Lengyelország leghíresebb tehenévé vált egy háztáji szarvasmarha, miután elszökött otthonról, és becsatlakozott egy vad
bivalycsordához.A fiatal, limousin fajtájú tehénről akkor még azt gondolták, amit beáll a tél, az állat vissza fog költözni otthonába. Azonban ez nem így lett. A héten újra sikerült lencsevégre kapni a szarvasmarhát, aki még mindig abivalycsordánál élvezi a szabadságot, és látszólag teljesen egészséges. A fiatal, limousin fajtájú tehénről akkor még azt gondolták, amit beáll a tél, az állat vissza fog költözni otthonába. Azonban ez nem így lett. A héten újra sikerült lencsevégre kapni a szarvasmarhát, aki még mindig abivalycsordánál élvezi a szabadságot, és látszólag teljesen egészséges. (...) ...azért is lehet közöttük, mert abivalyok a télen megvédhették az Białowieża-erdőben portyázó farkasoktól.A szabadságot választotta: vad
bivalycsordához csatlakozott egy háztáji tehén Lengyelországban - 24.hu
Nézem ezt a fotót, és közben keresem a bivalyokat, mert a tehenet befogadó állatok valójában bölények. Rokon fajták, de azért nem mindegy, hogy tacskó vagy vizsla... Bölényeket tartanak a mi falunk végén is, gyakran lehet láti őket az elkerülőről vagy a baglasi döcögős útról. Még szép, hogy felismerem őket! Az eredeti lengyel híradás címe is bölény csordát ír (stada żubrów), úgyhogy megnyugodtam, felismerem még az állatokat.
Különleges egyed és különleges társaság. Micsoda első találkozás lehetett az övék! Szorulhatott bele furcsállkodás, gyanakvás, hátrálás, fel nem adás, és azok tudják, mi minden más. Egy biztos, együtt bandáznak az erdőben, ami természetes közege az egyik fajtának, és immár úgy mozoghat benne a másik is. A tehenet a bivalyok óvták és óvják meg a télen kiéhező farkasoktól és a megfagyástól is. Ezek szerint az első találkozást követően ebbe a kapcsolatba szorul barátságosság, befogadás, felvállalás, felelősség és irgalmasság is. E ponton válik számomra ütőssé ez a történet, mert felkarolni, támogatni és megsegíteni a másikat önön karakterünk átlépésével, mindig nehéz feladat, igazi kihívás.
Olyan ez a bivalycsorda tehénnel, mint egy tanmese, ami megmutatja nekünk, hogy kellene viselkednünk valójában azokkal, akiket mellénk sodor a szél helyett Isten. Bizony, próbára tesz általuk minket. S mi olyan sokszor azt vesszük észre, hogy kisebb, esélytelenebb, más színű, hasznot nem hozó, erőt kívánó feladat a másik, ahelyett, hogy azt látnánk meg, hogy irgalomra szoruló. S ha egy-két ember, vagy az egész csorda, azaz közösség mellé áll, akkor egy remek tagja lehet a közösségnek. Első látásra nem derül ki például remek humora, színes ötlettára, megélt tapasztalatvilága, ám ha közénk tartozik, akkor mindez napvilágot láthat és bővülhet.
A keresztyénség nem lehet más, mint amolyan bölénycsorda forma. A keresztyénség helyi gyülekezeteinek olyan közösséggé kell lenniük, ami összezár, de ugyanakkor be is fogad, ami szívós és kitartó a gyengébbek hordozásában, ami felkészül a télre, és nem fél kockáztatni befogadva újabbakat különleges helyzetekben sem.
Ez évben is gazdag imatárral a kezünkben haladunk végig az ökumenikus imahéten. Fontosak azok az alkalmak, amikor testvéri összetartozásunk teret kap, de ugyanolyan fontos, hogy a templomon kívül, az "erdőben" is helyén legyen hitünk és szívünk, amikor szembe találjuk magunkkal a sorból kilógót, a kockázatost, az erőt kívánót, a gyámoltalant, az irgalomra szorulót. Mindaz pedig nem bosszantásunkra van, hanem azért, hogy tudjunk hitünk mellé jócselekedeteket ragasztani (2Pt 1,5).