Egyelőre nem lehet tudni, miért gyulladt ki a budapesti református teológia kollégiuma, a hatósági vizsgálatok folynak. A tűzoltók még most is dolgoznak, mert a kisebb tűzfészkeket és a parázsló területeket is lokalizálni kell. Az épületet evakuálták, nincs áram. A Ráday utca érintett részére autóval nem lehet behajtani, a házba sem lehet bemenni.
Még mindig parázslik a Ráday Kollégium - refomatus.hu
Szomorú esemény az oka annak, hogy a mai napon egy második írás is felkerül a Reposztra. Reggel az első hírek között szerepelt, hogy Budapesten, a Ráday Kollégiumban tűz ütött ki és a tűz oltása közben az is kiderült, hogy egy ember a lángok között lelte halálát.
Az első érzések egyike a megdöbbenés volt. Ijesztő volt látni a képeket az épületről, melynek ablakaiból füst gomolygott és lángok csaptak ki. Ott volt az aggódás mindazokban, akiknek gyermeke, rokona, ismerőse a kollégium lakója volt. Jaj, csak nem esett baja? Ugye, biztonságban van?
Akik ennek a kollégiumnak voltak a lakói, mint én is, emlékeket idézve nézünk vissza és gondolunk arra a helyre, amely meghatározó volt számunkra a lelkészi szolgálatra való készülés során.
Megjelennek előttünk a kollégiumi szobák, amelyen egy-egy tásunkkal osztoztunk. Egyformák voltak, mégis mások, hiszen tükrözték a bennük lakók személyiségét, amennyire ez lehetséges volt. A folyosók néha egészen csendesek voltak, máskor szinte megállás nélkül léptek zaja hallatszott. A szintén az épületben lakó professzoraink lépteit azonnal be tudtuk azonosítani. Milyen sokszor látogathattuk meg őket, milyen jó volt a vendégeiknek lenni! Örömmel hallgattuk azokat a történeteket, amelyeket az idősebb diákok adtak át a fiataloknak és amelyeket ők maguk is úgy hallottak. Szó volt ezekben a folyosókon terjengő édes sütemény illatról, majd a véletlenül professzorához bekopogtató hallgatókról, akiket természetesen megkínáltak a finomsággal. Egészen különleges élmény volt, hogy kézzelfogható közelségben laktunk azokkal, akiktől tanultunk, akikre felnéztünk, akik példák voltak számunkra.
Ha a kollégium falai mesélni tudnának, beszélnének olyan csínytevésekről, amelyet a bolond fiatalság tudott csak kitalálni és megvalósítani. A Mikulás-estek feledhetetlen jeleneteiről, amikor tanár és diák ugyanúgy értette a poént.
Ezek a falak számtalan csendesen elsóhajtott vagy közösségben elmondott imádságot hallottak. Tanúi voltak mély beszélgetéseknek. Láthatták, ki hogyan lép be először az intézmény falai közé, majd hogyan távozik onnan. Tudtak nagyon jól sikerült vizsgákról és kínos csendben maradásról is. Tartották bennünk a lelket, amikor elfáradtunk, amikor elcsüggedtünk.
Olyan hirtelen támadt rettenetet azonban még soha nem tapasztaltak, mint az elmúlt éjszakán. Olyan rémületet, félelmet, kétségbeesést, mint amit a sebesen terjedő tűz okozott, eddig sikerült nem beengedni a falak közé.
Az épületben tartózkodó diákok mindent hátrahagyva kellett, hogy meneküljenek. Ruhák, könyvek, emlékek a tűz martalékává lettek. Mindaz, ami egy-egy diáknak kedves, fontos, meghatározó volt. Elképzelhetetlen, amin keresztül mentek és nehéz út vár még rájuk, amíg feldolgozzák, a helyére teszik mindazt, ami történt.
Az áldozatról még csak sejteni lehet, hogy kicsoda. Talán egy vendéglakó, akit ott szállásoltak el. Lehet, hogy hirtelen nem tudott eligazodni és kijutni az épületből?
Látjuk a képeket a tűzről, olvashatunk arról – a reformatus.hu oldal folyamatosan tudósít -, hol és hogyan nyújthatunk segítséget.
Közben pedig birkózunk a veszteség érzésével, próbáljuk megfogalmazni, számunkra mit is jelent mindaz, ami történt. Mintha elvettek volna valamit tőlünk. Ami kedves és fontos volt. Többé már nem lesz ugyanolyan.
Imádkozzunk mindazokért, akiknek nemcsak múltja volt a Ráday Kollégium, hanem a jelene is! Kérjük Istent, mutasson jövőt!
