Százötven méterben maximálták a boszorkányok repülési magasságát Szváziföldön. A rendeletet az afrikai ország légügyi hatósága hozta. Aki 150 méternél magasabban repül söprűnyélen, az azt kockáztatja, hogy letartóztatják és pénzbírsággal sújtják.

  Limitálták a boszorkányok repülési magasságát hvg.hu

A légügyi rendelet tiltja azt is, hogy játékhelikoptert vagy papírsárkányt túlságosan magasra engedjenek fel a légtérbe. Boszorkányok létében, fekete mágiában komolyan hisznek nagyon sokan Szváziföldön, ahol azonban még sohasem zuhant le repülő amiatt, hogy boszorkánnyal ütközött.


Sokféle hit kering. Nem nézném le szvázi föld babonás lakosait. A lényeg a hiten van. Azt mondják mindegy miben hisz az ember, csak higgyen valamiben. Akik ezt mondják, nekik írták ezt a cikket 2013-ban. Seprűn vagy kosárban repüljön, de balesetmentes közlekedést.

Egyszer sógornőm elment vásárolni Enyingen, a háztartási boltba, ahol is két cirokseprűt vett. Az eladó ismerős lehetett vagy csak többet ivott és "nagyon laza" hangulatban volt. Fizetéskor megkérdezte, hogy becsomagolja-e vagy már ezzel szándékozik naccsága haza utazni.

Faludy György is leír egy esetet. (FALUDY GYÖRGY     JEGYZETEK AZ ESŐERDŐBŐL  143.-145. old.  Július 8.)

