A tücskök a jövő egyik legfontosabb fehérjeforrásai - és alapanyagai- lehetnek, egyre népszerűbb a tücsökből készült liszt. De miért érdemes megbarátkozni a hatlábúakból készült fogásokkal?
Ha Keresztelő János, akkor puszta, teveszőr, bőr, erdei méz és SÁSKA. Ez utóbbin szoktak a hittanosok fújjolni. Vizuálisabbak egyből előadják, miként kapta el őket, majd hogyan harapdálta le a fejüket, vagy ízlelgette ínyencként a lábukat és szárnyukat. Borzongnak a szokatlantól. Pedig sok különös dolgot tartalmazó gyerekdallal növünk mi, magyarok fel: a part alatt három varjú kaszál, róka gyűjti, szúnyog kévét köti, bolha ugrik… Ugrik, és nem megesszük, vagy nem lisztet csinálunk belőle.
Egy tál csúszó-mászótól, izgő-mozgó rovartól én is berzenkednék. Nem vallási alapon, mint Péter apostol déltájban a tetőn, hanem amolyan gusztus féle okán. Nem vagyok én beduin. Róluk fejtegette Pongrácz Józsi bácsi az exegézises kötetében, hogy miért és miként fogyasztják el a sáskáknak adott fajtáit, s ezért egyáltalán nem különös vagy visszataszító dolog ez. A magas fehérjetartalom a titok nyitja. Végül is egy eleven tojást is megeszünk, ami egy élő sejt. Csak az megszokott.
Nem ettem még szöcske lisztből készült muffint. A rizsliszt és a nádcukor is kihívást jelentett, amikor meg kellett barátkozni az eltérő ízzel, színnel és állaggal. Folyton visszaemlékeztem a búzalisztes piskóta állagára, sárgás színére és édesebb ízére, miközben a barnább, rugalmatlanabb és furi mellékízű piskótából falatoztam. Hozzá lehet szokni, amikor muszáj.
Keresztelő János számára külső és belső motivációból fakadt az alábbi menü elfogadása: sáska és erdei méz. Ha a cikk felvetése igaz, akkor a mi tücsök és bogár fogyasztásunk motivációja a fenntarthatóság kellene legyen. Ez a kulcs. Csakhogy fenn akarunk-e tartani? Sőt, fenn tudunk-e tartani? Öko izék ide vagy oda, jó lenne állást foglalnunk. Talán nem csupán egyesével, külön-külön, hanem közösségként. Mit gondolunk mi a fenntarthatóságról? Fontos-e? Miért fontos? Teológiai szempontból miért és miben fontos?
Vállalom, hogy nem látok az öko-gyülekezetekkel kapcsolatban sem tisztán. Belső vita van bennem:
- Az emberre feladatot bízott Isten: kertgondozás!
- Ja, csak onnét kilettünk dobva. Akkor az Édenen kívül is gondozzuk?
- Ó, persze, sőt még jobban, hogy valami termés is legyen a fáradtságos munka követeztében.
- Különben is mit szeretnénk fenntartani, ha egyszer Krisztus visszajövetelével minden megoldódik? Úgyis az egész megújul, átváltozik, ÚJ lesz!
- Igen-igen, de addig is élni kellene valahogy. S a valahogy hasznos és jobb legyen külső megjelenésében, mint a lepusztultság.
- Itt nem lepusztult, hanem elpusztított lesz hamarost minden, ahogy a világ nemzetei ide-oda furikáznak békét fenntartani fegyverekkel.
- Ne legyél már ilyen pesszimista, egyél inkább tücsköt! Sütve finom.