„Kicsit úgy éreztem hosszú idő óta, hogy Magyarország az én hazám is és mindig is az lesz, de nem az én világom. És azt is éreztem, hogy alapjában véve nem tartozom oda. Az utolsó hetek eseményei ezt számomra erőteljesen ki is mutatták” - fogalmazott megkeresésemre a közgazdász professzor.
Egy nagynak ígérkező politikai fordulat után visszatér valaki szülőföldjére a fejlett világban szerzett tapasztalataival és szellemi (talán anyagi) tőkéjével, hogy mindazzal, ami sikeressé tette a világ másik részén, itthon szolgálhasson. Telnek az évek és ő nem tud semmi érdemleges hatást kifejteni a gazdaságnak abban a szegmensében, nevezetesen a pénzvilágban, amelyben pedig máshol sikerei voltak. Meghallgatják, de nem hallgatnak rá. Mint idegen kakas a baromfiudvarban keresi a maga helyét, hogy hangja eljusson a gazdaságpolitikát alakítókhoz. Végül beleun az egészbe, és mivel van lehetősége, távozik a színtérről egy keserű megokolással: „Magyarország az én hazám is és mindig is az lesz, de nem az én világom.” Róla, Róna Péter közgazdászról tudjuk mindezt, de hányan lehettek, akik belekeseredve a belső értékrend és a tapasztalat ellentmondásosságába, egyetlen lehetséges megoldásnak az országból távozást választották.
Talán nem tudjuk meg soha, hogy közgazdaságilag mennyire volt helytálló a szakember víziója, hiszen annak gyakorlati alkalmazására akárcsak egy kísérlet erejéig sem volt lehetősége, így nem is ennek tartalmára, hanem az ebből származtatott magatartásra vonatkozóan motoszkál bennem néhány kérdés:
- Annyira gazdagok vagyunk-e, hogy egy-egy a világ gazdaságilag fejlettebb felén sikereket elért, nagy tapasztalatú emberek szaktudására nincs itthon szükségünk?
- Vagy inkább annyira kicsinyesek vagyunk, hogy a féltékenység nem engedi feladni a megszerzett pozíciókat?
- Hány segíteni szándékozó, talán egykor ebből az országból politikai menekültként távozó ember nem tért vissza ide, mert úgy érezte nincs szükség rá?
- Alaptalan a félelem, hogy a most többnyire gazdasági okokból távozók előtt is bezárul többnyire a visszatérés lehetőségének ajtaja?
- Mi lesz azokkal, akiknek nincs lehetőségük elhagyni ezt az országot? Eleve reménytelen az ő helyzetük? Avagy, aki itt bent ragadtál, hagyj fel minden reménnyel?
- Van-e esély, hogy egy esetleges sikeres ország egyszer mégiscsak hazacsábítja az eltávozottakat?
- És végül: mikor törik meg rosszkedvünk és tudjuk méltósággal viselni a nem kívánt dolgokat?
Lennének még kérdéseim. De inkább meghagyom másoknak. Mégis egy utolsó utáni: a politikán, a pénzvilágon meg a gazdasági bűvszámokon kívül van-e még élet?
Hozzászólások