Amíg nincs meg a vírus ellenszere, berendezkedhetünk a hosszan tartó, folyamatos bizonytalanságra. Nincs ember, aki ma meg tudná mondani, hogy az élet újraindítása milyen következményekkel jár. S miután a járvány természetéről már sokat tudunk, de messze nem eleget, nem csak a vonatkozó szakmák ontják az elméleteket, hanem emberek milliói is azzal vannak elfoglalva, hogy valamiképp, akár összeesküvés elméleteket is gyártva, megmagyarázzák a történetet.
A mai Magyarországot például most az országos tesztelés megdöbbentő eredménye tartja lázban. Nyolcezer tesztből csak kettő bizonyult pozitívnak. Ez éles ellentmondásban áll mindazzal, amit az átfertőzöttségről a szakma és a laikusok gondoltak. Eddig ugyanis azt gondolták sokan, hogy a fertőzöttek száma nagyságrendekkel nagyobb, mint a naponta közölt kimutatott fertőzötteké. Ha viszont az országos tesztelés azt mutatja ki, hogy ez a feltételezés nem igaz, akkor két eset lehetséges: vagy manipulálják az adatokat, vagy fölösleges volt a pánik, valójában nincs is járvány. Az adatok közlése masszív politikai kérdés is, lehet velük manipulálni, csakhogy nem a végtelenségig. Ha történetesen tényleg lett volna ilyen szándék, miközben a fertőzöttek száma brutálisan növekszik, akkor azt a mindennapi élet bizonyítaná. Csakhogy a mindennapi tapasztalat tényleg azt igazolja, hogy nálunk nagyon kevés a fertőzöttek, s a fertőzésben meghaltak száma. Míg ismeretségi körömben számos rákos betegről, rákban meghalt emberről tudok, addig egyetlen egy koronavírusos halálesetről sem.
Ez jó hír természetesen, de messze nem megnyugtató, hiszen a világ más részein tombol a vírus. Itt üt vissza az, hogy a világ tényleg egy globális faluvá vált, s lehet ugyan védeni és őrizni a konkrét helyhez kötött közösségeket, de a bezárkózás és elszigetelődés már nem járható út. A globalizálódást nem lehet visszacsinálni. S mint most kiderült, a globalizált világ ideális terepe a terjeszkedő vírusnak. A folyamat rámutat a sok tekintetben egységesülő emberi civilizáció alapvető törékenységére.
Ami jelenleg állandó: a bizonytalanság.
Nem látjuk a történet végét, s noha lassan-óvatosan újra indul az élet, katarzisról még nem beszélhetünk. Egészen addig nem, amíg nem lesz meg az a bizonyos vakcina.
Na és mi lesz akkor? Ha meglesz az ellenszer?
Akkor az élet majd folytatódik tovább gondtalan boldogságban, s az emberek túlnyomó többsége megfeledkezik majd a bizonytalanság idejének boldog pillanatairól, amikor végre kényszerítve volt arra, hogy szembenézzen életének alapvető kérdéseivel.
Mert valójában mindig is bizonytalanságban élünk, az ismeretlennel szemben, a végső bizonyosságok utáni vágyakozásban, csak sokkal egyszerűbb az életet úgy élni, hogy az élet nagy kérdéseiről nem veszünk tudomást, s úgy teszünk, mintha szépen berendezett kis világunk maga lenne a végső biztonság.
Nem az. Ezt mutatta meg ez a járvány, amely lehet akár metafora is. Annak a metaforája, hogy az önmagát illuzórikus biztonságban tudó ember miként döbbent rá létének végső bizonytalanságára.
A járvány az egyetemes megrendültség metaforája. De hogy lesz-e ebből új létértelmezés, abban már nem vagyok biztos. Ha majd legyőzzük a vírust, úgy él az ember tovább, mintha mi sem történt volna. Legfeljebb majd arra emlékezik, hogy a járvány idején volt néhány boldog pillanat, amikor életének legfontosabb kérdéseivel foglalkozott.
Hozzászólások