II. Világháború után a német orvosi kísérletek eredményeit megszerezték és elvitték, sokszor az orvosokkal és tudósokkal együtt az USA-ba. Úgymond nácik, fasiszták (egyéb jelzők) voltak, és 70-80-as évekig nyugdíjat kaptak a szolgálataikért. A nagyhatalmak, a világot meghatározó, vagy meghatározni akaró hatalmak, legyenek országok, gazdasági közösségek, érdekszövetségek, ligák, mind használni akarják a legújabb technológiákat a maguk érdekei szerint. Ez alól a génmanipuláció sem kivétel.

Minden úgy kezdődik, ha megtehetnéd... Ma egyre inkább megtehető. Az más kérdés, hogy lutri, mert nem lehet tudni a rövidebb távú következményeket. Ez egy nagy kísérlet. Hosszú távon, valami el fog deformálódni. 

Nem tudok mást és jobbat, mint állítsunk jelet, tűzzünk ki zászlót Isten és az ember közötti határról, hogy ne ott kódorogjunk, ahol Isten szerint már ember ne csámboroghat. 

Nyilván nagy a kísértés, és sokan lépik át  a határt. Nagy ígéretek vannak ebben. De azt is gondolom, hogy Isten határait semmilyen ígéret nem teszi érvénytelenné. Nagy áldozattal jár az is, ha a határokat tartjuk, de még nagyobbat kell fizetni, ha átlépjük. A világról alkotott elképzelésünket és tudásunkat kidobhatjuk a kukába, mert alapjaiban változtat meg mindent, a határátlépés. Ez nem bal, jobb, liberális, konzervatív, hanem maga lesz a diktátum. Majd valaki az íróasztalok mögül, vagy a 10 méter fallal körülvett földi paradicsomából megmondja, hogy te ki vagy, vagy ki leszel, kivé kell lenned, meddig élsz, mikor halsz. Földi kisisteneket termelünk és visszafogjuk sírni a mostani hanyatló világunkat is. ( már ha él még valaki a régmúltból és van összehasonlítási alapja)

 

link: sokkoló teória

https://www.facebook.com/menshop.hu/videos/1881610325220783/UzpfSTEwMDAwMTg1ODI1MDYzMDoyMzE3MDUxMzE4MzY2Nzg3/

 

 

Képgaléria: