Egy izraeli tolvaj húsz év után visszavitte az ellopott kétezer éves parittyaköveket, mert "csak bajt hoztak rá".
20 év után visszavitte az ellopott régiségeket, mert "csak bajt hoztak rá - ma.hu
Mert a kövek -akár a lelkiismeret- időnként megszólalnak... Irodalmi emlékezetem porosodó tárházából – mint anno Dávid a patakparton- most én is 5 kövecskét szedtem elő. Hallgassuk csak őket...!
A kövek sorsát, repülését a végtelen időben, legszebben és legáltalánosabban Lázár Ervin mondja el. (Baba Berci köve) Amikor egy kő a kőgörgeteges hegyoldalon egyszer csak megszólal és mesél a múltról. „Lebegtem, izzottam, iszonyú súlyoktól zsugorodtam, robbantam, lávaként zúdultam, szálltam, robogtam kőgörgetegekben... Egyáltalán nagyon szép ifjúságom volt. De most már egymillió éve csak kopok, fogyok, porlok. Ötezer évvel ezelőtt még faraghattak volna belőlem egy óriási oszlopot, tarthattam volna egy templom kapuját, vagy hirdethettem volna a hősök emlékét. Kétezer éve még odaillettem volna egy bevehetetlen vár legerősebb bástyájának ormára, ezer éve is mi minden lehetett volna belőlem...” Aztán a jelenről. Álmáról. Hogy szeretne kővirág lenni... (Erről jut eszembe: Kő Pál nevű Kossuth díjas szobrászművészünk szépséges lányát Kő Virágnak hívják...) S amikor Baba Berci egy virágot farag belőle, egy ideig úgy tűnik, meg is találta szép, új életét. Ám a nyár végével, mikor látta, hogy a többi virág elhervad, szomorúság töltötte el. S hogy végül milyen lett a jövője? Berci hóna alá kapta és visszavitte a kőgörgeteges hegyoldalba. „- Itt aztán majd elhervadsz. Lehet, hogy ezer év is kell hozzá, míg egyetlen porszem leszel. És akkor majd talán igazi virág is lehet belőled...”
Persze, mielőtt a kövek megszólalnak, előtte gondolkodnak... Ahogy azt tette Páskándi Géza köve is... (Kődilemmák)
„Sírkő legyek? Hej, unalmas!
Hegyek orma? Hej, hatalmas!
Utcakő? Hisz rám taposnak...
Vesekő? Az orvosoknak?
Szobor legyek? Ledöntenek,
azzal tán, hogy kiöntenek...
Parittyakő? Olykor csábít, -
s ha tudnám, hogy jó sokáig,
örökkétig egy-egy Dávid
röpítene – Góliátig!
Aztán vannak kövek, amelyek inkább eléneklik, mennyi bonyodalmat tudnak okozni, pl. egy másik király életében... (Kaláka: Benedek király Szöveg: Pinczési Judit) Így kezdődik, a folytatást meg hallgassátok meg...!
„Volt egy parittyakő, ha ablakot talált
Százkét falu csizmát húzott – szólt Benedek király.
Zsákolt lyukba meleget, nevét mondták eleget.
Ajjaj Benedek király...”
Pilinszky köve (Egy szenvedély margójára) azzal mond el mindennél többet a létezésről, a lét értelméről, az élet-szerelemről, hogy hallgat... Hogy áldozatként eldobja magát... Hogy várja a tenger válaszát...
„A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szíve a tenyerébe lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.
Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.”
Végül az úton találtam rá Rab Zsuzsa (Vaspántok) kövecskéjére. Ez a kő Krisztust prédikálja, az Ő arcát tükrözi...
„Ha így szólnék az útkövezőkhöz:
- Útkövezők!
Én ezt a kis kavicsot elviszem,
mert erezetében
lehorgadt Krisztus-fejet látok.
Engedjék meg, hogy elvigyem! -
Ugye, bolondnak tartanának?”
S ha nem tudunk bolondok lenni, nem tudunk beszélni Isten végtelen, elgondolkodtató, sokszor bonyodalmas, ám szenvedélyes szeretetéről és engedjük, hogy a mindenkori csendőrök elhallgattassanak minket, akkor „a kövek fognak kiáltani.” (Luk. 19, 40) Mert a kövek időnként megszólalnak...
Hozzászólások