Európa enervált, belefáradt a létezésbe, a kereszténység folyamatos megkérdőjelezésével pedig szép lassan elvesztette alapító mítoszát. Európa kiábrándult, cinikus lett, és csak bulizik, másnak nem látja értelmét – fogalmaz a brit szerző.
Orbán, Soros és Európa furcsa halála: Douglas Murray könyvéről - mandiner.hu
Húsvét ünnepén arra buzdítjuk minden kedves testvérünket, hogy tántoríthatatlanul tegyünk ma is bizonyságot keresztyén hitünkről, az egyetlen igazságról. Arról a Jézus Krisztusról, akinek a feltámadása jövőnk záloga, reménységünk szilárd és megváltozhatatlan alapja az idők végezetéig. Ámen.
Ha valaki a kezébe veszi Douglas Murray könyvét, alighanem helytállónak találja a könyv címét. Valóban, itt zajlik a szemünk előtt Európa furcsa, megmagyarázhatatlan halála, félelemmel és megfélemlítéssel, tudatlansággal és gyengeséggel. Milyen most Európa, pontosabban a Nyugat, ami nekünk, kelet-közép európaiaknak mindig is a viszonyítási pont, a jólét és biztonság, a megkérdőjelezhetetlen igazság, a vágyott állapot hazája volt? De milyenek vagyunk mi, "keletiek"?
Douglas Murray szerint Nyugat-Európa ilyen:
Miközben az „emberi jogok” nevében bármi megengedhető, tilos kimondani az igazságot. Ezért nem lehetett évtizedeken keresztül nyíltan beszélni a bevándorlás, befogadás kockázatosságáról, miközben a média és a politikusok hamis érvekre hivatkozva (emberiesség, gazdasági szükségszerűség, demográfiai válság) sulykolták annak szükségességét. Ha valaki mégis úgy gondolta, hogy mindez veszélyes, a folyamat pedig egy idő után visszafordíthatatlanná válik, mi több, ezt nyíltan ki is mondta, azt rasszistának, idegengyűlölőnek bélyegezték. Napjainkban sincs ez másként.
Eközben Európa, a mi nagybetűs Nyugatunk megszabadult európai gyökereitől, kiiktatta a kereszténységet, ám kritikátlanul importál olyan ideológiát, amely éppenhogy nemet mond a szekuláris Európára. Ennek következményeit egyre jobban látja és tapasztalja az átlag nyugat-európai polgár, hiszen az ő gyermekei vannak veszélyben, az ő feleségét támadják meg, az ő városában késelnek és robbantanak, miközben az ő politikusai azok, akik elbagatellizálják a problémát és nem hajlandóak érdemi lépéseket hozni.
Eközben Európa, az európai ember lelkileg kiüresedett és megfáradt, nem találja a válaszokat élete kérdéseire. S bár az egyházak feladata az lenne, hogy megtérésre hívjon, és a szabadulást hirdesse, nincs önbizalma a térítéshez, sőt, talán maga sem hisz az üzenetében. Mondanivalója baloldali politikává vált, diverzitásra törekedő és jóléti programokká.
Európa az önmegsemmisülés útjára lépett, és nem hajlandó visszafordulni onnan – talán már nem is tud.
De milyenek vagyunk mi, „keletiek”? Milyen a mi országunk, milyenek a mi problémáink? És milyenek a válaszaink?
Minket más nyomorúságok feszítenek, mi –egyenlőre- alig tapasztalunk valamit abból, amit Murray ír. Ám a kiüresedés, a keresztény múlttal történő szakítás, a hittől való elfordulás nálunk is jellemző, miközben a történelmi felekezetek is gyakran halknak, gyengének, esendőnek bizonyulnak.
Mégis, ma, nagyszombaton, az elcsendesedés és gyász idején itt van előttünk a megváltás műve, a feltámadás csodája. Mi tudjuk, hogy közeleg a húsvét. Már készülnek az asszonyok, hogy illatos keneteikkel megkenjék a halott testet, miközben a tanítványok az ajtókat bezárva reszketnek. Jeruzsálem nyugtalan és cinikus, a gyilkosok őrséget állítanak, a világ pedig nem is sejti, mi történt ezekben a napokban. Ám nemsokára győzelmes kiáltás hallatszik: nincs itt, feltámadott.
Ez a mi mégis-örömünk és mégis-reménységünk.
