Szombat van, valami Reposzt-téma után kellene néznem. Re-posztolni valamire, lehetőleg közéleti kontextusban. Igen ám, de holnap pünkösd van, s a blog ezt nem kerülheti ki. A téma kötelezően adott. Na jó, akkor nézzünk szét a közéleti sajtóban, milyen írásokat találunk. Megmondom: semmilyent sem. Nem mondhatnám, hogy a magyar nyilvánosságot különösképpen lázba hozza az ünnep.
Majd az lesz, ami mindig is szokott keresztyén nagyünnepek alkalmával, hogy a hírforrások egy része röviden beszámol arról, hogy a különböző felekezetek vezető papjai, lelkipásztorai mit mondtak pünkösd kapcsán. Talán meg fog jelenni egy-két írás is nem egyházi szerzőtől. De mégis, ami átjön az az, hogy pünkösdről beszélni mégis csak a papok dolga. Minden ünnepnél ez van, s ez engem már régóta zavar.
Azt még csak-csak érteném, hogy baloldali-liberális felületek nem foglalkoznak keresztyén vallási kérdésekkel, habár ez sem olyan magától értetődő. Sőt. De ezt most hagyjuk.
Ami viszont kérdéseket vet fel bennem, hogy állítólag Európában, s nálunk is készülőben van valamiféle keresztyén-konzervatív világnézeti fordulat, s a korábbi szekuláris világkép egyeduralmát felváltja, vagy legalábbis megtöri egy új-régi keresztyén öntudat megjelenése. S valóban, a hazai szellemi-kulturális közéletben tényleg érzékelhető már egy keresztén hátterű konzervatív vonulat, amely kritikai igénnyel lép fel a baloldali-liberális eszmékkel szemben. Ennek az áramlatnak egyik alapvető vonása, hogy kulturális értelemben a keresztyénségből (is) eredezteti önmagát, védi a keresztyén emlékezetközösséget, a társadalom keresztyén keretezettségét kulturális értelemben elképzelhetőnek, sőt kívánatosnak tartja, közösségi szemléletű, szemben a „progresszió” balliberális, individualista eszméivel, amelyek valamely rejtélyes oknál fogva szeretik a történeti keresztyénséggel szemben meghatározni önmagukat.
Szóval, ami zavar, az az, hogy úgy tűnik, ez a keresztyén-konzervatív vonulat valósággal elnémul, ha a keresztyénség lényegi-tartalmi kérdéseiről kellene beszélni. Ez ilyenkor, egy nagy keresztyén ünnep kapcsán válik nyilvánvalóvá.
Pontosabban az válik nyilvánvalóvá sajnálatos módon, hogy a keresztyén hátterű konzervatív gondolkodás a filozófiai-metafizikai hagyománnyal még tud valamit kezdeni, de a teológiai gondolkodással már nem. A teológia a papok dolga. Majd ők elmondják, mi a pünkösd lényege, amúgy „egyházilag”.
Ez több mint baj. Előre megmondható: a keresztyénség mint „kulturális felépítmény” nem őrizhető meg, ha annak szellemi-ismeretelméleti alapjai tisztázatlanok, s még azok számára is a homályba vesznek, akik amúgy védenék a keresztyén kultúrát. Ebben az esetben ugyanis a kulturális keresztyénségből nem lesz más, mint a múlthoz való homályos érzelmi kötődés valódi elvi alapok nélkül. Ez a keresztyénség funkcionalista szemlélete, amely szerint a keresztyénség azért fontos, mert megvédi a múltból eredeztethető közösségi identitást.
Holott a keresztyénséggel szemben tartalmi kérdéseket is fel lehetne vetni. Például azt, hogy tartható-e még racionálisan az a világmagyarázat, amellyel a keresztyénség betört a világtörténelem színpadára? Mondjuk, éppen pünkösdkor. De ez a kérdés még a jobboldali-konzervatív értelmiség részéről is elmarad, s az ünnepet némaság veszi körül, vagy majd szó lesz a keresztyénség nemzetmegtartó, stb.stb. kérdéseiről. Ami fontos, kétségtelenül. Csak arról nem lesz szó, hogy a keresztyén üzenet igazságtartalma emberről és világról vajon újra helyet foglalhat-e a ma racionálisnak tartott világmagyarázatok szalonjában? E jelenségnek a pontos tükröződése, hogy a teológia mint olyan kiszorult a ma tartható világmagyarázatok közül, s egyházias szubkultúrává vált.
A folyamat eredete nyilván visszamegy a felvilágosodáshoz, amelynek következtében Európában létrejött egy olyan keresztyénség, amely úgy keresztyén, hogy kötődik a múlthoz, de valójában már a felvilágosodás terméke, s azt gondolja, hogy Istenről racionális alapon nem lehet beszélni. Az a „hit dolga”. Meg a papoké.
Talán vissza kellene menni oda, amikor még a teológia a racionalitás körén belül elgondolható volt. Mert nem biztos, hogy a teológiával van baj, hanem azzal a beszűkült racionalitás-fogalommal, amelyben a felvilágosodás nyomán ma is élünk. „Kulturális keresztyén” és ateista egyaránt.
S akkor talán kiderülhetne, hogy pünkösdről beszélni nem csak a papok dolga lenne.
Lenne itt mit mondani a konzervatív-keresztyén értelmiségnek is, ha nem vált volna a felvilágosult racionalizmus foglyává.