Tanger nyugati partja a híres lisszaboni földrengés alkalmával a tengerbe szakadt. Így a város délnyugati végét szakadék szegélyezi az Atlanti-óceán felé. Itt, a szakadék legszélén és lépcsőzetesen lefele nyitott valaki régesrégen teaházat. Kevesen ismerik, mert a ház kapuján nincs cégér. Alul a hullámok a sziklát verik, úgyhogy a vízpárától bámulatos trópusi növényzet sarjad a teaház kertjében és a lugasok fölött a szivárványok egész sora lebeg. Egy ilyen, majdnem a tengerbe lógó lugas volt kedvenc délutáni tartózkodási helyem.
Egyszer felfedező sétára indultam a teaházból. A szűk utcának hamarost vége szakadt. A domboldalon gyalogösvényben folytatódott, közvetlenül a szakadék szélén. Ostoba módon tovább sétáltam a tengeri permettől iszamlós sziklán. Az igazi veszedelmet csak akkor vettem észre, mikor a negyedmérföldes séta után megálltam, hogy visszaforduljak. Fiatal arab követett vagy tíz lépés távolságból. Mezítláb volt. Ajkán játékos-diadalmas mosoly játszódott: megvan a zsákmány. Törött, ötliteres demizsont tartott kézben és megrázta felém:
„Argent, argent, montre, montre!” – parancsolta, miközben közvetlenül mellém lépett. Arra gondoltam: legjobban teszem, ha engedelmeskedem. De ugyanekkor feltámadt bennem a lázadás szelleme, mert észrevettem, hogy cipőmet nézi. Ha oda is adom néki órámat meg a kevés pénzt zsebemből, attól még mindig fejbe ver a tö144rött flaskával, lehúzza cipőmet, nadrágomat és berúg a tengerbe. A domboldalon messzire láttam, de sehol teremtett lélek. És ha lett volna is, csekély volt az eshetőség, hogy az illető segítségemre siet; inkább továbbmegy, mintha semmit sem látna, vagy közelebb jön, hogy osztozzék a zsákmányon.
Kétségbeesett mérgemben, hogy ez a rendkívül ronda marokkói huligán végez velem, gyors ötletem támadt – fél másodpercig sem tartott, míg rájöttem. Vidám arckifejezést öltöttem és elnevettem magam. A nevetés nagyszerűen sikerült és diadalérzéssel töltött el. Ha ebben a helyzetben nevetni tudok, biztos a győzelem. Hirtelen leültem. Erre nem számított támadóm. Talán azt várta, hogy előszedem a pénzt, lehúzom karórámat, vagy összegörnyedek a félelemtől, kegyelemért könyörgök és aranyhegyeket ígérek néki. Hátamat a sziklának vetettem és jobb karomat bokája mögé csúsztattam. Akkor lököm a tengerbe, amikor akarom. Nyilván ezt ő is észrevette.
„Why you laugh?” – kérdezte idegesen. Angolul kérdezett. Talán megérezte, hogy franciák nem viselkednek így.
„Petit idiot” – mondtam –, „nem látod, hogy dzsinn vagyok? Apám is dzsinn volt, nagyapám is. Most elvarázsollak. Mi akarsz lenni: kutya vagy kígyó? Vagy inkább vágjalak a tengerbe?”
Kissé felemelkedtem ültömből és fenyegető, merev szemmel néztem reá. Jól tudtam: roppant hosszú, fehér hajamat boglyasra kuszálta a szél és orgonavirág-lila selyemingemben egész jó varázsló lennék akár Fellini Satyriconjában is. Támadóm két lépést hátrált, féloldalvást, és kis híján elvesztette egyensúlyát a szikla legszélén, amit feltehetően varázserőmnek tulajdonított.
„Sois prudent, petit idiot. Si tu crèves, c’est moi qui l’arrangerai!” Folytattam volna, de támadóm elejtette a törött demizsont és futásnak indult a veszedelmes ösvényen, olyan gyorsan, ahogy bírta. Térdemet néztem, mely örömömre csak most kezdett remegni és rágyújtottam. Jó ideig pihentem. Elszívtam még egy cigarettát és aztán hazasétáltam. Nagyon öregnek éreztem magam. És megátalkodottan ravasz vénembernek, aki kedve szerint bolondítja és szedi rá a szegény, buta fiatalembereket.
Pár nappal később Tangerben élő európai ismerőseim társaságában vacsoráztam, Marthe nevű, idősebb barát145nőm házában. Vacsora után elmondtam a történteket, mire a társaság több tagja hasonló élménnyel hozakodott elő. Marthe régészettel foglalkozott és az eltűnt Atlantisz nyomait kereste a sivatagban Marokkó és Egyiptom közt, illetve Atlantisz megmenekült lakóinak vonulását a Nílus felé. Izgatottan figyelte szavamat, de hallgatott. Később félrehúzott az egyik sarokba és nagy gyönyörűséggel súgta: „Réges rég sejtettem! És nem tévedtem! Van valami a lényedben, Georgie, ami erre engedett következtetnem. De mondjad meg őszintén, hiszen jólelkű embernek ismerlek! Ugye, csak fenyegetted? És nem akartad valóban kígyóvá varázsolni azt a nyomorult sihedert?”   
FALUDY GYÖRGY     JEGYZETEK AZ ESŐERDŐBŐL 

Persze nézzünk szét a magunk háza táján is. Volt egy legátusunk, aki nehezen vizsgázott le héberből. Bár ma én is nehezen vizsgáznék belőle. Édesanyjától kapott egy magnetit karkötőt. A mágneses ereje segít majd a memóriában tartani a csúnya hitpaél ragozást. 

Úgy tudom nem vált be. De legalább másnak nem akart ártani.

Mert azért virul a sarlatánság. Olyan nagy üzletág lett a hiedelem alapú szerek alkalmazása, hogy lassan komoly nemzetgazdasági tényező lesz a Pi víz, homeopátiás szerek, auramasszázs stb... 

Nekünk a kertünk időnként tele van baglyokkal. Leginkább fülesbaglyok. Ott ülnek a félig kiszáradt tuján, az ezüstfenyőn, birsen, levelét vesztette diófán és nyírfán. Többen kérdezték, mi akar ez lenni. A kis szolgáim, válaszoltam nekik. Azért tartom őket, ha valaki nem hozza el a járandóságát, akkor kiküldöm este annak házához, hogy figyelmeztesse őket.

Hogy ilyenkor miért nőtt meg a befizetési buzgalom?  Nem tudom.