Akárhogy csűrik-csavarják az ellenzéki lapok, a Fidesz nem csak a vidékiek és szegények körében a legnépszerűbb. Hanem Budapest egészében, a gazdag városokban, az értelmiségiek kertvárosaiban, a nyugati határszélen, a főváros körüli agglomerációban és a 12. kerületben is. És a nők és – meglepetés – a fiatalok körében is a Fidesz a legnépszerűbb.
Nem az ország hülye, hanem a vidékiző balliberálisok - mandiner.hu
Lassan egy hete vége az országgyűlési választásoknak, de még mindig elképedve figyelem azt az óvodás szintű viselkedést, amit az ellenzéki véleményformálóknak kikiáltott megmondó emberek, politológusok, újságírók és bloggerek, mikroszkóppal sem látható, teljesen jelentéktelen és hangsúlytalan politikusok az április 8-i eredmények láttán előadnak – tisztelet persze a kevés kivételnek.
Persze, hibás itt mindenki, csak ők nem. Nyilvánvalóan elcsalták a szavazatokat, a választási rendszer eleve aránytalan volt, az ellenzék nem fogott össze, a kormánypárti média túlsúlya axióma, ám a legnagyobb probléma mégiscsak az, hogy a nép ILYEN. Az index, a hvg és néhány igazán fajsúlyos blog éles elméjű és szikrázó tollú legényei és amazonjai írásából meg is tudjuk, milyen: hülye. Szegény, tanulatlan, nyilvánvalóan ostoba és persze vidéki. Mi más lenne, mint vidéki? Hiszen ott nem áll meg a metró, nincs modern színház és kultúrkocsma, feketéket csak filmekből láttak, ott falunap van meg sok paraszt, akik egész nap a földet túrják és pálinkát vedelnek, vagy még azt se, hiszen olyan primitívek. Ott, a világ végén, a biztonságos és felvilágosult Budapesttől jókora távolságra nincs internet és nincsenek civilek, csak köztévé van meg templomok, agitáló papokkal. Így hát ne csodálkozzon senki, ha a vidékiek szerencsétlenek és buták, félnek a diplomás migránsoktól és szotyizó Orbánra szavaztak.
Valahogy így van ez: amikor nem ők, a megmondó emberek és kedvenc politikusaik győznek, összedől a világ, sötétség borul az országra, mindenkinek menekülnie kell – ismerjük ezeket a paneleket rég óta. És persze azokat is ismerjük, akik szépen kiírják mindenhová, hogy Együtt, meg Párbeszéd, Korszakváltás és Új Generáció: nem tudom, kivel vannak ők Együtt, és kikkel folytatnak Párbeszédet – ha csak nem egymással beszélget ez a tucatnyi, országot, népet lenéző, a mindennapok valóságát nem ismerő, a városállam határain túlra nem merészkedő társaság, aki felheccelte és hecceli azokat, akik nem kívántak a kormánypártok szavazótáborához tartozni.
A sokat emlegetett, már-már ránk sütött kisebbségi komplexust, irigységet és rosszindulatot ezek a roppant bátor srácok táplálják, csakúgy, mint egykori elődeik. Talán pont azért, mert nekik vannak ilyesfajta komplexusaik. Ők azok, akik szerint a magyar szánalmas fajta, akik a magyar történelmet kiröhögik, akik nem találnak benne semmi büszkeséget. Ők azok, akiknek mindennél fontosabb, mit mond, mit ír a haladó nyugati sajtó, akiket persze megfelelő kapcsolataik révén ők maguk tájékoztattak, akik a nemzeti büszkeséget magyarkodásnak és káros nacionalizmusnak hazudják. Ők azok, akik végtelenül boldogok egy-egy Magyarországot elítélő uniós megszólalás, belengetett eljárás, vitanap kapcsán, és lelkesen tapsolnak a Magyarországról minden rosszat elmondóknak, és persze azoknak a magyar uniós képviselőknek, akik valahogy mindig megszavazzák a Magyarországot eljárással, pénzmegvonással fenyegető határozatokat. Ismerős ez a lelkület. Nem is csodálom hát, hogy a tényeket (lásd Szilvay Gergely idézett írása) el nem ismerve ordítoznak, miközben a valóság éppen most robogott át azon a kártyaváron, amit évek, évtizedek óta építgettek.
Azoknak a szomorúságát persze megértem, akik a vasárnapi eredmények láttán csalódottak. Megértem, hogy valaki nem örül az eredménynek, és azt is, ha el van keseredve. Bár politikai, közéleti törésvonalak minden országban voltak és vannak, mégis, nekem személy szerint nagyon fáj, milyen elképesztő távolságra vagyunk egymástól: mi, akik akár tudatosan, akár jobb híján a kormánypártot választottuk, és azok, akik elhitték az elmúlt hetek meséjét a nagy áprilisi győzelemről. Sajnálom, hogy egyáltalán létezik ők és mi, ahelyett, hogy valamennyire mindnyájan MI lennénk.
Ezen kellene változtatnunk.
Nem aláírásgyűjtésekkel, egymást hergelő facebook posztokkal, értelmetlen szájkaratéval, beolvasással, lenézéssel, fölényeskedéssel. Hanem kilépéssel a biztos lövészárokból, a másik meghallgatásával, érvek, tények figyelembevételével. Ez a változás nem a politikusokon, nem az éppen sokkot kapó heccelőkön, hanem jóval fontosabb embereken: rajtad és rajtam múlik.
Teszünk érte?
(650x417).png)