Nem vagyok alkalmas vezetőnek. Mindenkinek hiszek, aztán rájövök, mások csak saját céljaikra akarnak felhasználni. Azt hittem, az emberek jók. Rájöttem, nem azok. A legtöbben önzők, épp a nyomor miatt, amiben élnek: az állandó nélkülözés, az állandó igazságtalanságok miatt. Csalódtak bennem, csalódtam bennük – mondta Sándor Mária. A nővérnek jelenleg nincs munkája.
A fekete ruhás nővérnek sokáig nem tudtam az igazi nevét. Nem is volt szükség rá, hiszen nem az igazi kiléte volt a fontos, hanem az, amit megtestesített, a magányos igazságtevők típusát. Megítélése már vérmérséklet és politikai beállítódás kérdése volt, hogy a szegények jótevője vagy a méltánytalan gazdagok leleplezője.
A társadalmaknak hősök kellenek, olyanok, akikbe bele lehet látni a saját sérelem orvosolásának lehetőségét és azt az igazságérzetet, amivel az ember a maga oldalára véli billenteni a világ igazságtalanságát.
A fekete ruhás nővér induláskori szimbolikája nem volt pozitív. A fekete vagy nagyon ünnepélyes vagy szomorúan gyászos. Az üzenet, amelyet képviselt egyikbe se fért bele, ünnepélyes eleve nem lehetett, mert a 
pénztelenség és elégedetlenség kifejezőjeként lépett színre, gyászosnak lenni pedig a gyógyítás szellemével nem fér össze.
Amikor nevet szerzett akciói révén annyira, hogy megütötte a politikai eladhatóság vagy éppen a bulvármédia ingerküszöbét, elkezdték használni csoportok a maguk üzeneteinek felerősítőjeként. Szegény nő, talán egy időben el is hitte, hogy fontos, hogy szeretik, és nem csupán kihasználják. Küldetéstudattal lépett publikum elé, bár gyanút is foghatott volna, amikor a politika így vagy úgy vitorlájába fogta gerillaharcának szelét. Naiv volt vagy csak elszámította magát, talán nem tudjuk meg soha.
Elindult egy úton, amelynek elején talán tudtán és akaratán kívül viselte önmaga gyászát, hogy eljusson az út végén az öngyilkossági kísérletig. Ez pedig jelzi történetének azt a tragikumát, amelyben a legértékesebb, az élet értelmét vesztette. S ez az igazi tragédia. Mert ez nemcsak a cselekvési lehetőségek önmaga számára való befejezettségét jelzi, hanem az általa vélt jóért való küzdés hiábavalóságát. Az öngyilkossági kísérlet csak tragikus mozzanata annak az összegzésnek, amelyet így fogalmazott: „… rájövök, mások csak saját céljaikra akarnak felhasználni. Azt hittem, az emberek jók. Rájöttem, nem azok.” Az emberek nem zsigerileg gonoszak, hanem bűnösök. A fekete nővér áldozatául esett a bibliai emberkép meghaladásának vélt Isten nélküli emberképnek, hogy az emberek jók. A jó és rossz erkölcsi kategória, a lényeget tekintve az emberi természet nem szabad a bűn alávetettségétől. Az ezzel való nem számolás juttat el az erkölcsi kategóriák szerinti csalódásba. Pedig a bűn, mint kikerülhetetlenség tudomásul vétele vihet el a bűntől való szabadulás igényéig, a kegyelem kereséséig. S akkor a kérdés már nem az emberi gonoszságról, hanem Istenről és az Ő szabadító szeretetéről szól.
Kívánom, hogy ez találja meg a fekete ruhás nővért és ne a magányos igazságkeresés kudarcába belekeseredett értelmetlen kísértés: az élet eldobásának esetleges újbóli kísérlete.
Hozzászólások