Ezt így kényelmes megkérdezni egy független portálból, és nagyon kényelmetlen megválaszolni egy állami támogatásból működő színházból. A színházak kiszolgáltatottabbak a politikai tiltásnak, támogatásnak vagy tűrésnek, mint maguk. Ezt a kérdést tehát egyenlőtlen szituációban teszi fel, de nem kerülöm meg a választ. Most, hogy világosan beszéljünk, arról kérdez, hogy az Örkény Színház gyáva-e, azt kérdezi, hogy nekem személyesen van-e bátorságom kimondani, ha nem tetszik a rendszer. Ha a gondolat művészileg elég erős, ha nem publicisztikai jellegű vitairat, hanem van művészi tágassága, ha elmond az emberi egzisztenciáról valamit, amit nem tudtunk eddig is, ha megrendít, akkor van. Hogy mi eléggé erős, azt pedig az igazgató dönti el. Az Örkényben esetében én. És a döntésnél természetesen azt is figyelembe fogom venni, hogy egy bemutatóval mennyire veszélyeztetem a színházat, a társulatot, a felépített szakmai műhelyt. Mert többféle biztosíték létezik, amit ki lehet verni. De nagyon nem mindegy, hogy fővárosi vagy minisztériumi színházról van szó. Ha mi az utóbbiak közé tartoznánk, akkor például ehhez az interjúhoz két nappal korábban engedélyt kellett volna kérnem, írásban, alapos indoklással. Ez abszurd, illetve nonszensz. Ezzel szemben a főváros józanul tudja, hogy a városunk sokféle, és ezt nem problémaként, hanem értékként kezeli.Röviden: egy ilyen témájú színpadi víziónak, amire kérdez, ma Magyarországon támadhatatlanul igaznak, okosnak, rétegzettnek, és szakmailag megkérdőjelezhetetlenül erősnek kell lennie. Akkor szóba jöhet, és csak akkor jöhet szóba. Ha csak beszól, akkor nem.
Nincs ma olyan mondat az újságban, amit ne tudnék befejezni index
"Nincs olyan, hogy kilépve a színházból. Én vagyok az igazgató. Amíg igazgató vagyok, nem mennék el. Csak a teljesség kedvéért mondom, mert nem tartozik a kérdéshez, hogy akkor sem mennék el fellépőnek, ha nem lennék igazgató. Azt, hogy egy színész politikai eseményen szaval, egyetlen egyszer láttam makulátlanul hitelesnek. Filmen, fekete-fehérben. Sinkovits Imrét a Petőfi szobornál, ötvenhat október huszonharmadikán."
Mint említettem ez az interjú elég érdekes. Egyfelől egy provokatív, de inkább érzéketlen újságíró, akit nem kedvelek. Másfelől egy érzékeny, józan, gondolkodó színházigazgató, akit viszont kedvelek.
Itt van a lényeg, hogy mit kedvelek benne. Elmondja a véleményét? El. De valamit hangsúlyoz. Ha csak beszólás, akkor nem. Ez izgalmas dolog, mert ez a gondolkodó emberek sajátja. Ma sajnos nem a gondolkodó emberek fejezik ki magukat, kezdenek párbeszédet. Valamilyen manipulációs stratégia mentén a profi tematizálók, de embernek hobbi sapiensek. Ezek azok, akik tematizálnak bármit és úgy használnak fel mindent, ahogy az érdekük diktálja.
Ehhez képest, Mácsai szerint, egy nyilvánosságot kapó véleménynek, színházi darabnak, műnek "támadhatatlanul igaznak, okosnak, rétegzettnek, és szakmailag megkérdőjelezhetetlenül erősnek kell lennie". Nyilván ilyen önmagában nincs. Minden támadható. De lehet rá törekedni. Azt nagyon értékeli a gondolkodó ember, legyen más nézeten is akár, ha igényesen, keményen, értelmesen, senkit le nem nézve, de mégis egyszerűen, világosan teszi ki az asztalra.
A másik, hogy tisztában van a szerepével. Igazgató. Felelős. Nem vagdalkozhat a társulat, a felépített szakmai munka és végső soron az Örkény Színház kárára. Holnap is játszani kell. Nem nevezném gyávaságnak. Az igazul ismételt mondanivaló cseppenként is több és varázslatosabb, mint az egyszer nagyon odavágott. Ez pillanatnyi meghökkenést kelt, de a másik lassanként csak feltölt.
Utolsó gondolatként. "Nincs olyan, hogy kilépve a színházból." Az igazgató és a színház az egy. Napi huszonnégy órában igazgató. Nem bújhat ki a bőréből. Ha vásárol is a hentesnél, akkor is az. Megismerik. Művész úr, ha szabadna ajánlanom ezt a felsálat! A volánnál is, a villamoson is, és persze túrázva is. Egy erősen politikai rendezvényen megjelenni és letenni a voksát az elég merész. Nem azért mert ne szabadna. Hanem azért, mert nincs garancia arra, hogy az ott indulók, gyűlők akár csak két nap múlva is ugyanazt gondolják és mondják. Ugyanazt értik-e a céljaik és azok kifejezéseik alatt. A művésszel eladott szép gondolatok mögött a legtöbbször nincs fedezet. Függetlenül attól, hogy az előadó ott és akkor egyetért a kimondott, sejtetett célokkal, vagy sem. Nem vállalhat felelőséget, csak magáért, a maga kitartásáért, bátorságáért, bizonyságáért, céljáért. Az ott lévő többi lézengő, lelkében zaklatott ember nagyon esendő. Cserben szokták hagyni az értük kiállót.
Ezzel kínlódunk az egyházban is. Isten üzenetét elmondani újból és újból mindenféle ellenszél, hátszél, oldalszél ellenére is. Nem beszólni. Hanem szólni. Azért ez nagy különbség. Nem beszólni az embereknek, politikai hatalmaknak, más vallásoknak. Szólni és hagyni, hogy Isten szóljon. Napi huszonnégy órában inkább vagyok Isten embere, mint valamely embernek kedvezettje. Természetesen van véleményem. Van felelőségem. Van közösségem. Mindent egybevetve nagyon szakmainak, igényesnek, okosnak, és igaznak kell lenni ahhoz, hogy az általam is szólott értékké legyen azoknak, akik hallják.