Nem is tudom, mi jelentene megnyugvást. Talán, ha érteném a jelent, amiben élek. Csakhogy nem értem. Ez egyébként, a jelennel kapcsolatban, így szokott lenni. És, azt hiszem, helyes is kételkedni mindenkiben, aki azt állítja, hogy érti. Annyit tudok, hogy heves mozgások vannak. Sok minden süllyed el éppen, forog ki a látóterünkből, amire eddig támaszkodni lehetett, amiben közmegegyezés volt, és félkész ideológiák jelentkeznek a helyükre. Ez szintén természetes egyébként, átmeneti korokban.
Nincs ma olyan mondat az újságban, amit ne tudnék befejezni index
"Engem nyugtalanít, hogy egy gondolkodási és magatartás rendszer, amiben hiszek, amit a reneszánsz, a felvilágosodás, az emberi jogok és a polgári demokrácia állomásaival lehet körülbelül lerajzolni, és amit jó lélekkel nevezhetünk liberálisnak, a süllyedő csoportban látszik lenni, és nagyon érdekel, hogyan tartható meg az ellenirányú áramlatokban. És hogy vajon alkalmasak-e egyáltalán ezek az elvek, a hagyományaik és a mai praxisuk arra, hogy a huszonegyedik században is megálljanak és hassanak. Mondjuk a polgári demokrácia: Churchill óta tudjuk, hogy nem a legjobb, de nincs nála jobb. Pár évtizede ebben közmegegyezés volt, minden józan lélek erre vágyott. Jó lenne tudni, hogy ez a nagyon nehezen kiküzdött, szép rendszer tényleg képes-e megfelelni égető kérdésekre. A klímaváltozásra adandó sürgős válaszokat képes leírni? Azt képes leírni, hogy mindjárt nyolcmilliárdan vagyunk a bolygón, vagy ez a rendszer csak akkor működött igazán, amikor még csak feleannyian voltunk? És ha így van, akkor milyen rendszer képes? Azok, amelyek nekem nem tetszenek?"
Harmadszor is. Mert mozgások vannak és változások.
Képzeljük magunkat Sztrugackíj "Sztalker" című regényébe, a "zónába". Ott ahol nem lehet kétszer ugyanúgy eljutni egyik pontról a másikra. Minden lépést újból és újból át kell gondolni, ki kell tapasztalni. Csak a kiindulási pont biztos és a célpont. Aki nem figyel az úton az életével fizet. Nem mindegy mit teszel, mi a következő lépés. Nincs evidencia, automatizmus. Vannak ismert akadályok, veszélyek, felismerések, tapasztalatok. Ezeket le lehet írni és tovább lehet adni. De ez nem tudja még kiváltani a tudatos jelenlétet, gondolkodást és döntést.
Pont erről van itt szó. Mi az ami mindig marad és mi az ami mindig változik? Mindig jó lesz az, ami eddig jó volt? Mi történik, ha megduplázódik a Föld lakossága, vagy éppen bizonyos területek lakhatatlanná válnak, vagy éppen felmelegszenek és újra benépesülnek? Választ tud-e adni egy ma még működő társadalmi közösség, technika, politikai berendezkedés? Milyen választ adhatnak a hagyományok, és persze milyen hagyományok? Milyen válaszaink vannak békeidőben és összezavarodott, háborús időkben?
Egy Athénban úgy ahogy működő ókori demokrácia vajon átültethető egy mai, mondjuk orosz méretű vagy bangladesi lakosság létszámú, esetleg egy átjárhatatlan hegyvidékekkel átszelt országra? Vagy megvalósítható-e most nyersanyagokkal gazdagon ellátott, ámde életfeltételeiben korlátozott sivatagi országban?
Hamvas Béla nyomán, ha engedünk a gondolat kísértésének, bizonyos területek adott géniuszokat formálnak. A Távol-keleti országokban nagy az igény a császárokra, cárokra. Mondjuk Oroszországban ma is cárizmus van. Mindig is az volt. Akkor is, amikor Lenin vagy Sztálin volt az úr. Csak másképpen nevezték őket. Ugyanez a Pol Pot által vezetett Kambodzsában, pedig területileg kicsi. Közép és Kelet-Európában meg az oligarchák, kiskirályok jellemzőek, kormányzók. Nem stabil térség, állandó átmeneti időszakokkal. A nyugati társadalmak konszenzusos békéje a legyűrt szegénységen ill. a négyévszakos zónán is nyugszik. Viszonylag ma még tudják finanszírozni a békét és a közös döntéshozatalt a máshonnan elvett (jó gazdaság, gyarmatosítás, tudás, technikai fejlettség), megszerzett javakkal. Rengeteg kérdést, problémát kell megoldani, amit csak együtt összefogással lehet. Ez nyilván ösztönzőleg hat a frontális összeütközés ellen, és a valamilyen közös érdek megfogalmazása és megélése mellett. Persze ez nem azt jelenti, hogy nincsenek saját érdekek. De a látványos érdekérvényesítés helyett a csomagolt, burkolt, netalán még a másik érdekeit is fegyelembe vevő, vagy azt elhitető folyamatokat támogatják.
Talán érezzük, hogy nem lesznek mindenkire nézve jó válaszaink, csak kevésbé rosszak. Innentől kezdve nem biztos, hogy az számít milyen rendszert kedvelek, mit szeretnék. Pontosan meg kell a biztosat, az állandó nevezni. Már ez nagy feladat. A többit, a változót állandóan keresni, feltárni, megnevezni, vitázni és döntéseket hozni. Ezekről a döntésekről tudni azt, hogy nem véglegesek, sőt legtöbb esetben áthidalók csupán.
Mi az állandó? Születés. Halál. Az, amely minden korban az. Az élet élni akar. Kapcsolat két ember között. Kölcsönhatás az ember és a környezete között. Persze az ember biológiai léte mellett a szellemi lény jellege is. Az állandó kutatás és létértelmezés. Miért vagyok? Mi célból? A Transzcendens állandó jelenlétére való reagálás. Vagy Isten vehemens, agresszív tagadása, vagy és a hiányától való szenvedés és pótcselekvések. Vagy éppen Isten akaratába beleállva, kérdéseket feltéve és értelmezve minden nap új küzdelem, elfáradás és remény és reménytelenség irtóztató szakadékaiban való, "halálárnyékvölgybeli" és szeráfok dicshimnusza közötti túra.
Ebben az esetben teljesen értelmét veszti a sokféle jelző, a szimpátia, a referenciaszemély. Az állandó és biztos az minden ember életében állandó és biztos. Éppen ez az emberség lényege. Az, hogy milyen utat járunk be ezzel a tudással és kompetenciával az az ember jelleme. Ne legyenek kétségeink, amikor a költők, a váteszek sóhajtoznak az ember jellemét tekintve és számon kérve a koron és az élőkön. Valóban elkorcsosult és jellemtelenedett az ember.
Radnóti Miklós TÖREDÉK
Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.
Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, -
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra -
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, -
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
1944
Tegyük csak fel a kérdéseinket és ne fogadjunk el mindent késznek, amikor éppen arra van szükség, hogy jellemünket hozzáedzük a korok változásaihoz! Nekünk Krisztushoz tartozóknak azonban van egy kifejezett segítségünk. Az állandóság csillaga nekünk fénylik, amihez jól-rosszul, előbb vagy utóbb mégiscsak tájékozódhatunk és alakíthatjuk az életünket.
A túszkérdés megoldva