Az Országgyűlés 2012. május 21-én nyilvánította november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjának, annak emlékére, hogy 1953-ban ezen a napon léphetett Nyíregyháza-Sóstón ismét magyar földre azon politikai rabok első csoportja, akik túlélték a Gulág borzalmait.
Ma van a Szovjetunióba hurcoltak emléknapja (mandiner.hu, 2018. november 25.)
A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja után vagyunk egy nappal. Hiányérzetem van.
Nem mintha pesszimista lennék, vagy örökké elégedetlenkedve mindig azt keresném, mibe lehet belekötni. Épp ellenkezőleg. Itt a Reposzton is többen lelkendeztünk, amikor idén év elején a Gulág Emlékbizottság támogatásával kijött az Örök tél (rend.: Szász Attila, forg. könyv: Köbli Norbert, fsz: Gera Marina és Csányi Sándor) c. lágerfilm.
Nem holmi törifetisizmus miatt, hanem azért, mert a kibeszéletlen történelmi traumák egyben kibeszéletlen családi traumák. A magam részéről egy-egy magyar történelmi filmnél sokszor már a téma is elég, hogy lázba jöjjek. Szerintem nincs olyan család a Kárpát-medencében, amelyiken a múlt század ne hagyott volna harapásnyomot. Ezért fontosak az olyan emléknapok is, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy újrabeszéljük a múltat. Az elmúlt években bevezetett néhány emléknap – a teljesség igénye nélkül:
február 25.
április 16.
június 4.
június 16.
június 19.
augusztus 23.
november 4.
és most a
november 25.
Akkor mégis miért a hiányérzet? A szovjet katonák erőszakoskodásaival és a málenkij robottal hazánkban is bemutatkozó új rendszernek van egy, a mai napig védett területe. Az Országgyűlés többször nekifutott, nyilatkozatok jöttek-mentek, de a 20. század második felének egy szegmensét mindmáig gondosan óvott misung borítja. A Gulág után jöttek a belföldi kitelepítési hullámok, és számos korábbi nyilas önkéntes részvételével és „szakmai tapasztalatával” létrejött a besúgói hálózat. Ami a rendszerváltásig, sőt az után is élt és virult. A rendszer ezzel a hálózattal továbbra is gúzsban tarthatta a társadalmat. Sok esetben még magukat a beszervezetteket is.
Azokat, akik nem „hazafias alapon” (cinikus elnevezés nem?), azaz önkéntesen jelentkeztek besúgónak, hanem zsarolással láncolta magához a rendszer. Az emlékezet teljességéhez, a kommunista-szocialista múlt feltárásához hozzá tartozik ennek az utolsó, elengedhetetlen lépésnek a megtétele is. Tartótisztek, megfigyelteket kijelölők, parancsokat kiadók, jelentéseket elemzők, elemzések alapján karriereket és családi életeket megroppantók, és mindenki, aki a Kádár rendszert ebben az alattomos szubkultúrájában szolgálta: fényre velük!
Ne maradjanak fehér lapok a múlt századból, ennyi év elteltével (28 év!) ne hangozzanak már el maszatoló válaszok arról, hogy szakmailag („nemzetbiztonsági szempontból”) még szükség van a titkolózásra. A Gulágra hurcoltakra, a kitelepítettekre, bebörtönzöttekre, agyonvertekre, üldözöttekre, elnémítottakra, partvonalra állítottakra így nem lehet emlékezni.
Szóval nem finnyáskodunk. Örülünk az új emlékműnek, örülünk a filmeknek, tavalyi kiállításoknak, konferenciáknak, és a november 25-i emléknapnak. De a munka még nincs befejezve. Egy fájó és kemény része hátra van. Az ügynökkérdés rendezése.
Bálsoj robot lesz.
Extrák:
- A tegnapi mandiner beszámoló
- Csak egy kis munka (Múlt-kor)
- Kelemen István fogoly levelei a Szovjetunióból Kolozsvárra (XX. sz-i történeti források)
- Filmkritika gyűjtemény az Örök tél-ről (imdb)
- Ma van a Szovjetunióba hurcoltak emléknapja (Magyar Idők, 2018.11.25.)
- Gulág emlékművet avatott Orbán Óbudán (index, 2018.06.19.)