Az Egyesült Államokban régi hagyomány, hogy az amerikai elnökök a hálaadás ünnepe előtt a Fehér Házban rendezett ceremónia keretében megkegyelmeznek egy pulykának, azaz megmenekítik attól, hogy fő fogás legyen az ünnepi vacsoraasztalon. Ilyenkor ugyanis az áfonyaszósszal tálalt pulyka az ünnepi étel az amerikai családoknál.

Két pulykának kegyelmezett meg Trump - hvg.hu

A címbeli kérdést nem gyerekeknek tették fel, miközben arról kérdezték őket, hogy melyik zöldséget szeretik jobban. Nem is egy háziasszony töprengésébe nyerünk bepillantást, amely arról szól, hogy a sült csirke mellé milyen párolt zöldséget készítsen. Répa és Borsó különleges, kiválasztott pulykák, akiket az amerikai elnök hálaadási vacsorájára szántak, ezért küldték őket idén ajándékként a Fehér Házba. Trump elnök azonban – az elmúlt évhez hasonlóan – úgy döntött, hogy megkegyelmez mindkét állatnak, nem ők kerülnek az ünnepi asztalra, tovább élhetik életüket.

Zárójelben jegyzem meg: az ily módon megmenekült pulykák nagyon hosszú ideig azért mégsem élvezhetik az életet. Legtöbbjük egy éven belül elpusztul, A hálaadásra tenyésztett pulykáknál ugyanis arra törekszenek, hogy minél rövidebb idő alatt érjék el a kívánt (az átlagosnál nagyobb) súlyt, ez pedig egészségük rovására megy. Jellemzőek rájuk az elhízással összefüggő betegségek, mint pl. a légzési elégtelenség vagy az ízületi kopás.

A hálaadást Amerikában minden évben november negyedik csütörtökén ünneplik. Az ezt megelőző napokban pedig minden évben találkozunk a hírrel: az aktuális elnök vajon megkegyelmez-e és ha igen, akkor melyik pulykának? Az én kérdésem inkább az: miért hír ez minden évben, miért szükséges nekünk minderről tudnunk? Honnan, melyik elnöktől ered ez a szokás és mi állhatott döntése hátterében?

Az első elnök, aki úgy döntött, hadd éljen még a hálaadási pulyka, Abraham Lincoln volt. Még 1863-ban engedett fia kérésének, aki sajnálta az állatot. Ennek a pulykának a származásáról nem tudunk, de valószínű, hogy az elnöki család maga gondoskodott a terített asztalra kerülő fogásokról. A hagyomány, hogy az elnöknek pulykát adományoznak, ugyanis 1947-től áll fenn. 1963-ig semmi különös nem történt az ajándékba kapott pulykákkal. Az elnökök elfogadták, majd – mondjuk így – rendeltetésszerűen felhasználták őket.

1963-ban, John F. Kennedy elnökhöz egy jól megtermett pulyka érkezett, nyakában a „Jó étvágyat, Elnök úr!” felirattal. Egy igazán kifejlett példányról van szó – 25 kg-ot nyomott -, az elnök azonban visszaküldte a feladónak azzal a felkiáltással, hogy: hagyjuk még nőni! Az egyik amerikai lap nevezte kegyelemnek Kennedy elnök ezen döntését.

Ronald Reagan elnök 1987-ben szintén kegyelmet adott. De valójában kinek is? Az előző évben került ugyanis nyilvánosságra, hogy milyen szerepet játszott az Amerikai Egyesült Államok az Irán/kontra ügyben. Kiderült, hogy mi az összefüggés az Iránnak szállított fegyverek és a Nicaraguában, a kontrák számára biztosított támogatás között. Nicaraguában, az ellenzék segítéséhez anyagi forrásra volt szükség, ezt biztosították az Iránnak eladott fegyverek árából. Reagan elnök természetesen tagadta, hogy neki bármi köze lenne ezekhez a műveletekhez, azzal védekezett, hogy nemhogy parancsot nem adott, de még csak sejtelme sem volt róla. Az ügyben való érintettségét azonban nehéz volt leplezni azok után, hogy kiderült, a bonyolult és összetett nicaraguai hadműveleteket a Fehér Házból irányították, egy bizonyos Oliver North irodájából. 1987 novemberében az amerikai sajtó leginkább arra volt kíváncsi, vajon az elnök hogyan válaszol azokra a kérdésekre, melyek arra vonatkoznak, megkegyelmez-e Oliver North-nak. Reagan elnök azzal kerülte ki az erre vonatkozó kérdéseket: megkegyelmezek – a pulykának.

A következő évben nem kegyelmezett – a pulykának, utódja, George W. Bush azonban elnöksége első évében, 1989-ben a hivatalos ceremónia szerves részévé tett, hogy a hálaadási pulyka kegyelmet kap.

Honnan ered tehát a pulykáknak adott kegyelem? Mondhatnám azt, hogy mindenki találhat olyan választ, amely leginkább megfelel neki. Lehet egyszerű véletlen a háttérben vagy hirtelen elhatározás. Egy viccesnek szánt megjegyzés, mint Kennedy elnök esetében. Lehet erőltetett párhuzamot keresni és találni. Mondhatnám azt is, hogy nem is érdemes mindig minden döntés hátterét megvizsgálni. Néha elég lehet az is, hogy én magam vagy valaki más úgy döntött, ahogy, és ezzel vége is a történetnek. Mi persze szeretünk kutatni és nyomozni és végül levonjuk a helyes vagy a helytelen következtetésünket.

A legkülönösebb mégiscsak az, hogy megint csak nem magával az ünneppel foglalkozunk, sokkal inkább annak egy külső, járulékos elemével.