Öregkérdés

A társadalom elöregedésének következményei a gazdaságot ezer szálon át érintik. Az első és legalapvetőbb, ami az eszünkbe juthat, a társadalmi ellátórendszerek (nyugdíj, egészségügy) fenntartása, a gazdaság jövedelemtermelő képessége, versenyképesség, a gazdaság növekedési potenciálja, költségvetés finanszírozása, pénzügyi rendszer működése. Kisebb számú munkaképes korú lakosság eltartó képessége gyengébb, kevesebb befizetett adót, járulékot eredményez, miközben a másik oldalon egyre többen igényelnék a társadalmi ellátórendszerek támogatását, vagyis juttatást a befizetett adókból és járulékokból. Ez önmagában, a szociálpolitika változtatása nélkül magasabb költségvetési hiányt és egyre nagyobbra duzzadó államadósságot von maga után. portfolio öregszünk és fogyunk  

Míg ma négy munkaképes korú ember jut egy időskorúra, 2050-re már csak kettő fog - legalábbis az OECD országok átlagában, az ENSZ előrejelzései alapján.

"Az elöregedés közvetlen következményeit enyhítendő az EERI is számolt a szakpolitikák változtatásának hatásával, például ha a nyugdíjrendszerben, nyugdíjkifizetésekben vagy ha a másik oldalon az adó-járulékterhekben történik változtatás. Illetve ha valami módon növekedne a népességen belül az aktív népesség aránya (ahogy fent láthattuk, ennek nagyon erős hatása lehet), vagy ha nagyobb hangsúly kap a migráció."

A földön egyre többen élünk emberek, és a letfenntartáshoz egyre többet pusztítunk. Kívánatosnak tűnik a létszám csökkentése. Ugyanakkor az OECD országokban egyre kevesebb gyermek születik, az idősebbek életkora egyre magasabb és elöregedő társadalmakról beszélünk. Ez azt jelenti, hogy nem Európa, Észak-Amerika, Ausztrália népei szaporodnak. OECD ORSZÁGOK összefoglaló néven olyan globális szervezetről beszélünk, mely próbálja összehangolni a gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi tevékenységét. Tulajdonképpen a társadalom értékrendjét, gazdaságát, hálózatát is megpróbálják felülről kialakítani. Ezek mesterséges folyamatok, amelyek sok esetben ütköznek a természetessel. Egy idő múlva már nem lehet megnyugtatóan kézbentartani a folyamatokat.

A jóléti társadalmak uniformalizálódnak. Ezért is lehetett jólétivé. Nagy árat fizettek  a jólétért. Elhagyták az "emlékezetközösségeiket" (idézve klasszikusan Köntös Lászlótól) Az igaz, hogy gazdaságteremtő, de egyben fogyasztó közösséggé váltak. Az élet ritmusát nem annyira a család, születés, halál, közösség, évszakok, összefoglalva a természetes dolgok határozzák meg, mint inkább mesterséges célok, eredmények, szakpolitika. Végső soron a hatalom és a gazdaság, gazdagság, jólét. Ebben szinte mindenki cinkostárs, mert jól élni szeretünk. Az évezredek alatt felhalmozódott tudás, tapasztalat, hit, és az általa kialakított társadalomkép, világnézet változik. Olybá tűnik, mint a sci-fi-k mesterséges intelligenciája önálló evolúciós folyamatban irányíthatatlanná, létrehozóinak akarata ellenére, érthetetlen, de számára logikus lépések során elszabadul és kézbeveszi az irányítást.

Történik itt egy lépés. A célok változnak. Az orvostudomány nem öncélúlag fejlődik. Munkában kell tartani, akit lehet. A lehető legkevesebb ráfordítással a legtöbbet kell kihozni belőle. Ugyanez a hadszíntereken is. A kiképzett katonát, akit lehet, a leghamarabb olyan szintre rendbe tenni, nem meggyógyítani, hogy visszatérhessen a hadszíntérre. Egyfelöl fontos lesz az ember, mint az az egyén, akit értékessé képeztünk a magunk szempontjából. Tehát őt nem veszíthetjük el. Ameddig lehet, szó szerint, éltetjük. Ugyanakkor veszélynek értékelünk mindent, amely kivonná az értékes egyént a felhasználásból. Mert az veszteség. Itt a család, a gyermek, közösségre gondolunk. Vagy pont annyira engedik ezt meg, amennyire éppen a kötelező jó mentális állapotot hozza a központi cél megvalósítása érdekében. Mára egy olyan korszakban élünk, ahol emberfelhasználás történik. A fejünkben még élnek olyan ígéretek, hogy humánum, harmónia, természet, jóllehet már a valóságban már azonosulunk a változó célokkal. Nem véletlen, hogy a népszerű hit, a népszerű vallás is átalakul manipulatíve annyira, hogy ezen célokra lehessen felhasználni. A hitet és vallást különböző manipulációkkal "korszerűvé" és népszerűvé segítik. Azaz a szervező hatalom az egyház infrastruktúráját megpróbálja felhasználni a maga céljaira, ezért nyilván pontosan annyira fogja segíteni, amennyire az ő céljainak megfelel. Az egyház, vallás, hit csak Istentől kaphat felhatalmazást az Ő akaratának beteljesítésére.

Fiatalok azért nincsenek, mert energiát vonnak el a célokra kiképzett, fejlesztett és használt emberektől. Egyre több az idős, de már nem felhsználható ember. Feleslegesek. Felesleges a terhes nő (áldott állapotban lévő), a tartósan beteg, a fogyatékkal élő.

Mi lesz az öregekkel? Nemcsak ez  a kérdés. Sőt már előtt voltak más kérdések. Mi lesz a gyerekekkel, az anyákkal, betegekkel? Válságokat, eladósodást fognak okozni. Az ellátásukra hitelt kell felvenni. Nagyobb adókat kell kivetni. Illetve hagyni kell őket. Mindet és behozni felhasználásra a nyomorultabb világok már felnevelt gyermekeit, akik ugrásra készen állnak a jobblét ígéretéért cserébe elhagyni az addigi életüket.

Mi várható? Romlik az életminőség, rövidülnek az életévek, nő a kiszolgáltatottság? Nem ez a legnagyobb probléma. Ez is baj. De inkább az, hogy a gazdasági racionalitás olyan eszközrendszert kapott, mellyel egyeduralkodóvá vált és szinte egyetlen mértékadó ponttá.

Sánta Ferenc is írt a Sokan voltunk novellájában az önmagát a büdös barlangba veszejtő idős emberről, hogy a gyerekeknek jobb életfeltételeik maradjanak. Ez tragédia és volt és van. De gazdasági megfontolásoktól vezérelve, szervezett megoldást kínálni? "Öregkérdés" Megoldva!